Meghaladta a Venom a félmilliárd dolláros összbevételt

2018. október 28. - Marvel Magyarország

Továbbra is óriásit megy a film a kasszáknál. 

venom-hir-fokep-8.jpg

Ruben Fleischer mozifilmjének sikerült egy igazán hangsúlyos mérföldkő átlépésével búcsúznia október utolsó hétvégéjétől, ugyanis mindent összevetve a Venom bevétele meghaladta az 500 millió dolláros határt. Ugyan már csak a harmadik helyet tudta elfoglalni a hétvégi bevételi listán a Halloween és szorosan a Csillag születik mögött, de a legjobb októberi nyitás titulusát egyik később bemutatott produkció sem volt képes tőle elragadni.

Más szuperhősfilmekhez viszonyítva talán nem tűnik olyan kiemelkedőnek a fenti mérföldkő, lévén a Marvel Moziverzum produkciói 2012-től sorra ugorják meg az 500 milliós – és időnként egymilliárdos – összegeket a mozik pénztárainál, ugyanakkor ne feledkezzünk meg róla, hogy a Venom sokkal kisebb költségvetéssel bír, mint a szóban forgó stúdió filmjei: míg a Marvel Studios átlagosan 175 milliót szán egy-egy projektre, a Sony Pictures "mindössze" egy százassal dolgozott.

Ráadásul attól függetlenül, hogy az Egyesült Államokban már nem számíthat a Venom kirobbanó érdeklődésre, az ázsiai országok még szépen feljebb tornázhatják a számait. Kínában – ahol november 9-ére tűzték ki a film bemutatóját – kifejezetten nagy rajongótábora van a Marvel produkcióknak, hiszen a Pókember: Hazatérés például 116 milliót, a Bosszúállók: Végtelen háború pedig 359,5 milliót köszönhet nekik az összbevételéből.

Egyes becslések szerint végül akár 700-750 misit is hozhat a Sony Pictures konyhájára Tom Hardy szimbiótája, amivel többek közt olyan filmek mellett büszkélkedhetne a zsáneren belül, mint az Amerika Kapitány: A tél katonája (714 millió) és A galaxis őrzői (773 millió), ezzel gyakorlatilag garantálva a sokak által remélt folytatást. 

(forrás: The Wrap)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2614329221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása