Nagy érdeklődést vetít előre máshol is a kezdeti fogadtatás.
Nagy érdeklődést vetít előre máshol is a kezdeti fogadtatás.
Mai szemmel is felettébb jelentős alkotás.
Még csak most vette kezdetét Miles Morales története.
A hősnőnek ezek alapján nem lesz könnyű dolga.
A rajongóknak érdemes lesz odafigyelni erre.
Végre a színésznőt is láthatjuk a munkálatokon.
Jó lenne megtudni, mi történt ott valójában.
Mindent tud, amit egy póknak kell?
Nem ez lehetett a legkönnyebb napjuk a forgatáson.
Okkal nem hallottunk róla egészen eddig.
Előzetes becslések szerint jók a film kilátásai.
A film író-rendezője a pótforgatások előtti terveiről beszélt.
Megvan a megjelenési dátum is.
Az első hivatalos logóra is vethetünk egy pillantást.
Nagyon kevesen voltak kíváncsiak a széria befejezésére.