Chris Hemsworth szerint nem a Thor: Love and Thunder lesz az utolsó szereplése a viharistenként

2020. szeptember 12. - Marvel Magyarország

Tovább lehet élvezni a karakterét.

chris-hemsworth-thor.jpg

Az általános vélekedés szerint az asgardi istenség kezdeti lépései hagytak némi kívánnivalót maguk után, de mostanra az egyik legnépszerűbb karakterré lett a Chris Hemsworth által megformált figura, aki szívesebben lubickol a szerepében, mint előtte bármikor. Ezért aztán nem meglepő az sem, hogy ő kap elsőként négy önálló filmet a Marvel Moziverzumban, és az ausztrál színész most az is előrevetítette, hogy a Thor: Love and Thunder nem is az utolsó lesz.

A Thor: Ragnarök forgatásán Hemsworthnek lehetősége volt a komikusi készségeit is megcsillogtatni, ennek köszönhetően pedig jobban összeforrt a karakter a színész egyéniségével. A rajongókkal együtt ő is megváltásnak érezte a karakter újragondolását, méghozzá olyannyira, hogy a pletykákkal ellentétben korántsem tervez vele leszámolni. Erről egy lengyel lapnak, az Elle Mannek adott interjúban beszélt: „Megőrültél?! Egyértelműen nem fogok visszavonulni (nevet). Thor ehhez túlságosan is fiatal. Még csak 1500 éves vagyok! Ez [a Thor: Love and Thunder] határozottan nem az a film lesz, amelyben elbúcsúzom a brandtől. Legalábbis remélem.”

Hemsworth mostanra a film forgatókönyvét is elolvashatta, amiről szintén megosztotta a gondolatait: „Kijelenthetem, hogy nagyon izgatott vagyok. Az biztos, hogy nagyon sok szerelem és villámszórás lesz ebben a filmben (nevet). Nagyon örülök, hogy a Bosszúállók: Végjátékban történtek után még mindig a Marvel Moziverzum részese lehetek, és hogy folytathatjuk Thor történetét. Persze semmilyen konkrétumot nem mondhatok a cselekményről, de hogy csillapítsam a kíváncsiságotokat, annyit azért elárulok, hogy sokkal jobban szórakoztam a forgatókönyvet olvasva, mint a Thor: Ragnarök esetében, ami felettébb beszédes, hiszen az a film is zseniális volt” – nyilatkozta a 37 éves színész.

A Thor: Love and Thunder premierje 2022. február 11-re van beidőzítve, és nemcsak Chris Hemsworth, de pár évnyi kihagyás után Natalie Portman is visszatér, ahogy a Ragnarökben bemutatkozott Tessa Thompson is, a film főgonoszát pedig A sötét lovag-trilógiából ismert Christian Bale játssza. Mindezt csak tetézi, hogy a Groot hangján megszólaló Vin Diesel szerint A galaxis őrzői is tiszteletüket teszik valamilyen formában, ami nem lenne meglepő a Végjáték lezárását követően.

(forrás: Coming Soon, Elle Man)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9216198626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intelligensmosópor-jogi aktivista 2020.09.13. 21:05:53

Miért? Bárki azt hitte az lesz?

Ha a képregényekből indulok ki van/volt pár tucat szereplő aki Thor-kodott vagy valami hasonló valamennyit. Amúgy minden Thor filmnél azért szorítok, hogy legyen már végre benne Thor Béka (Throg - The Frog of Thunder).

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.09.14. 09:37:47

@Intelligensmosópor-jogi aktivista: ultimate pókember animációs sori első évadában volt!
süti beállítások módosítása