[SDCC 2018] Friss részletek a A S.H.I.E.L.D. ügynökei és a The Gifted újabb évadaiból

2018. július 23. - Marvel Magyarország

 Ezeket gyűjtöttük össze egy csokorba.

aos-gifted-fokep.jpg

A hétvégén megrendezett éves San Diego Comic-Conon érezhető volt a Marvel Studios hiánya, hiszen a Sony Pictures közelgő szuperhősös projektjei mellett (a Venomról ITT, a Pókember: Irány a Pókverzumról ITT írtunk) elsősorban sorozatok képviseltették magukat, de még azok is kisebb számban az elmúlt évekhez képest. Leginkább azok örülhettek, akik már alig győzik kivárni legújabb mutánsos adagjukat, a The Gifted ugyanis mindent beleadott az őszi szezont népszerűsítve, de azért érintőlegesen A S.H.I.E.L.D. ügynökei és a Cloak and Dagger kapcsán is tudunk némi információval szolgálni sorozatos összegzőnkben (az Iron Fist új évadának szintén eseménydús prezentációjáról külön cikkben írtunk ITT). 

Először vegyük sorra pontokba szedve, mi mindent fedett fel a The Gifted szeptember 25-én induló folytatásáról a színészgárda, aztán nézzétek meg a mellékelt kedvcsinálót, amihez magyar feliratot is tudtok aktiválni. 

  • Matt Nix showrunner az első évad tapasztalatai alapján még nagyobb hangsúlyt fektet majd a karakterekre, ami a képességeket és a harcokat is élvezetesebbé teszi.
  • Idejét tekintve a folytatás hat hónappal később veszi fel a fonalat, és más helyszíneken fog játszódni.
  • Az első évadban lett volna egy jelenet, amiben Blink (Jamie Chung) a szüleiktől elszakított, ketrecbe zárt mutáns gyerekeket talál az Őrszem Szolgálat egyik létesítményében. Ez végül a vágószoba padlóján végezte, mert túl soknak ítélték meg.
  • Még többet meg fogunk tudni a Hellfire Clubról, a stábhoz újoncként csatlakozott Grace Byers által megformált vezéréről, valamint a Frost nővérek (Skylers Samuels) szerepéről a nagyobb forradalomban.
  • Eclipse kétségbeesetten, már-már teljesen elvakultan próbálja visszaszerezni a várandóssága tetejében lévő Polarist (Emma Dumont). Sean Teale szerint maximálisan érezhető lesz Marcoson a szerelme és meg nem született gyermekének elvesztése, aki sokkal fáradtabb és érzelmileg sérültebb az új epizódokban, ám közben minden erejével igyekszik összeszedett maradni és támogatni a csapatot.
  • Jamie Chungtól megtudtuk, hogy Blinket teljesen lenyűgözik majd a Morlockok, egy újonnan bemutatkozó társaság. Már a sorozat első évadában is szerepelt néhány, a képregények hasábjain eredetileg a Morlockok sorát erősítő mutáns, de most ténylegesen tiszteletüket teszik. Messze élnek az átlagos emberektől, akik az üldözésbe és megalázkodásba belefáradva saját gyarmatokat kezdtek el kiépíteni a csatornarendszert felhasználva.
  • "Egy kissé lentről indul, elvégre magát okolja az Atlantában történtekért, és egyúttal vezetői pozícióját is megkérdőjelezi. De hogy mondjak valami jót is, még inkább összemelegedik Blinkkel" – mondta Thunderbird-ről Blair Redford.
  • A második évad számos különböző nézőpontból, több csoport – a Pokoltűz Klub, a mutánsgyűlölő Purifiers szekta, a Morlockok és a Mutánshálózat – szemén keresztül fogja megközelíteni a mutáns létet és a mutánsok megítélését, valamint látni fogjuk a szóban forgó csoportok közötti feszültségeket is.
  • A szülői felelősség hatására Polaris egyre jobban elkezdi megérteni hírhedt apjának áldozatait. “Ott lakozik benne Magneto minden lehetséges módon, amit gyűlöl és ki nem állhat. De ez teszi azzá, aki, és ráébred, hogy az apja talán mégsem volt annyira rossz.”
  • “Valamilyen szinten megfosztották a sorsától, és annak érdekében, hogy újra összehozza a családját, elkezdi beleásni magát apja múltjába, és közben önmagát is jobban megismeri” – árulta el Reed Strucker-ről a karaktert alakító Stephen Moyer. Az előzetesben egy pillanatra láthatjuk is, ahogy aktiválódnak Reed mutáns képességei, amelyeket apja még gyermekkorában fojtott el kísérletek hatására.
  • A készítők szerint Blink esik át az egyik legnagyobb változáson a két etap között, hiszen míg az első évadban egyfolytában menekült volna, addig idén végre gyökeret vár. Meglátja Lauren-ben (Natalie Alyn Lind), hogy iránymutatásra van szüksége, amit a saját, kissé kínos módján próbál megadni számára.
  • A panel zárásaként Nix elmondta, hogy a képregények rajongói több új, a füzetekből átemelt mutánsra felfigyelhetnek majd az évad során (olyanokkal nem terveznek, akikkel mostanság találkozhatunk a filmvásznakon).

A S.H.I.E.L.D. ügynökei háza táján történt változások következtében a soron következő 6. évad (ami huszonkét epizód helyett mindössze tizenhárommal operál) a szokásostól eltérően csak jövő nyáron veszi kezdetét, éppen ezért is még korai lett volna bármilyen érdemi hírrel előállnia a stábnak. Különös tekintettel arra a tényre, hogy alig egy hete vágtak bele a forgatásba, örömteli, amiért a színészek egyáltalán ellátogattak a rendezvényre aláírásokat osztogatni. Itt megtudhattuk, hogy az új etap első része a Missing Pieces (magyar fordításban Hiányzó darabkák) címet viseli, amit ráadásul a Coulson ügynököt alakító Clark Gregg rendez (ez lesz a második általa dirigált epizód a szériában). 

Bejelentették továbbá, hogy az 5. évadban megismert Deke, Fitz (Iain de Caestecker) és Simmons (Elizabeth Henstridge) jövőből jött unokája állandó szereplője a folytatásnak Jeff Ward alakításában, vagyis még többet láthatunk majd a hamar közönség kedvenccé avanzsált karakterből. Ezen felül megerősítették a teljes csapat visszatérését, köztük – ahogy arra számítani lehetett – a szezonzáróban egészen más vizekre evezett Gregg és Ming-Na Wen (May ügynök) párosával.

mskeiei.jpg

A múlt hónapban a Freeform műsorán útjára indult Cloak and Dagger kapcsán alapból nem készültünk világot megváltó hírekre, hiszen még az 1. évadból is hátra van két epizód, de azért a Comic-Con panelen jelenlévő színészeknek – Olivia Holt, Aubrey Joseph, Ally Maki és Emma Lahana – sikerült megörvendeztetnie a rajongókat a folytatás bejelentésével. A szintén tízrészesre tervezett 2. évad jövő tavasszal startol, amiről bizonyára több sejtésünk lesz az augusztus 2-án érkező finálét követően (Joe Pokaski executive producer egyik korábbi nyilatkozata szerint a záróban stáblistás jelenetet is kapunk, és különösen érdemes lesz odafigyelni rá).

A jelenleg futó etap hátralévő részeihez ITT nézhettek meg egy ízelítőt, valamint ajánlott vetni egy pillantást Mike McKone és Jesus Aburtov illusztrátorok plakátjára, amely a következő szezonhoz készült: 

cloak-dagger-season-two-keyart-1124158.jpeg

Végezetül a Marvel Animation tegnap esti előadásáról hoztunk el minden friss információt azoknak, akik követik vagy szívesen olvasnának a Bosszúállók újra együtt Marvel’s Avengers: Black Panther’s Quest című soron következő évadáról. A The Gifted-hez hasonlóan listázva futhatjátok végig az újonnan felfedett részleteket:

  • A rajzfilmsorozatot a T’Challát megszólaltató James Mathis III és a Shuri hangját adó Daisy Lightfoot képviselte a panelen.
  • Kezdésként két klipet vetítettek le a közönségnek. Az elsőben Fekete Párduc a Tigriscápa nevű gonosztevővel harcol, akinek egy, a képregényekből ismert varázslatos kagylóhéj került a birtokába. Először csak kettejüket láthatta a közönség, ám utána további Bosszúállók, személy szerint Amerika Kapitány és Fekete Özvegy is beszállt a csatába, miközben Thor és Ms. Marvel máshol küzdöttek valakivel.
  • A második videóban már Shuri is jelen volt a csatatéren, de T'Challa a harc helyett egy biztonságos helyre vitte, hogy kidolgozzanak egy tervet közösen. A páros végül csapdába ejtette Tigriscápát. A készítők elmondták a klipeket követően, hogy nagy szerepe lesz a két testvér dinamikájának az új szezonban.
  • Wakanda történelméről is rengeteget meg fogunk tudni, sőt, egy teljes epizód kifejezetten a Fekete Párducok korábbi inkarnációra és azok bemutatására épül.
  • Az Árnyak Tanácsával kell majd szembenéznie a csapatnak, amit ebben a feldolgozásban olyan gonosztevők alkotnak, mint Erik Killmonger (Keston John), aki itt állítólag Atlantisz nagykövete, Ulysses Klaue (Trevor Paul), Madame Mask (Wynn Everett, aki a Carter ügynök második évadában ugyanőt formálta meg), Tigriscápa (Matt Mercer), valamint M'Baku és Zemo – utóbbi kettőhöz még nem tudunk hangot társítani.
  • A gárdához Scott Porter a Fehér Farkas szerepében csatlakozott, róla azonban nem tudni, hogy a füzetek hasábjain látható Hunter lesz-e, vagy Bucky Barnes, aki újonnan a Marvel Filmes Univerzumban fut ezen a néven (mivel a filmek és az animációs sorozatok között nincsen kapcsolat, az előbbi lehetőség adná magát, de miután egy külföldi portál Buckyként hivatkozott a figurára, a kérdés megválaszolását rábízzuk a jövőre).
  • A panel során elárulták, hogy Stan Lee és Mark Hamill is a hangjukat fogják adni egy-egy, számunkra még ismeretlen karakternek. Lee persze nagy valószínűséggel önmagát szólaltatja meg, Hamill esetében viszont már nem ilyen egyszerű a helyzet, szóval kíváncsian várjuk a további részleteket. (Érdekesség: Hamill a karrierje során többek között olyan figuráknak adott életet különböző Marvel animációkban, mint a Vészmanó, Klaw vagy a Sárkány nevű Hulk ellenség.)
  • Zárásként a premierdátumról is lerántották a leplet: a Black Panther’s Quest szeptember 23-án indul a Disney XD műsorán.

maa_s5_key-art_comp_r3-1.jpg

(forrás: CBR, Newsarama)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4614128107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása