[SDCC 2019] A karakter női megfelelője is benne lesz a következő Thor-filmben

2019. július 21. - Marvel Magyarország

Óriási leleplezésre került sor a Thor 4-et illetően.

thor_0_0.jpg

Sokakat váratlanul ért, mikor a hét első felében bejelentették szinte a semmiből, hogy érkezik a negyedik Thor-film, méghozzá a Ragnarök rendezője, Taika Waititi irányításával. Ahogy arra számítani lehetett, a San Diego Comic-Conon a Marvel stúdió minap tartott panelbeszélgetésén újabb információkat osztottak meg a filmről.

A Love and Thunder alcímre keresztelt folytatásban a Chris Hemsworth alakította Mennydörgés Istene mellett visszatér még Tessa Thompson Valkűrje (aki a színésznő elmondása szerint a Marvel Moziverzum első nyíltan az LMBTQ közösséget erősítő karaktere), valamint legnagyobb meglepetésünkre Natalie Portman is Jane Foster szerepében. Utóbbi a 2013-ban bemutatásra került Thor: Sötét világban szerepelt utoljára, habár az azóta eltelt időben folyamatosan utaltak rá különböző formában (idén például a Végjátékban volt hangsúlyos jelenléte, még ha valójában csak kivágott jeleneteket használtak fel korábbról).

A Thor negyedik részében ez változni fog, Waititi elmondása szerint ugyanis meglehetősen központi szerepben tér majd vissza Thor egykori kedvese. A rendező többek között tudtunkra adta, hogy a film legfőbb inspirációjául Jason Aaaron 2014-ben indult Thor-képregénysorozatát használta fel, ahol miután Thor méltatlanná válik a Mjölnirre, Foster lesz az új villámisten. Sokatmondó, hogy Natalie Portman a pöröly replikájával jelent meg a Marvel stúdió előadásán, vagyis egyértelműen új körülmények között fogjuk látni hamarosan a karakterét.

Mivel a Marvel Moziverzumban több dolog is másképp áll jelenleg, mint az alapötletként szolgáló képregényekben, különösen kíváncsiak vagyunk, hogy milyen új történetbeli csavarokkal rukkol elő az új-zélandi rendező (Beta Ray Billt például továbbra is nagyon szívesen látnánk a produkcióban). Az mindenesetre biztos, hogy a szériát alapjaiban megreformáló Ragnarök és a most elhangzottak után alig győzzük kivárni a Love and Thunder premierjét 2021. november 5-én.

shutterstock_editorial_10341985ar_huge.jpg

(forrás: Hollywood Reporter)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr114972974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása