KRITIKA: A S.H.I.E.L.D. ügynökei, 7. évad, 6. rész

2020. július 09. - Marvel Magyarország

Ex Kronichoma.

agenst-of-shield-s07e06-jelenetfoto.jpg

Figyelem, az alábbi írás SPOILEREKET tartalmaz A S.H.I.E.L.D. ügynökei S07E06-ra vonatkozóan! Csakis saját felelősségre olvasd tovább!

Az írók a múlt heti, finoman szólva is eseménytelennek nevezhető rész után most nem fogták vissza magukat, így pedig szinte majdnem minden eddig felmerült kérdésünkre jutott egy-egy válasz vagy meghökkentő fordulat.

Legutóbb ismét jó nagy slamasztikában hagytuk magukra a csapatot, hiszen míg Daisy és Sousa, valamint Coulson és May párosa egyaránt fogságba esett, addig Mackék egy morálisan megkérdőjelezhető döntés következtében kénytelenek voltak eltérni az eredeti tervtől, hogy ezzel megmentsék az igazgató szüleit. Tennivaló tehát akad bőven, ráadásul az idő, ahogy korábban, úgy most is hőseink ellen dolgozik – és ezúttal nem csak átvitt értelemben. Az alkotók ugyanis az alig negyvenkét perces játékidő alatt, mintha kissé átestek volna a ló túloldalára. Szinte a fejemet kapkodtam, amint egyik történésről a másikra ugranak, márpedig az nem mindig gyümölcsöző, ha egyszerre nem kevesebb, mint négy szálon szeretnék futtatni a dolgokat. Pláne úgy, hogy mindeközben még lezárást is szeretnének rittyenteni a különböző kalandok köré.

Szóval Coulson és May Stoner tábornok vendégszeretetét élvezve arról igyekszik meggyőzni a jól láthatóan szkeptikus S.H.I.E.L.D. ügynököt, hogy itt bármennyire is tűnjék valószínűtlennek, bizony nem ők a rosszfiúk. Stoner makacskodása persze pont kapóra jön az újabb trükköt kisütő kronikomoknak, akik most már nemcsak az emberek megjelenését, de konkrét személyiségjegyeit is képesek lemásolni, és akiknek kevés kell hozzá, hogy egy újabb hús-vér ügynököt cserélhessenek le a fajtájukra. Stoner szerencséjére Coulsonék még pont azelőtt érkeznek, hogy a gyilkos robotoknak lehetőségük lett volna lemásolni őt, így a tábornok, bár továbbra is erős fenntartásokkal, de végre eljut arra a pontra, hogy bizalmat szavazzon.

agenst-of-shield-s07e06-jelenetfoto02.jpg

Daisyék ezalatt az ifjú Nathaniel Malick társaságát élvezik, aki nem kevesebbet szeretne elérni, minthogy Quake vérét magába injektálva ő maga is embertelen képességekre tegyen szert. Mondanom sem kell, ez a terv már első hallásra meredeknek tűnt, és ekkor még nem is beszéltem arról, hogy milyen következményekkel járt a nagyra törő Hidra-vezér számára. Mindazonáltal az ötvenes évekből átmentett Sousa még mindig fantasztikusan gyarapítja az eddig ismert csapatfelállást, és csak remélni tudom, hogy a Daisyvel szövődött köteléke további emlékezetes pillanatokat szolgáltat majd a hátralévő epizódokban.

Ezzel párhuzamosan Mack és Yo-Yo egy rögtönzött mentőakcióban kísérlik meg az előbbi szüleinek kiszabadítását. A sikeres küldetést követő idillnek azonban hamar vége szakad, amikor May képességének hála kiderül, hogy azok, akiket Mack szüleinek hisznek, valójában nem többek, mint újabb kronikom imposztorok. Egy gyors és nem mellékesen érzelmektől sem mentes csetepaté után bár mindkét gyilkos robotot sikerül ártalmatlanná tenni, viszont a felismerés, hogy a szülei nagy eséllyel már nem élnek, olyan mélységekbe löki Macket, aminek biztosan lesznek még következményei.

agenst-of-shield-s07e06-jelenetfoto03.jpg

Természetesen a Zefíren tartózkodóknak is meg kellett küzdenie a maguk problémáival, ami végre arra a kérdésre is választ adott, hogy Simmons miért viselkedik olyan furcsán már hosszú epizódok óta. Nos, mint kiderült, Simmons Enoch segítségével kénytelen volt feljavítani a memóriáját ahhoz, hogy képes legyen megalkotni az időutazáshoz szükséges technológiát, és emellett elrejteni Fitz pontos tartózkodási helyét. Az eszköz viszont váratlanul meghibásodik, így Enoch-nak egy gyors korrigálást kell eszközölnie, amit a gyanakvó Deke közbelépése zavar meg. Némi bensőséges nagymama és unoka csevej után Simmons végül meggyőzi Deke-et arról, hogy semmi oka nincs kételkedni a sokszor hideg, ám valóban érzelmekkel teli renegát kronikom hűségében.

Az évad eddigi legnagyobb leleplezését mindenesetre most is Coulsonnak köszönhetjük, aki a kronikom vadászok eddig elrejtett hajóján rengeteg olyan kérdésre kapott választ a magát Sibylnek nevező „látnoktól”, mely teljesen más megvilágításba helyezi mindazt, amit eddig hittünk a mesterséges életformákról. A kétségtelenül érdekes bájcsevej után Coulson azonban végrehajtja a küldetését, vagyis az eredetileg a Világítótoronynak szánt robbanóanyagok segítségével a levegőbe röpíti az űrhajót, ezzel kvázi újfent feláldozva magát. Veszteségek tekintetében tehát nem állnak túl jól hőseink, mivel, ha Coulson távozása nem lenne elég, a Zefír önálló életre kelt időugrása sem könnyíti meg az amúgy is feszült helyzetet: Deke és Mack csak magára lesz utalva abban a kérdésben, hogy pontosan mi fán is teremtek azok a nyolcvanas évek.

80%

A túl sok a jóból tipikus esete. Habár a múltkori felvonással ellentétben most szinte minden percre jutott valami megdöbbentő csavar, egy mindössze alig háromnegyed órás epizódot kár volt ennyi történéssel telezsúfolni, mivel ennek fényében néhány szereplő drámája súlytalannak érződött. Amit azonban nem érhet panasz, hogy ezúttal sem a csapatot, sem minket nem hagytak gyomrosok nélkül.


A S.H.I.E.L.D. ügynökei korábbi epizódjainak kritikái:

A S.H.I.E.L.D. ügynökei S07E05
A S.H.I.E.L.D. ügynökei S07E04
A S.H.I.E.L.D. ügynökei S07E03
A S.H.I.E.L.D. ügynökei S07E02
A S.H.I.E.L.D. ügynökei S07E01

Pozitívum

(+) Coulson áldozata
(+) Mack drámája
(+) Válasz a régóta fennálló kérdéseinkre...

Negatívum

(-) ...amiből ezúttal annyi volt, hogy az egyes történések kárára ment

Gaál Alexander 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6915983006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.