Az utca embere.

A Daredevil-es kitérő után a Netflix folytatta a szóló szériák gyártását, és a félelem nélküli ember második szezonja után öt hónappal bemutatták a Luke Cage-t. A készítéssel a zenei kritikusból televíziós íróvá, rendezővé és producerré vált Cheo Hodari Coker-t bízták meg. Coker korábbi munkái közt szerepelt egy NCIS: Los Angeles, egy Ray Donovan és egy Almost Human évad is, valamint a Notorious B.I.G. életét feldolgozó The Notorious című film. Coker a szakmában viszonylag új szereplőnek számított, de nagy valószínűséggel a Notorious-szal való munkája és az afroamerikai kultúrával kapcsolatos ismeretei miatt esett rá a választás. Luke Cage karaktere egyébként a Netflix négyese közül a második legismertebb volt, képregényes körökben nagy sikernek örvendett a Heroes for Hire tagjaként és a 2004-es New Avengers egyik alap tagjaként, valamint igen népszerű a fekete közösségben, mint az egyik első afroamerikai szuperhős.

A golyóálló férfi

Luke Cage (Mike Colter) története a Jessica Jones után pár hónappal veszi fel a fonalat, főhősünk a Kilgrave incidens után átköltözött Harlembe, ahol nappal Pop (Frankie Faison) borbély üzletében sepreget hajat, éjszaka pedig egy klubban dolgozik a konyhán. Az első pultban töltött estéjén megismerkedik (majd „kávézik” is) Mercedes Knight (Simone Missick) nyomozónővel, valamint találkozik a klub tulajával, Cornell „Cottonmouth” Stokes-szal (Mahershala Ali) és annak unokanővérével, Mariah Dillarddal (Alfree Woodard). Már az első részben érzékelhető egyfajta feszültség az évad antagonistája, Cottonmouth és Luke közt, ami aztán Pop halálával háborúvá teljesedik ki a harlemi gengszter és a golyóálló férfi közt.

Az évad során itt is előkerül főbb szerepben a Daredevil-ben és Jessica Jones-ban szintén felbukkanó Claire Temple (Rosario Dawson), a Luke-kal egy helyen raboskodó Herman „Shades” Alvarez (Theo Rossi), és a kezdetben még titokzatos Willys „Diamondback” Stryker (Erik LaRay Harvey). A mellékszereplők sorában köszönthetjük a Pop üzletében gyakran látott, és idejét leginkább sakkozással töltő Bobby Fish-t (Ron Cephas Jones), Misty rendőrségi társát, Rafael Scarfe-ot (Frank Whaley), a Luke erejét adó eljárást kidolgozó Noah Burstein-t (Michael Kostroff), a Jessica Jones során megismert Reva Connors-t (Parisa Fitz-Henley), a Daredevilben látott utcai fegyverkereskedő Turk Barretet (Rob Morgan), illetőleg az államügyészi hivatalnak dolgozó Blake Towert (Stephen Rider).

Homies in da hood

Szereplőválogatás szempontjából impozáns gárdát sikerült összeraknia Coker-éknek, de nem mindenhol sült el úgy, ahogy azt tervezték. Mike Colter, mint Cage, már feltűnt ugye a Jessica Jones során is, említettem, hogy még nem a képregényből megismert alak, azonban itt az évad során sikerült azzá a közösségi szimbólummá válnia, akit mindenki várt. A még Oscar-díjazása előtt lévő Mahershala Ali, az őt megelőző antagonistákhoz hasonlóan zseniális teljesítményt tett le az asztalra, habár túllőni rajtuk nem lőtt, de Cottonmouth karaktere mindenképp az emlékezetes Marvel gonoszok közt számon tartandó. Simone Missickkel is betaláltak, a Colter és közte lévő kémia már az első részben érezhetően jobbra sikerült, mint a többi, Cage-dzsel „kávézó” nővel, és igaz, a Mistyre fókuszáló epizód már nem sikerült túl jól, ez sokkal inkább tudható be írói hibának, mintsem a színésznőének. Mariah Dillard teljesítményét sem érheti panasz, akinek tény, hogy a karaktere az évad második felétől egyre inkább vált zavaróvá, de Missickhez hasonlóan ezt is felróhatjuk az írók számlájára. A mellékszerepekben Ron Cephas Jones hozta a maga zsenialitását a sakkozó, bölcs öreg szerepében, és Frankie Faison-t sem érheti rossz szó, mint Pop.

