Összegyűjtöttük Stan Lee legfontosabb Marvel-karaktereit

2018. november 14. - Marvel Magyarország

Egy nagyobb szelet az alkotó csodálatos hagyatékából.

stan-lee-30.jpg

A napokban 95 éves korában eltávozott közülünk a képregényipar egyik legjelentősebb alakja, aki több évtizedes munkássága során gyakorlatilag lefektette a Marvel alapjait, és megteremtett száznál is több, ma egyaránt nagy népszerűségnek örvendő karaktert Pókembertől kezdve az X-Menen át egészen a Bosszú Angyalai csapatáig.

Mivel Stan Lee teljes életművét napestig sorolhatnánk, a következőkben a teljesség igénye nélkül tekintjük át néhány közismert figuráját, amelyeket vagy egymaga, vagy olyan, szintén legendásnak számító alkotókkal együttműködve mutatott be a világnak, mint Jack Kirby és Steve Ditko, akik nélkül egyértelműen nem beszélhetnénk a mai fényében pompázó Marvelről, képregények és mozifilmek tekintetében sem. 

amazing-fantasy-15.jpg

Természetesen ki mással nyithatnánk meg a sort, mint Stan Lee mai napig legnagyobb kreálmányával: A barátságos és közkedvelt Pókember 1962. augusztus 10-én mutatkozott be első alkalommal az Amazing Fantasy 15. számában, aki az akkori képregénykarakterekre jellemző vonásokkal ellentétben sokkal hétköznapibb megközelítést kapott, hogy az olvasók is könnyebben tudjanak vele azonosulni. Ugyanebben a füzetben tette tiszteletét továbbá May néni, Ben bácsi, Flash Thompson és Liz Allan is.

Egyéb karakterek a hálószövő meglehetősen eseménydús történelméből, akik létrehozásában részt vett Stan Lee:

  • J. Jonah Jameson (The Amazing Spider-Man #1, 1963)
  • Pléhsuszter (The Amazing Spider-Man #2, 1963)
  • Keselyű (The Amazing Spider-Man #2, 1963)
  • Doctor Octopus (The Amazing Spider-Man #3, 1963)
  • Homokember (The Amazing Spider-Man #4, 1963)
  • Gyík (The Amazing Spider-Man #6, 1963)
  • Electro (The Amazing Spider-Man #9, 1964)
  • Mysterio (The Amazing Spider-Man #13, 1964)
  • Norman Osborn (The Amazing Spider-Man #14, 1964)
  • Kraven, a vadász (The Amazing Spider-Man #15, 1964)
  • Ned Leeds (The Amazing Spider-Man #18, 1964)
  • Skorpió (The Amazing Spider-Man #19, 1964)
  • Jackal (The Amazing Spider-Man #31, 1965)
  • Gwen Stacy (The Amazing Spider-Man #31, 1965)
  • Harry Osborn (The Amazing Spider-Man #31, 1965)
  • Rhinó (The Amazing Spider-Man #41, 1966)
  • Mary Jane Watson (The Amazing Spider-Man #42, 1966)
  • Rengető (The Amazing Spider-Man #46, 1967)
  • Prowler (The Amazing Spider-Man #78, 1969)

x-men-1.jpg

1963 őszén Lee és Jack Kirby közös erővel bemutatták a Marvel képregények oldalain az X-Ment. Az eredeti ötös – Bestia, Küklopsz, Jean Grey, Jégember és Angyal X Professzorral, valamint a csapat ősellenségével, Magnetóval együtt az X-Men #1-ben tették tiszteletüket azzal a nem titkolt üzenettel, hogy erősítsék a társadalmi, vallási, szexuális és egyéb különbségek elfogadását. Stan a soron következő mutánsok és hozzájuk kötődő figurák létrehozásában is közreműködött:

  • Haspók (X-Men #3, 1964)
  • Toad (X-Men #4, 1964)
  • Higanyszál (X-Men #4, 1964)
  • Skarlát Boszorkány (X-Men #4, 1964)
  • Buldózer (X-Men #12, 1965)
  • Őrrobotok (X-Men #14, 1965)
  • Bolivar Trask (X-Men #14, 1965)

tb_ff_fantastic_four.jpg

A Marvel első családja a Fantasztikus Négyes személyében szintén Lee és Kirby párosának fejéből pattant ki. Reed Richards, Sue Storm, Johnny Storm és Ben Grimm 1961 novemberében jelentek meg az azonos néven futó magazin első számában, majd nemsokkal utánuk olyan ikonikus gonosztevők is megszülettek, mint Dr. Doom (Fantastic Four #5, 1962) és Galactus (Fantastic Four #48, 1966). 

A szóban forgó képregénysorozat rengeteg erénye mellett ráadásul azért is olyan meghatározó, mert a Fantastic Four lapjain vezették be 1966-ban Fekete Párduc karakterét, valamint az Embertelenek teljes királyi családját. 

  • Mole Man (Fantastic Four #1, 1961)
  • Uatu (Fantastic Four #13, 1963)
  • Super-Skull (Fantastic Four #18, 1963)
  • Kang a Hódító (Fantastic Four #19, 1963)
  • Medúza (Fantastic Four #36, 1965)
  • Gorgon (Fantastic Four #44, 1965)
  • Fekete Villám (Fantastic Four #45, 1965)
  • Kristály (Fantastic Four #45, 1965)
  • Karnak (Fantastic Four #45, 1965)
  • Lockjaw (Fantastic Four #45, 1965)
  • Triton (Fantastic Four #45, 1965)
  • Maximus (Fantastic Four #47, 1966)
  • Ezüst Utazó (Fantastic Four #48, 1966)
  • Ulysess Klaw (Fantastic Four #53, 1966)
  • Blastaar (Fantastic Four #62, 1967)
  • Ronan, a vádló (Fantastic Four #65, 1967)
  • Supreme Intelligence (Fantastic Four #65, 1967)
  • Annihilus (Fantastic Four Annual #6, 1968)
  • Franklin Richards (Fantastic Four Annual #6, 1968)

the-incredible-hulk-1.jpg

Az 1962 májusában kiadott első Incredible Hulk füzetben bemutatkozott a világ előtt a gamma-sugárzás hatására egy óriási zöld szörnyeteggé átalakulni képes Bruce Banner. Ugyanitt az olvasók olyan karaktereket is megismerhettek Hulk történelméből, mint legjobb barátja, Rick Jones, szerelme, Betty Ross, vele együtt pedig értelemszerűen Thaddeus Ross.

A zöld óriás egyik legnagyobb ellenségét, Förtelmet Lee és Gil Kane a Tales to Astonish 90. számában, 1967-ben alkották. 13 évvel később, 1980-ban John Buscemával állt össze a képregényíró, hogy együtt létrehozzák Jennifer Walters/Amazon karakterét a Savage She-Hulk magazin kedvéért.

daredevil-1.jpg

A félelem nélküli ember saját magazinja 1964. áprilisban került az újságárusokhoz Lee és Bill Everett jóvoltából. A címszereplő Fenegyerek mellett Foggy Nelson és Karen Page szintén itt bukkantak fel először, míg a karakter mára egyik leghíresebb ellensége az Amazing Spider-Man 50. füzetében jelent meg: A Vezért/Wilson Fisket Lee John Romita Sr. közreműködésével alkotta. Ennél a pontnál említést érdemel még:

  • Bagoly (Daredevil #3, 1964)
  • Bíborember (Daredevil #4, 1964)
  • Stilt-Man (Daredevil #8, 1965)
  • Gladiator (Melvin Potter) (Daredevil #18, 1966)
  • Vanessa Fisk (The Amazing Spider-Man #70, 1969)

tales-of-suspense-32.jpg

Lee és Kirby 1963-ban, a Tales of Suspense magazin 39. számában vezették be a képregénytörténelembe Vasember karakterét. Tony Stark története az első teljesen önálló Vasember-címet megelőzően ennek a sorozatnak az oldalain folytatódott még hosszú éveken keresztül, amely során többek között az alábbi szövetségesek és gonosztevők megalkotásában vett részt Stan Lee:

  • Happy Hogan (Tales of Suspense #45, 1963)
  • Pepper Potts (Tales of Suspense #45, 1963)
  • Mandarin (Tales of Suspense #50, 1964)
  • Edwin Jarvis (Tales of Suspense #59, 1964)
  • Madame Masque (Tales of Suspense #98, 1968)
  • Whiplash (Tales of Suspense #97, 1968)

journey-into-mystery-82.jpg

A Bosszú Angyalai egy újabb alapítótagja szintén Stan Lee nevéhez kapcsolható. Az író Jack Kirby-vel közösen számos figurát bevezetett a Marvel képregényekben a skandináv mitológiát felhasználva, és ezt a sort természetesen Thor Odinsonnal indították 1962-ben a Journey Into Mystery 83. számában. Legalább ugyanilyen jelentősnek számít a magazin ugyanebben az évben debütált 85. füzete, amiben olyan karakterek jelentek meg első alkalommal, mint Balder, Heimdall, Loki, Odin és Tyr.

A mennydörgés istenéhez köthetően ezeken a további karaktereken dolgozott Lee:

  • Jane Foster (Journey Into Mystery #83, 1962)
  • Frigga (Journey Into Mystery #92, 1963)
  • Surtur (Journey Into Mystery #99, 1963)
  • Hela (Journey Into Mystery #102, 964)
  • Sif (Journey Into Mystery #102, 1964)
  • Szivacsember (Journey Into Mystery #114, 1965)
  • Pusztító (Journey Into Mystery #118, 1965)
  • Fenris Wolf (Journey Into Mystery #114, 1965)
  • Fandril (Journey Into Mystery #119, 1965)
  • Hogun (Journey Into Mystery #119, 1965)
  • Volstagg (Journey Into Mystery #119, 1965)
  • Ego, az Élő Bolygó (The Mighty Thor #132, 1966)
  • Mangog (The Mighty Thor #154, 1968)

strange-tales-110.jpg

Miután a Fantasztikus Négyessel már feltárta a kozmoszt, Stan Lee a Marvel varázsvilágához is egy hatalmas szelettel járult hozzá Steve Ditkóval együttműködve. A Strange Tales 110. számában (1963. július) nemcsak Dr. Stephen Strange, de Wong, Rémálom és az Ősmágus egyaránt bemutatkozott – Mordo Báróra sem kellett sokat várni, ő az egy hónappal későbbi 111. füzetben tette tiszteletét. Rajtuk kívül még a következő mágikus karakterek születésén dolgozott Lee:

  • Clea (Strange Tales #126, 1964)
  • Varázslónő (Journey into Mystery #103, 1964)
  • Dormammu (Strange Tales #126, 1964)
  • Count Nefaria (The Avengers #13, 1965)
  • Kaecilius (Strange Tales #130, 1965)
  • Mefisztó (The Silver Surfer #3, 1968)
  • Brother Voodoo (Strange Tales #169, 1973)

tales-to-astonish-44.jpeg

Ahogy az eredeti Bosszú Angyalai összes tagja, úgy az idén végre mozivásznakra is ellátogató Hangya és Darázs párosa egyaránt Stan Lee-nek köszönhető. Hank Pym maga 1962 januárjában a Tales to Astonish sorozat 27. számában került bemutatásra, pályafutása során azonban minden másik hősnél több alteregója volt: ilyen például a Hangya (Tales to Astonish #35, 1962), Óriás (Tales to Astonish #49, 1963) vagy Góliát (The Avengers #28, 1966). Felesége, Janet Van Dyne 1963-ban öltötte magára a Darázs-jelmezt. 

A fentieken túl tucatnyi másik hős vagy gonosztevő fűződik még valamilyen módon a Marvel egykori elnökének nevéhez, amelyek közül zárásként felsorolásszerűen szeretnénk néhány további karakterrel kiegészíteni a listánkat, ezzel is alátámasztva, hogy Stan Lee az univerzum minden egyes szegletén rajtahagyta kreatív zsenialitásának nyomait:

  • Groot (Tales to Astonish #13, 1960)
  • Fin Fang Foom (Strange Tales #89, 1961)
  • Nick Fury (Sgt. Fury and his Howling Commandos #1, 1963)
  • Zémó Báró (The Avengers #6, 1964)
  • Fekete Özvegy Tales of Suspense #52, 1964
  • Sólyomszem (Tales of Suspense #56, 1964)
  • Energikon (The Avengers #9, 1964)
  • Öröklét (Strange Tales #138, 1965)
  • Herkules (Journey Into Mystery Annual #, 1965)
  • Batroc (Tales of Suspense #75, 1966)
  • Sharon Carter (Tales of Suspense #75, 1966)
  • Peggy Carter (Tales of Suspense #77, 1966)
  • A Gyűjtő (The Avengers #28, 1966)
  • Árész (Thor #129, 1966)
  • Adam Warlock (Fantastic Four #66, 1967)
  • M.O.D.O.K. (Tales of Suspense #94, 1967)
  • Fekete Lovag (The Avengers #47, 1967)
  • Csodakapitány (Marvel Super-Heroes #12, 1967)
  • Sólyom (Captain America #117, 1969)
  • Yondu (Marvel Super-Heroes #18, 1969)

image_1542053059_26193793.jpg

(forrás: ComicBook.com, Wikipedia)

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6914372721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.11.16. 09:17:00

úgy is sokkoló így egyben látni ezt a listát, hogy tudtam, hogy ő alkotta őket (ha némelyik csak részben is)
süti beállítások módosítása