A Bosszúállók: Végjáték színészei improvizálták a film legdrámaibb jelenetét

2019. június 16. - Marvel Magyarország

Nem ez lehetett a legkönnyebb napjuk a forgatáson.

avengersendgame5ce30b0ac1937.jpg

Figyelem! Az alábbi cikk SPOILEREKET tartalmaz a Bosszúállók: Végjáték cselekményére vonatkozóan! Csakis saját felelősségre olvasd tovább!

Amellett, hogy megannyi későbbi folytatásnak megágyazott, a Bosszúállók: Végjáték egyben elhozta néhány régóta központi szuperhős történetének lezárását is. Utóbbiak közé tartozik a Robert Downey Jr. által megformált Tony Stark, akitől módfelett érzelmes búcsút kellett vennünk a film lezárásában. A vészesen közeledő Pókember: Idegenbent népszerűsítő Tom Holland egy a Pinkvillának adott interjúban ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Vasember haláljelenetét valójában rögtönözniük kellett, ugyanis konkrét forgatókönyv helyett mindössze néhány utasítást kaptak a rendezőktől.

„Meglehetősen érdekes volt, mert amikor azt a jelenetet forgattuk Roberttel, nem állt rendelkezésünkre forgatókönyv” – mesélte a fiatal színész. „Csak Kevin Feige, a Russo tesók, jómagam, Robert Downey Jr., Gwyneth Paltrow és Don Cheadle voltunk jelen. Gyakorlatilag bevittek minket a forgatásra, nagy vonalakban elmondták, hogy mi fog történni, vagy legalábbis mit szeretnének, hogy megtörténjen, aztán improvizálnunk kellett, ha jól emlékszem.”

Tom ezen felül hozzátette, hogy miként tekint most arra az ominózus forgatásra: „Nagyon, nagyon érdekes volt ilyen módon rögzíteni azt a kulcsfontosságú pillanatot, ugyanakkor rendkívül érzelmes is. Mármint, ha most visszagondolok rá, talán az volt a legőrültebb forgatási napom valaha, tudjátok? De tényleg csodálatos volt, és végül is nagyszerűnek bizonyult a jelenet.”

Ezzel az utóbbi kijelentéssel nehezen szállnánk vitába, hiszen Tony Stark halála nemcsak a film, de az egész eddigi Marvel Moziverzum érzelmekben gazdag csúcspontja volt. A színész nyilatkozata alapján egyébként az sem elképzelhetetlen, hogy az említetteken kívül senki nem volt tisztában a csata végkimenetelével, és a temetésjelenet forgatására valóban annak tudatában érkezett a színészgárda, hogy egy esküvőt fognak felvenni. Bárhogy is legyen, az mindenesetre biztos, hogy a Végjátékot övező hatalmas titoktartás még a forgatásra is kiterjedt.  

(forrás: Pinkvilla, CBR)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr8014895590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása