Kiderült, miért vállalta el Mysterio szerepét Jake Gyllenhaal

2019. január 30. - Marvel Magyarország

Kíváncsian várjuk, mit nyújt majd a karakter bőrében.

spideyffht1-100-1.jpg

Az Oscar-díjra jelölt Jake Gyllenhaal egyértelműen a Pókember: Idegenben színészgárdájának egyik legkellemesebb meglepetése, nem is beszélve az általa alakított karakterről, akit a rajongók nagyon régóta szerettek volna látni a nagyvásznon. A film első kedvcsinálója pár héttel ezelőtt debütált, amely azon túl, hogy teljes valójában felfedte Mysterio karakterét, minden idők legnézettebb Sony Pictures előzetese lett.

A színész jelenleg a Sundance Filmfesztiválon népszerűsíti Velvet Buzzsaw című, a napokban bemutatkozó netflixes thrillerét, ahol egy interjú során azt a kérdést szegezték hozzá, hogy milyen okból kifolyólag csatlakozott a Marvel Moziverzumhoz: „Az emberek éveken át kérdezgették tőlem, hogy csinálnék-e ilyen jellegű filmet” – kezdte. „A válaszom mindig az volt, pláne mióta láttam a Sundance egy korábbi, karakterorientált történetekkel teli felhozatalát, hogy arra vágyom, találjak valami olyat, ami a képességeimhez illő, amit szeretek, és amivel őszintén magam lehetek. Ez mind elmondható erről a szerepről, szóval örülök, hogy az emberek izgatottak miatta.”

Valójában nem Quentin Beck kapcsán merült fel először a színész neve egy képregényfilmnél: A David Ayer rendezte Suicide Squad - Öngyilkos osztagban már visszautasította Rick Flag szerepét, ráadásul mióta Ben Affleck egyáltalán nem garantált a Matt Reeves-féle Batman-film főszerepére, a rajongók körében népszerű lehetőségnek bizonyult Gyllenhaal a deneverruhás igazságosztóként – ő azonban egy korábbi nyilatkozatában kijelentette, ez nem fog megtörténni.

Mysterio a Pókember: Idegenben első képsorai alapján okkal örvend már most óriási népszerűségnek a rajongók körében, hiszen mind a színész, mind a képregényhű megjelenés jó előjel a karaktert illetően. Remélhetőleg a 2019. július 4-én érkező filmben előttünk is megvilágosodik, miért bólintott rá a lehetőségre Gyllenhaal.

(forrás: LA Times)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5914597622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása