Ezekért az újdonságokért érdemes kilátogatnod a 37. Képregénybörzére

2018. március 24. - David_Blake

Ezekre a kiadványokra lesz érdemes odafigyelni.

the_infinity_gauntlet_kepregenyajanlo.jpg

Március 25-én, vasárnap kerül megrendezésre Budapesten az éves Tavaszi Képregénybörze, így már szinte magától értetődő, hogy ismételten jelentkezünk az esemény előtti szokásos képregényajánló cikkünkkel. Ugyanakkor korábbi írásainkhoz képest ezúttal most nem az elmúlt pár év termései közül válogatunk nektek, hanem a Börzére érkező, beszerzésre szinte kötelező újdonságokat emeljük ki.

1.) VENOM: HALÁLOS VÉDELMEZŐ / SÖTÉT EREDET (írta: David Michelinie, Zeb Wells)

Venomot talán nem kell senkinek sem bemutatni. Pókember egyik legfélelmetesebb ellenfele a hálószövő sötét, kifordított tükörképe, aki először a The Amazing Spider-Man #300 számában jelent meg még 1988-ban (hacsak nem számoljuk a szimbióta korábbi, Titkos háború utáni felbukkanásait, mint Pókember fekete ruhája). A karakter eredettörténetét remekül összefoglalja a Nagy Marvel-képregénygyűjtemény ötödik kötete, a Venom születése. Azonban akiknek esetleg nem lett volna elég az, amit ott olvashattak volna róla, számukra tökéletes vétel lehet a tavaly elindult Mega Marvel sorozat második kötete, amely rögtön két történetet is tartalmaz Venom főszereplésével.

A Halálos védelmező egy mára már klasszikusnak számító sztorivonal. A David Michelinie által írt és többek között Mark Bagley rajzolta történet azt az utat meséli el, melynek során Eddie Brock és a vele összeolvadt szimbióta gonosztevőből, ha nem is jófiúvá, de egy rendkívül összetett és árnyalt antihőssé válik. Az már csak hab a tortán, hogy eközben még kénytelen összefogni Pókemberrel is, hogy megállítsanak öt másik szimbiótaruhával rendelkező szuperbűnözőt. Az eddigi hírek alapján a Tom Hardy főszereplésével idén mozikba kerülő filmadaptáció is jelentős mértékben merít ebből a képregényből, így ajánlatos lehet elolvasni a premier előtt.

A Sötét eredet ezzel szemben kiadási dátumát tekintve egy valamivel modernebb történet, ami a földönkívüli organizmus helyett Venom másik jelentős alkotóelemére fókuszál: Eddie Brockra. Az öt részes minisorozat bemutatja nekünk Eddie fiatalkorát és felnőtt életét egészen a szimbiótával való összeolvadásáig, így elmondható, hogy a kötetben található két történet egy kellően árnyalt képet ad Pókember egyik legnagyobb nemeziséről és a Marvel képregények egyik legsötétebb antihőséről. Akit csak kicsit is érdekel a karakter, vagy tetszett neki a Venom születése, azok számára kötelező beszerezni való.

mm2-00.jpg

2-3.) VÉGTELEN HATALOM ÉS VÉGTELEN HÁBORÚ (írta: Jim Starlin)

A következő két megjelenésről úgy gondoltam, sokkal jobban érdemes egy bekezdésben írnom, mivel szorosan összefüggenek egymással. Ezek természetesen Jim Starlin klasszikus The Infinity Gauntlet és The Infinity War történetei. Az eredetileg 1991-ben és 1992-ben megjelenő két sztorifolyam egy trilógia első és második része volt, amiket 1993-ban a The Infinity Crusade követett.

A trilógiazáró sokak szerint nem sikerült olyan jól, de az első két rész mai napig a Marvel képregényes univerzum legmeghatározóbb történetei közé tartozik. A Végtelen hatalomban a Föld és a kozmosz hősei a nagy hatalmú Adam Warlock segítségével összefognak Thanos, az őrült titán megállítására, hogy a Végtelen kesztyű segítségével leigázza az univerzumot. Teszi mindezt azért, hogy lenyűgözze a Halál úrnőjét, akibe titkon szerelmes. A Végtelen háború a történet közvetlen folytatása, és a lezárást követő szálakat meséli tovább. Mindkét kötet eposzi mértékű történetet mond el, ahol gyakran még az olyan nagyszerű földi hősök, mint Amerika Kapitány vagy Vasember is csak tehetetlen gyalogok.

Bár korábban mindkét képregény megjelent a Marvel+ füzetek különszámaiként, ezek többnyire már nem elérhetőek. Most minden rajongó számára remek alkalom lehet az egységes kötetek beszerzése, pláne a közelgő két Bosszúálók film előtt. Bár a mozgóképes adaptáció szinte biztos, hogy csak nagy vonalakban követi majd a rajzolt történeteket, mégis olyan klasszikusokról van szó, amelyek kihagyhatatlanok egy magára valamit is adó Marvel rajongó gyűjteményéből.

vh00.jpg

4.) MARVEL+ (benne AVENGERS/INVADERS #12 és THUNDERBOLTS #130)

A Marvel+ idei második száma is kihagyhatatlan, hiszen drámai befejezéséhez érkezik a Bosszú Angyalai/Megszállók crossover történet, míg Deadpool tovább folytatja hajtóvadászatát Norman Osborn ellen... Ehhez azonban a nemrégiben megtért Zöld Manó saját csapatának, a Mennydörgőknek is lesz pár szavuk.

m37-00.jpg

5.) A HIHETETLEN PÓKEMBER: A FAJOK EREDETE (írta: Mark Waid)

A következő A Hihetetlen Pókember füzet már a Dan Slott író nevével fémjelzett híres-hírhedt legfrissebb Pókember-éra első történetét fogja elhozni a magyar olvasók számára is. Slott ugyan dolgozott már korábban a The Amazing Spider-Man képregényeken, de az idén véget érő, 2010-ben kezdődött sorozata olyan modern klasszikusnak számító történeteket hozott el a rajongóknak, mint például a Spider-Island, a Spider-Verse, vagy akár a sokak által vitatott, ugyanakkor zseniális Superior Spider-Man.

Előtte azonban még láthatjuk, ahogy A Hihetetlen Pókember 2018-as első különszámában miként űzi, hajtja végig New Yorkon keresztül Pókembert Mark Waid író. Hősünknek ugyanis a szokásosnál is nehezebb napja van, amikor szinte az összes ellenfele elől kénytelen menekülni, miközben igyekszik megmenteni egy ártatlan életet. A történet pörgős és feszült, az olvasó szinte végig szorít a hálószövőért.

Waid írását remekül kiegészítik Paul Azaceta rajzai. A képek picit hajaznak Alex Maleev Fenegyerek füzetekből ismerős, valamivel realistább stílusára, valamint Azaceta másik ismert sorozatára, a The Walking Dead-ért is felelős Robert Kirkman által írt Outcast-re.

hp2018-1-00.jpg

Összességében elmondható, most is érdemes lesz ellátogatni a képregény rajongóknak a Börzére, már csak a fenti kötetek miatt is.

Balogh Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9113775374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.03.26. 11:34:52

a kingpin úgy látszik rájött, hogy a mozikkal egybe kell képregényt kiadni is. olyanok jönnek amik a mozikba is.
süti beállítások módosítása