BREAKING: Újra elhalasztották a Fekete Özvegy premierjét, és azzal együtt több Marvel-film is hátrébb került

2020. szeptember 23. - Marvel Magyarország

A Disney ismét kénytelen volt átrendezni a bemutatónaptárát. 

black-widow-traier-main.jpg

Az elmúlt hetek újabb filmes csúszásait és a koronavírus-járvány újbóli bedurvulását látva már lehetett sejteni, hogy hamarosan az egeres cég is lépni fog, azaz többek között a Fekete Özvegy premierje is veszélyben lehet. A bejelentésre nem sokkal ezelőtt került sor, amelyből kiderült, hogy a Scarlett Johansson és Florence Pugh főszereplésével készülő akció-thrillerre egy darabig még biztosan várnunk kell, az ugyanis idén november helyett majd csak 2021. május 7-én kerül a mozikba.

A Fekete Özvegyet érintő csúszás természetesen két másik Marvel-filmet sem hagyott érintetlenül, így az eredeti tervek szerint idén novemberre datált, később pedig jövő februárra halasztott Örökkévalók premierje is csúszott, méghozzá nem is keveset: a Fekete Özvegyhez hasonlóan az is jóformán csak egy évvel később, egész pontosan 2021. november 5-én mutatkozik be a filmszínházakban. Ehhez képest a vírushelyzet miatt jelenleg is forgatás alatt álló Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája arányaiban megúszta egy két hónapos csúszással, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy az ázsiai szuperhős bemutatkozására 2021. május 7. helyett 2021. július 9-én kerül sor.

A három soron következő Marvel-film tehát a következőképpen alakul:

  • Fekete Özvegy: 2021. május 7.
  • Shang-Chi: 2021. július 9.
  • Örökkévalók: 2021. november 5.

Más szóval idén egyetlen szuperhősfilm sem kerül mozikba a Marvel Studios istápolásában, amire a legelső Vasembert követő 2009-es évet leszámítva egyszer sem volt példa korábban. A negyedik fázis ezzel hivatalosan is a WandaVízió című tévésorozattal veszi kezdetét valamikor novemberben vagy decemberben, ami a többi készülő minisorozathoz hasonlóan a Disney+ katalógusába kerül fel. A Marvel többi portékéjáról egyelőre nem esett szó, de feltételezhetően az összes ismert cím hátrébb kerül a naptárban hamarosan.

(forrás: Deadline)

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr7916211960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása