Ezekre a kiadványokra lesz érdemes odafigyelni.
Ezekre a kiadványokra lesz érdemes odafigyelni.
Elemeztük a folytatás meglepetésekkel teli új képsorait.
Elérkeztünk a második fázis záródarabjához.
Ráadásául remekül teljesített a film a tesztvetítéseken.
Ez egyetlen filmről sem volt elmondható az utóbbi tíz évben.
Kiderült, kiknek jut a legtöbb képernyőidő a filmben.
Nem szenvedett hiányt meglepetésekben a régóta várt előzetes.
Új ellenséggel kell szembenéznie a címszereplőnek a folytatásban.
Egy csapat s-fej kulisszái mögé tekintünk be ezúttal.
Újra összeáll a nagy csapat.
Már magyarul is elolvashatjuk Venom színre lépését.
Minden, amit tudni érdemes a második Amerika Kapitány kulisszái mögül.
Mutattak már nekünk azért sokkal jobbat ennél.
Erről maga a Marvel stúdió elnöke beszélt.
A kritikai és pénzügyi fogadtatást követően ez nem is volt kérdés.