Az eddigi négy évad közül azonban itt történt szereplői teljesítményben a legtöbb negatív kilengés. Theo Rossi napszemüveg mögüli vigyorgása és stílusa, részről részre vált egyre zavaróbbá és idegesítőbbé, szerintem a nézőközönség legjava a sorozat végére megutálhatta, és nem azért, mert olyan jól hozta a negatív karaktert. A főszereplők közül a másik nagy melléfogás Erik LaRay Harvey, akinél az írás mellett az alakítása is vastagon benne van, hogy a szezon vége olyan lett, amilyen. Emellett itt van Rosario Dawson karaktere, aki itt kapta a legtöbb képernyőidőt, és habár én szeretem a színésznőt, nem feltétlen volt a legjobb ötlet ennyire összeboronálni Cage-dzsel, ugyanis a Missick-Colter párosítás sokkalta jobbra sikerült, mint a Dawson-Colter-féle, ezenfelül érezhetően semmilyen és párszor zavaró volt a karaktere. Emellett akad nem egy-két mellékszereplő is, akinek a teljesítménye félrement ilyen-olyan módon.

Harlem lelke

A Jessica Jones és Daredevil visszatekintőkben említettem, hogy az adott sorozatban milyen témák kerültek fókuszba, hozzájuk hasonlóan pedig a Luke Cage-nek is megvannak a maga központi kérdései, ám velük szemben a személyes vonal helyett inkább szociális kérdésekkel foglalkoznak. Lényegi elem a közösségi összefogás, a közösségért való munka, a kisemberek mindennapi problémái, az igazság keresése és betekintést nyerhetünk egy viszonylag zárt közösség mindennapjaiba. Talán még a korábbiaknál is fontosabb szerepet játszanak a monológok, a Jessica Jones-hoz képest több a hangsúly az akción, ez a rész azonban már nem mindenhol sikerült jól, de például itt megint sikerült összehozni egy emlékezetes folyosós jelenetet. Tempóját tekintve pedig ez volt az eddigi leglassabb a négy sorozat közül, nem egy embernél ezen megcsúszhatott a szezon.

A képi ábrázolást tekintve húzható egy kisebb párhuzam a Daredevil-lel, hiszen gyakrabban előkerülnek az erőszakos, néhol már brutálisnak számító jelenetek. Harlem Hell’s Kitchenhez képest azonban kevésbé szürke és hétköznapias, sokkalta színesebb (nem, nem csak úgy értve) még az éjszakában is, sikerült remekül ábrázolni a negyed sokrétűségét. Zeneileg a Netflix sorozatok közül ez a legerősebb, köszönhetően a gyakran előkerülő jazz, hip-hop és rap alapoknak, amik sokat dobnak egy-egy monológon, és erősítik az afroamerikai kultúra hatását. Muszáj megemlíteni a híres amerikai rapper, Method Man beköszönését, aki külön a Luke Cage-hez szerzett egy rövid, de annál velősebb számot, ami a maga közel kétperces hosszában összefoglalja az egész sorozat lényegét, az előtte való beszélgetés pedig mutatja, hogy miért is lett ilyen sikeres a műsor a feketék körében.

Bulletproof Love

A Luke Cage összegzésénél előre le kell szögezni, hogy ez a sorozat leginkább nem az átlag, Amerikán kívüli nézőnek készült, de még az USA-n belül is legjobban a fekete közösséget akarja megszólítani. Ha valaki nincs tisztában ennek a népcsoportnak a jelenlegi helyzetével, kultúrájával, az ott képviselt életstílussal, akkor nem fogja úgy élvezni, mivel ez a vonal mindenhol jelen van, az egész sorozat esszenciáját ez adja meg. Emiatt állhatott elő az az érdekes helyzet, hogy habár kritikailag kevésbé volt olyan siker, mint az előző Netflix-Marvel produkciók, mégis hatalmas nézettséggel rendelkezett (állítólagosan első helyet szerzett a Netflixnél), központi témájának és a megcélzott rétegnél való pozitív visszhangnak köszönhetően.

Boldizsár István