Feltörekvő színésznővel erősít a Fekete Özvegy-film szereplőgárdája

2019. március 19. - Marvel Magyarország

Megvan az első főszereplő Scarlett Johansson mellett.

florence-pugh.jpg

A Hollywood Reporter értesülései szerint Florence Pugh lesz az előkészületek alatt álló Fekete Özvegy előzményfilm másik női főszereplője. Habár a szerepét illetően egyelőre semmilyen konkrétum nem derült ki, állítólag egy ugyanolyan szintű kémet fog alakítani, mint a címszereplő Natasha Romanoff (Scarlett Johansson), azonban erkölcsileg annak tökéletes ellentéte.

A korábbi híresztelésekkel ellentétben most kiderült, miszerint egészen a decemberi meghallgatása óta Pugh volt a Marvel castingosainak első számú kiszemeltje, ám ettől függetlenül számos másik színésznővel is találkoztak az elmúlt hetekben, köztük a háromszoros Oscar-díj jelölt Saoirse Ronannel és feltehetően Emma Watsonnal (utóbbi neve két héttel ezelőtt merült fel először a szóban forgó szerepre). Ezek szerint egyikük sem tudta Pugh-nál jobban meggyőzni a stúdiót. 

Florence Pugh jelen pillanatban a nemrég mozikba került Családi bunyóban látható, de korábbi kreditjei közé tartoznak olyan címek is, mint például a The Little Drummer Girl, az Outlaw King, a Lady Macbeth vagy a The Commuter - Nincs kiszállás. Legközelebb az Örökség rendezőjének legújabb horrorjában, majd Greta Gerwig Little Women adaptációjában csíphetjük el az éppen emlegetett Saoirse Ronan, Emma Watson és Meryl Streep oldalán.

Ha minden a tervezettek szerint alakul, a Fekete Özvegy forgatási munkálatai júniusban veszik kezdetüket Londonban a Lore című háborús drámát jegyző Cate Shortland rendezésében, Jac Shaeffer és Ned Benson forgatókönyve alapján. A premierdátum egyelőre nem ismert, de valószínűleg 2020 első felében már lehetőségünk lesz jegyet váltani Natasha szólókalandjára.

(forrás: THR)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1014700108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása