A Loki-tévésorozat előkészítheti a Thor: Love and Thunder eseményeit

2019. augusztus 13. - Marvel Magyarország

Esszenciális kapcsolat lehet a két produktum között.

loki-thor-love-and-thunder.jpg

A Marvel stúdió elnöke, Kevin Feige komolyan gondolja a streaminges terjeszkedést, olyannyira, hogy a Marvel Moziverzum negyedik fázisának közelgő sorozatait már a mozifilmes premierekkel együtt jelentette be az idei San Diego Comic-Conon. Azt már a rendezvényen megtudhattuk, hogy a Skarlát Boszorkányra koncentráló WandaVision befejezése a Doctor Strange folytatását fogja előkészíteni, de a legújabb híresztelések szerint ez nem lesz másképpen az előreláthatólag januárban kamerák elé álló Loki-sorozat és a Thor: Love and Thunder esetében sem.

Egy ideje nem titok, miszerint a széria arra a Lokira fog koncentrálni, aki a Bosszúállók: Végjáték egy alternatív idővonalán megszökött a Tesseracttal együtt – a birtokában lévő Végtelen Kőnek hála az emberiség történelmének különböző korszakaiba látogat el, ahol alaposan felforgathat meghatározó eseményeket. A FandomWire nevű hírportál nemcsak megerősítette ezt a pletykát a sorozat cselekményével kapcsolatban, de saját forrásokra hivatkozva arról is beszámolt, hogy a multiverzumban való barangolását követően a 2012-es Loki vissza fog térni az MFU fővonalába, méghozzá egy másik idővonalról származó Mjölnirrel, amit a Thor következő felvonásában a női Thorrá avanzsáló Jane Foster használ majd.

A Comic-Con óta ugyanis tudni lehet, hogy a Taika Waititi által rendezett negyedik részben a Thor egykori kedvesét megformáló Natalie Portman is visszatér egy meglehetősen központi szerepben, a Mennydörgés Istene női megfelelőjeként – Jason Aaron 2014-ben indult Thor-képregénysorozatát alapul véve. És mivel a fősodorbeli Mjölnirt Hela elpusztította a Thor: Ragnarökben, kifejezetten logikus lépésnek tűnik, hogy az új filmben egy alternatív univerzum kalapácsa kerül a méltóvá vált Fosterhez (még ha minden bizonnyal nem is ez Loki eredeti szándéka).

Ezeket a híreket persze érdemes fenntartásokkal kezelni, de az egyre biztosabb, hogy Feige korábbi nyilatkozataihoz híven a tévés és a mozis produkciók ezentúl sokkal szorosabban fognak kapcsolódni egymáshoz. A Loki-tévésorozat valamikor 2021. tavaszán válik elérhetővé a Disney streamingszolgáltatásán, míg a Thor: Love and Thunder amerikai bemutatója 2021. november 5-én esedékes.

(forrás: FandomWire)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4415007192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása