Matt Smith csatlakozott Jared Leto Morbius-filmjéhez

2019. január 25. - Marvel Magyarország

A Tizenegyedik Doktornak most vámpírokkal gyűlik meg a baja.

matt-smith-morbius-hir.jpg

A Variety értesülései szerint a női főszereplő castingja után ezúttal Matt Smith jár a tárgyalások végső szakaszában, hogy szerepet kapjon a Sony előkészületek alatt álló Morbius adaptációjában. Konkrét részletek nem kerültek nyilvánosságra azzal kapcsolatban, kit játszhat a filmben, de állítólag fontos szerepe lesz, vagyis jó eséllyel a Jared Leto alakította címszereplővel fog szembenézni.

Michael Morbius egy halálos vérbetegségben szenvedő, elismert Nobel-díjas tudós volt. Ugyan végül sikerült kidolgoznia egy eljárást, mely reményei szerint képes lett volna megmenteni az életét, azonban nem várt mellékhatásként a vámpírokéhoz hasonló tulajdonságokra tett szert (pl. hatalmas erő, gyorsaság és a repülés képessége), illetve csillapíthatatlan vérszomj uralkodott el rajta. Kezdeti ámokfutásának legelső  áldozata barátja és munkatársa, Nikos lett, és szerintünk nem kizárt, hogy Smith az ő bőrébe bújhat az élőszereplős produkcióban. 

A színészt egyébként olyan sorozatokból és filmekből ismerhetjük, mint a Doctor Who, ahol három évadon keresztül főszerepben látható, a Netflixen futó A korona, a Terminátor: Genisys, de amennyiben hihetünk a korábbi információknak, a Star Wars decemberben érkező IX. epizódjában is kulcsszerepe lesz. 

A Sony második élőszereplős Pókember spin-offját Daniel Espinosa (Védhetetlen, Élet) rendezi, a forgatókönyvet pedig Burk Sharpless és Matt Sazama írják, akik közösen dolgoztak a Netflix Lost in Space sorozatán, illetve részben ők jegyezték a Power Rangers, az Egyiptom istenei, Az utolsó boszorkányvadász és Az ismeretlen Drakula filmek szkriptjét is. A Morbius forgatása februárban veszi kezdetét.

(forrás: Variety)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr3014587458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joubertfun 2019.01.25. 11:48:50

Imádom ezt a fazont ❤
süti beállítások módosítása