Biztosan elkészül a Fekete Párduc következő része

2018. március 09. - Marvel Magyarország

A kritikai és pénzügyi fogadtatást követően ez nem is volt kérdés.

bp_newindex_001_update.jpg

Valószínűleg mindenki egy emberként lepődött meg a cím láttán, ugyanis a Fekete Párduc második részét gyakorlatilag már a nyitóhétvégén készpénznek vehettük. Jelen állás szerint a film sorban a negyedik héten lehet a bevételi listák élén az Egyesült Államokban, jövőhétre pedig az egymilliárd dolláros összbevételt is átlépheti, ötödikként a Marvel Moziverzum eddigi felvonásaiból. Bár elsősorban most a korábban bejelentett projektekre fektetnek nagyobb hangsúlyt, a Marvel stúdió elnöke azért lerántotta a leplet a Wakanda királyával kapcsolatos terveikről.

"Egyelőre semmi különöset nem tudok elárulni, csak azt, hogy feltétlenül megcsináljuk" – válaszolta Kevin Feige az Entertainment Weekly riporterének, amikor a Fekete Párduc folytatásáról kérdezte egy interjúban. "Az egyik kedvenc időtöltésem a Marvel Studiosnál, amikor leülünk tárgyalni az első részről, és elmélkedünk, mi mindent csinálhatnánk a másodikban. Rengeteg ilyen beszélgetésünk volt az első Fekete Párduc előkészítésekor. Vannak ötleteink és egy elég szilárd lábakon álló elképzelésünk arról, mit akarunk a folytatásban."

Az EW megkérdezte, hogy a Párduc esetében is tartják-e magukat a szóló karakterekre eddig jellemző trilógiás formátumnál. "Szerintem rengeteg a potenciál. Nem mindig jó ötlet, ha az emberek többet akarnak, és te túl sokat adsz nekik, de bármelyikükről szívesen látnék egy filmet. Shuri elképesztő, és még sokkal többet fogunk mutatni belőle, illetve csak Okoyéval megnéznék három akciófilmet. Nem mondom, hogy meg is csináljuk ezeket, de a jövőben foglalkozunk még ezekkel a karakterekkel."

Már csak két fontosabb kérdés merülhet fel a folytatást illetően, melyek egyike a bemutató dátuma. A Disney nemrég hat cím nélküli Marvel produkció premierjét tűzte ki egészen 2022-ig bezárólag, és jó okunk van feltételezni, hogy legkésőbb 2021 első felében látni fogjuk újra a mozivásznakon Wakandát. 

A másik, hogy Ryan Coogler visszatér-e a rendezői székbe, vagy a rendkívüli sikert arató Creedhez hasonlóan a második etapra már nem ír alá. Szintén lehet remélni, hogy nem kell majd új direktort keresnie a stúdiónak, hiszen Coogler és a színészek nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki a forgatáson, ami – főként ennek köszönhetően – rendkívül gördülékenyeken zajlott. Egy korábbi nyilatkozatában Feige kijelentette, ha lesz új Fekete Párduc, szeretné az élen látni a rendezőt, és ezzel biztosan nincs egyedül. 

(forrás: EW)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr213727380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása