Kulcsfontosságú szerepet tölthet be a csínytevés istene?
A Disney streaming szolgáltatás egy héten belül esedékes indulása kapcsán a Bloomberg a Marvel stúdió elnökével beszélgetett, aki elmondta, hogy a mozifilmek mellett ezentúl a sorozatokat is néznünk kell az események megértéséhez, a mozis alkotások és a kisképernyős kistestvérek ugyanis egy konzekvens kalandot fognak alkotni. Azt már tudjuk, hogy a WandaVision és a Doctor Strange in the Multiverse of Madness eseményei összefüggnek majd, a legújabb híresztelések szerint pedig hasonló a helyzet a Loki-sorozat esetében is.
A Doctor Strange in the Multiverse of Madness bejelentésekor a legnagyobb meglepetést azzal okozta a Marvel, hogy felfedték: Wanda Maximoff, azaz a Skarlát Boszorkány is benne lesz a filmben. Kevin Feige ismét rámutatott, miszerint Elizabeth Olsen karaktere a WandaVision-sorozat után kulcsfontosságú szerepet fog betölteni Scott Derrickson rendezésében, de most azt is elárulta, hogy a Lokit középpontba helyező minisorozat is kapcsolódni fog a Multiverse of Madness történéseihez: „Nem vagyok biztos benne, hogy ezt bejelentettük korábban, de lesz kapcsolat a kettő között.”
Ez talán azért nem túl meglepő, mert a Tom Hiddleston főszereplésével készülő széria köztudottan arra a Lokira koncentrál majd, aki a Bosszúállók: Végjátékban megszökött a Tesseracttal együtt, és állítólag a birtokában levő Végtelen Kővel különböző történelmi korszakokba fog ellátogatni, hogy alaposan felforgasson meghatározó eseményeket. A párhuzamos univerzumokkal való játszadozás már önmagában kellőképp indokolná, hogy Stephen Strange felfigyeljen a csínytevés istenére (amellett, hogy listát vezet a más világokból származó, potenciális veszélyforrást jelentő lényekről), de gyaníthatóan ennél azért többről lesz szó.
Hogy egész pontosan miről, ezen a ponton nehéz lenne megmondani, de mindenesetre azt már a Comic-Con óta tudjuk, hogy a Thor: Love and Thunderhez is meglepően szorosan kapcsolódó Loki valamikor 2021 tavaszán debütál a Disney+ kínálatában, a Doctor Strange in the Multiverse of Madness pedig csak utána, 2021. május 7-én érkezik a tengerentúli mozikba.
(forrás: Bloomberg)
Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!