30 érdekesség, amit talán nem tudtál A galaxis őrzőiről

2018. március 15. - Marvel Magyarország

Egy csapat s-fej kulisszái mögé tekintünk be ezúttal.

roadtoextra-10.jpg

1. James Gunn rendezőnek annyira tetszett Chris Pratt meghallgatása Űrlord szerepére, hogy még akkor is felajánlotta volna neki a szerepet, ha nem sikerül lefogynia. Azzal viccelődött, hogy hajlandó digitálisan kockákat varázsolni a hasára, amire végül nem volt szükség - a színész hat hónap leforgása alatt 27 kg feleslegtől szabadult meg.

2. Zoe Saldana kis híján eltörte Pratt bordáit a xandari harcjelenet forgatásakor. A gyakorláson mindketten védőfelszerelést viseltek, hogy gond nélkül gyepálhassák egymást, a tényleges felvételre viszont Chris elfelejtette felvenni. Ezt az információt nem osztotta meg Saldanával, nehogy emiatt visszafogja magát - Pratten zúzódások voltak a teljes forgatás hátralévő részében.

3. Chris Pratt ellopta az Űrlord jelmezt a forgatásról azzal a kizárólagos céllal, hogy gyermekkórházak látogatásakor magára ölthesse.

4. Amikor Dave Bautista megtudta, hogy megkapta Drax szerepét, könnyekben tört ki. Mivel inkább pankrátorként volt ismert akkoriban, extra színészleckéket vett, hogy kellően felkészüljön a feladatra.

5. Vin Diesel több különböző nyelven, köztük oroszul, spanyolul, németül és franciául is felmondta az "Én vagyok Groot" sort, hogy felhasználhassák a hangját a nemzetközi szinkronokban. Összesen több mint ezer alkalommal rögzítették ezt a mondatot.

6. A film soundtrackje első helyezést ért el az Egyesült Államok legjobb 200-as listáján, az első filmzenei albumként, amiben nem szerepel eredeti zene. Az album a 2015-ben megrendezésre került Grammy-díjon is jelölve volt.

7. Vin Diesel elmondása szerint Groot pozitív létszemlélete segített neki átvészelni egy nehéz időszakot az életében, amit legjobb barátja, Paul Walker elvesztése jelentett.

8. Amikor Peter elejti a gömböt a Gyűjtőnél, az valójában nem volt forgatókönyvbe jegyezve. A kommentár szerint Chris Pratt véletlenül ejtette el a felvételek során, de annyira illett ez a kis malőr a karakterhez, hogy végül benne hagyták a végső vágásban.

9. Chris Pratt olyan karakterekből merített inspirációt Űrlord szerepéhez, mint Han Solo és Marty McFly. James Gunn szerint a karakter obszcén stílusa Pratt alakításának köszönhető.

10. James Gunn eredetileg nem is akarta látni Chris Pratt meghallgatását Űrlordként, végül azonban meggyőzte az asszisztense, hogy adjon neki egy esélyt. Mindössze 30 másodperc felolvasás után tudta, hogy Pratt tökéletes a szerepre.

11. James Gunn megerősítette, hogy Peter űrhajója Alyssa Milano színész- és énekesnő után kapta a nevét, aki a karakter gyermekkori kiszemeltje volt.

12. Amikor a letartóztatását követően kivizsgálják az aktáit, Mordály ismert hozzátartozóinál Groot és Lylla neve olvasható. Lady Lylla egy vidra a Marvel képregényekben, és Mordály nagyon közeli barátja.

13. Peternek egy Sony TPS-L2 típusú kazettás lejátszója van a filmben, ami minden idők legelső walkmanje volt 1979-ben.

14. A sminkeseknek kezdetben öt teljes órát vett igénybe, hogy életre keltsék Draxet a tetoválásokkal együtt - Bautistának a folyamat nagy részében állnia kellett, de a stábtagok szerint egyetlen panasza sem volt. A folyamatot végül sikerült három órára csökkenteni, nem számolva a smink eltávolítására szánt 90 percet.

15. James Gunn számos Play-Doh gyurmát tartott magánál a forgatáson, amiből akkor kapott valaki (legyen szó színészről, kaszkadőrről, asszisztensről stb.), ha különösen nagyszerű munkát végzett. Elmondása szerint 40 konténernyi gyurmát kiosztott a 85 napos forgatáson, több mint 200 ember számára.

16. Amikor Groot szentjánosbogarakat idéz elő a sötétben Ronan hajóján, Drax megkérdezi, hogy "Ezt meg hol tanultad?" Ez valójában egy belsős poén volt, mivel Grootnak sosem volt ilyen képessége a képregényekben.

gotgstillone.png

17. Tisztelegve a képregényes Őrzők 2013-as iterációja előtt, amelyben ő is a csapat tagja volt, az eredeti tervek szerint Vasember feltűnt volna a filmben egy cameo erejéig. Az ötletet elvetették, amikor a harmadik Vasemberrel lejárt Robert Downey Jr. szerződése, és a színész is bizonytalan volt, hogy valaha visszatér-e még Tony Stark szerepében.

18. Bár Drax a forrásanyagban zöld színű, a filmre két okból döntöttek a szürke mellett: Egyrészt volt már egy zöld karakterük Gamora személyében, másrészt nem akartak, hogy túlzottan hasonlítson a megjelenése Hulkhoz.

19. Stan Lee eredetileg a Gyűjtő gyűjteményének részeként cameozott volna a filmben, a középső ujját mutatva Grootnak. James Gunn kénytelen volt elvetni az ötletet, mert a Disney fejeseknek nem tetszett az elképzelés.

20. A film szerint a Gyűjtő a Tudástér nevezetű helyen tartózkodik. A képregényekben itt található az Őrzők bázisa.

21. Karen GIllan annyira lelkesen készült Nebula szerepére, hogy bár nem kérték rá, önszántából kopaszra vágatta a haját.

22. Joel Edgerton, Eddie Redmayne, Jensen Ackles, Wes Bentley, Jack Huston, Cam Gigandet, Sullivan Stapleton, Logan Marshall-Green, Garrett Hedlund, Chris Lowell, James Marsden, Jim Sturgess, Joseph Gordon-Levitt, Aaron Paul, Michael Rosenbaum, Glenn Howerton és John Krasinski is versenyben volt Űrlord szerepéért. Rosenbaum végül a második részben alakította az eredeti Őrzők egyik tagját, Martinexet.

23. Nathan Fillion játssza azt a kék idegen lényt, akit Groot az orrlyukainál fogva emel fel a Kyln börtönben.

24. Az eredeti tervek szerint a Yondunak átadott gömbben egy bomba lett volna a játékbaba helyett, felrobbantva a Fosztogatók hajóját a film végén. A készítők végül láttak még potenciált Yondu karakterében, ezért hagyták életben.

25. Adam Sandler, David Tennant, Sharlto Copley, Jim Carrey és H. Jon Benjamin neve is felmerült Mordály eredeti hangjaként, de aztán Bradley Cooper-re esett a választás.

26. Az első stáblistás jelenetben James Gunn mozdulatait animáltak meg a táncoló Groot számára.

27. A legtöbb filmmel ellentétben Tyler Bates már előre megkomponált néhány dalt a filmhez, így az adott jeleneteket is azokra tudták felvenni.

28. Djimon Hounsou eredetileg Drax, Lee Pace pedig Peter Quill szerepére pályázott, a készítők azonban mindkettőjük számára egy-egy gonosz karaktert ajánlottak fel - előbbi Korath, utóbbi Ronan lett. Amikor először látta meg Bautistát Draxként, Hounsou belátta, hogy tökéletes választás volt.

29. Mivel a karakter hangját adó Bradley Coopernek egyéb elfoglaltságai voltak a forgatás idején, Mordályt James Gunn testvére, Sean keltette életre digitális mozgásrögzítő technológiával, és számos sorát improvizálta. A színész egyben az egyik Fosztogatót, Kraglint játssza a filmben és a tavaly debütált folytatásban is.

30. James Gunn nagy állatbarát, ezen tulajdonságát pedig szívesen mossa össze a szakmájával. A film nyitányában, a Morag bolygón hologram formájában feltűnik a kutyája, illetve saját mosómedvéjét, Oreót gyakran elvitte a forgatásra, aki rengeteg inspirációt jelentett Mordály megvalósításában.

Összeállította: Kovács Gergő

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9513741262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása