Egybehangzóak a Pókember: Idegenben első véleményei

2019. június 20. - Marvel Magyarország

Mindent tud, amit egy póknak kell?

big_startfilmru1416068.jpg

Habár mindösszesen három éve debütált a mozivásznakon Pókember legújabb inkarnációja, a Tom Holland által megformált hálószövő hamar sokak kedvencévé avanzsált, néhány héten belül pedig már ötödik alkalommal ölti magára a pókszerkót. Az Idegenben a karakter második, egyszerre kifejezetten vízválasztó szólófilmje lesz, elvégre – noha egy trilógia a kezdetektől tervben van – a fogadtatás meghatározhatja, hogy Pókember milyen jelentőséggel bír majd a Marvel Moziverzum jövőjében. Nagy reményeink vannak tehát a filmmel kapcsolatban, amit szerencsére megerősíteni látszanak a külföldi kritikusok nemrég közzétett első rövid benyomásai. Nézzük, mire is számíthatunk pontosan!

Josh Wilding, a ComicBookMovie.com újságírója azzal a merész kijelentéssel indította beszámolóját, miszerint a Pókember: Idegenben az eddigi legjobb Pókember-film. Már-már olyan érzés, mintha egész életében erre várt volna, és jóllehet nem vitatja Sam Raimi és Marc Webb filmjeinek erényeit, de Jon Watts az, aki a képregényeket megelevenítve csodálatossá és lenyűgözővé tette a karaktert. Óva int a spoilerektől, mert rengeteg meglepetés és az előzetesekből kimaradt momentum található a filmben, ráadásul a stáblistás jelenet a Marvel Studios eddigi legnagyobb, leginkább észbontó vállalkozása. Wilding külön kiemeli Jake Gyllenhaal Mysterióját mint a Marvel Moziverzum egyik legérdekesebb figurája, ugyanakkor a rivaldafényt Tom Holland lopja el, ami nagyszerű hír, ha már egy Pókember-kalandról van szó.

A Fandango üzemeltetője, Erik Davis saját bevallása szerint maga is hatalmas rajongója a filmnek, amit a "vicces, izgalmas és romantikus" jelzőkkel illet. A Hazatérés lépteit követve briliánsan földhözragadt módon mutatja be Pókember világát és azt is, hogy a Bosszúállók: Végjáték eseményei milyen hatást gyakoroltak az emberek mindennapjaira. Többek közt számtalan fordulatot és néhány bájos nyári románcot ígér, külön megemlítve Peter és MJ kapcsolatát, amely minden korábbi feldolgozást felülmúl. Hozzá hasonlóan imádni fogjuk őket. Egy másik tweetben azt is elmondta, hogy sosem volt még ennyire fontos kivárni a stáblista legördülését, mint ennél a filmnél.

Brandon Davis, a ComicBook.com szerzője szerint a Pókember: Idegenben egy abszolút diadalmenet. Amellett, hogy elképesztően szórakoztató, nemcsak önmagában, de a Marvel Moziverzum jövőjét tekintve is hatalmasat szól nem várt módokon. Jake Gyllenhaal karaktere az egyik legélvezetesebb és legkiszámíthatatlanabb az egész filmes univerzumban, aki sokat hozzátesz a filmhez. Tom Hollanddal fantasztikus párost alkotnak egy nagyon erős kémiával a vásznon. 

Kevin McCarthy azt írja, hogy az Idegenben a Raimi-féle trilógia második részét is felülmúlva az új kedvence lett. Ami a legőrületesebb az egészben, hogy spoilerek nélkül el sem tudná mondani, miért imádta ennyire ezt a filmet, de azt azért hozzátette, miszerint Gyllenhaal hihetetlen a szerepében, Holland pedig újfent bebizonyítja, miért ő az eddigi legjobb élőszereplős Pókember. Watts mesterien kezeli az akciót, a történetmesélést és a karakterfejlődéseket, a két bónusz jelenet pedig minden idők két legjobbja. Talán a Jordan Peele rendezte Tűnj el! és Mi című filmek óta nem volt ennyire izgatott, hogy bármit is újranézzen, de elmondása alapján ez másodjára is képes lesz teljes élményt nyújtani. 

Az Uproxx munkatársa, Mike Ryan szintén billentyűzetet ragadott, hogy tudtunkra adja: imádta a filmet. Óriási Mysterio-rajongóként teljes mértékben elégedett Gyllenhaal játékával, és habár nem hitte volna, hogy ezt a karaktert lehetséges jól filmre vinni, Jon Watts kitűnően vette az akadályt. Az Idegenben nagyon okosan (és egyben viccesen) mutatja be, hogy hogyan működik a Végjáték utáni világ, ráadásul a filmben számára három megdöbbentő "azt a rohadt" pillanat is helyet kapott. 

Találkozhatunk azért olyan véleményekkel is, mint például Eric Goldmané, aki közel sem tartja olyan csodálatosnak a Pókember: Idegenbent, mint a két évvel ezelőtti Hazatérést. Ugyanakkor elismeri, hogy egy igazán erős, lenyűgöző folytatást kapunk, amely különösen a második felében kiváló pillanatokat szolgáltat. A film dicséretre méltóan mozdítja előre Peter történetét, miközben a későbbi eseményeknek is megágyaz egy kifejezetten ügyes húzással.

Mint látható, az első beszámolók egybehangzóan dicsérik Pókember legújabb menetét a Marvel Moziverzumban, sőt a többség szerint minden korábbi adaptációt maga mögé utasít a képregényeket idéző szellemességével, kiváló alakításaival és a szék karfájának szorítására késztető fordulataival. Mi ennek két hét múlva, július 4-től lehetünk tanúi a hazai mozikban.

(forrás: Twitter)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr414902608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása