Újra elmerülünk a kozmoszban ezzel a defektes brigáddal.
Még néhány film híján végigjártuk a Marvel Moziverzum első tíz évét a grandiózusnak ígérkező Bosszúállók: Végtelen háborúhoz vezető cikksorozatunk keretében, hogy aztán veletek együtt a lehető legnaprakészebben, alapos átismétlést követően ülhessünk be a moziterembe április 26-án. A Harmadik Fázist egy csapat s-fej második kalandjának elemzésével folytatjuk a továbbiakban.
Előkészületek: nagy visszatérők és ígéretes újoncok
Még ki se jött az első film, amikor a 2014-es San Diego-i Comic-Con-on kellő magabiztossággal bejelentették A galaxis őrzői folytatását 2017 júliusára. A Disney vezérigazgatója, Bob Iger elmondása alapján rengeteg franchise lehetőséget, egy másik Bosszúállókat láttak az Őrzők csapatában. Pár hétre a bejelentés, valamint az első rész elsöprő kritikai és anyagi sikere után Bob bácsi rögvest rájött, hogy bizony ez jó húzás volt a részükről - az első részt rendező és író James Gunn elkezdhetett dolgozni a folytatáson.
2014 októberében a film premierjét előrehozták 2017 július 28-ról majdnem három hónappal, egészen május 5-ig. Az első részben megismert csapat tagjai egytől egyig bejelentésre kerültek, épp úgy, mint Yondu és Nebula karaktere.
Gunn eredeti tervei között szerepelt, hogy Peter titokzatos édesapján túl két új karaktert, Mantist és Adam Warlockot is beleírja a folytatásba. Ám ahogy haladt a forgatókönyvvel, rájött, a történet kezd túlságosan is zsúfolttá válni, éppen ezért Warlock végül kimaradt a filmből - csupán az egyik stáblistás jelenetben tűnik fel. Gunn eljátszott más emberi karakterek szerepeltetésével is (Carol Danvers Marvel Kapitánya vagy épp Richard Rider Novája), ám aztán mindig arra lyukadt ki, maradjon csak Peter az egyetlen földi szereplő a történetben. Egy ideig úgy tűnt, hogy David Bowie-nak is jut egy kisebb szerep a filmben, de az énekes 2016 januári tragikus halála miatt ez a terv végül sajnos meghiúsult.
Rengeteg teória és találgatás után Gunn jelentősen eltért a képregényektől és nem a galaxis playboyát, J’Sont (Űrrókát) választotta Peter apjául, hanem Egót, az Élő Bolygót. A szerepre sikerült nem kisebb színészt, mint Kurt Russell-t leszerződtetni, akinek személyét 2016 nyarán fedték fel. A megannyi konteót azonnal lefújták Űrlord apjának kilétét tekintve, ugyanis Gunn és a Marvel nyíltan kommunikálta kifelé, hogy bizony Kurt Egót alakítja és ő lesz Peter apja. A neten több rajongó támadta emiatt a húzásért a Marvelt, mondván, elspoilerezték nekik a film egy központi részét. A stáb szimplán annyival reagált, hogy Egó személyét rögtön a történet legelején felfedik és nem az a lényeg, hogy ki is ő, hanem ami azután történik, hogy betoppan Quill életébe. A film antagonistáinak sorát erősítette “Az U.N.C.L.E emberéből” ismerhetett gyönyörű Elizabeth Debicki, aki Ayesha-t, a szuverén faj papnőjét alakította, illetve Chris Sullivan Sokkolóarc (pfpfpfpff) szerepében.
A Xandar-on megismert kultúra végül szintén teljesen kimaradt a folytatásból, így sem John C. Reilly, sem Glenn Close nem tértek vissza - hasonló helyzetbe került Benicio del Toro Gyűjtője is. Gunn a hangsúlyt ezúttal a Fosztogatók, valamint a Sylvester Stallone által vezetett eredeti Galaxis Őrzői csapatának bemutatására helyezte inkább. Saját döntésre a direktor nem több évet, hanem csak 2-3 hónapot ugrott előre a történetben, ugyanis alaposan körül akarta járni az Őrzők első lépéseit egy csapatként - ehhez pedig több évnyi el-nem-mesélt történet nem igazán asszisztált volna.
Ez a film volt az első, amit a 8K felvételek rögzítésére is képes Red Weapon 8K kamerákkal forgattak. Gunn szerelmes az egyszerre praktikus és CGI technikákkal létrehozott effektekbe, jó példa erre Mordály csapdáinak megvalósítása az erdőben vagy a Yondu-Mordály-Groot trió menekülése a Fosztogatók hajóján a “Come a Little Bit Closer”-re. Ám mégsem ezek a jelenetek vitték el a legtöbb időt, hanem a film nyitó szekvenciája Kicsi Groot táncával. Az első részben óriási sikert arató Király Válogatáskazi szintén visszatért, Tyler Bates zeneszerzővel együtt, hogy a képi mellett a zenei világ is teljes legyen.
Na de ennyi előkészület vajon mire volt elég? Sikerült-e megugrani az első rész elképesztően magasra tett mércéjét a második epizódban?
Semmi történet és tinihumor, avagy hová tűntél Nicole Perlman?
Sajnos azt kell hogy mondjam, közel sem. A galaxis őrzői folytatása - habár egy rendkívül szórakoztató kikapcsolódást nyújtó mozi - talán a Harmadik Fázis leggyengébb része. Ennek oka pedig szimplán a történetben, illetve annak hiányában kereshető. Amikor ez a film jó, akkor piszkosul erős, amikor rossz, akkor bődületesen egyszerű és semmilyen. A pozitív oldalt természetesen a múltkori kritikámban agyondicsért karakterek szolgáltatják, róluk a következő fejezetben olvashattok majd dicsérő szavakat. Amit viszont bizony szét lehet cincálni és agyon lehet kritizálni, az a sztori és az írás minősége.
Mert hogy történet bizony nem igazán van. Az elején félremegy egy küldetés, hogy aztán a társaság két részre szakadva, a film java részében itt-ott beszélgetve újra összejöjjön egy nagy csatára. Kész, pont.
Ami pedig számomra nagyon zavaró egyaránt, az a kivitelezés. Ha emlékeztek az első rész elemzésében említett Nicole Perlmanre, érthetitek, miért bosszantott, hogy a folytatásra már nem tért vissza és Gunn kvázi “teljhatalmat” kapott. Egyrészt a humor több helyen is borzasztóan gyerekes, a megannyi “dick” és szex poén kegyetlenül túl lett tolva, nemcsak minőségben, hanem időzítésben is - ez a film a tökéletes példája a Marvelt érő gyakori kritikának, miszerint sokszor átlendülnek a vicces ló túloldalára (ezt leginkább Drax karaktere sínyli meg egyébként). Másrészt a szükséges információkat (Egó terve, Egó múltja, Yondu múltja, Nebula múltja) olyan pofátlanul száraz expozíciós párbeszédek sorában kapjuk meg, hogy komolyan fájt a sokadik ilyet végighallgatni. Amikor érzed, hogy egyértelműen a nézőhöz beszél az adott karakter, nem a vele szemben ülő társához, az bizony nem profi írásra vall.
Egyik jó barátom észrevétele ragadt meg bennem még a filmmel kapcsolatban: az első részben az Őrzők bolygóról bolygóra utaztak és megismertük ezt az érdekes, sokszínű galaxist, ami kimondottan szórakoztató volt. A folytatásban pedig gyakorlatilag a társaság egyik fele végig Egón, a másik pedig a Fosztogató űrhajón dekkol. A karakterpillanatok, és az ezeket erősítő dialógusok kifejezetten jók egyébként, csak közben a történet nem halad sehová - csak akkor, ha épp elkezdik tömény beszélgetés formájában elindítani valamerre.
Egó szintén tökéletes példája a másik marveles gyermekbetegségnek: egy tipikus, világuralomra törő totál semmilyen gonosz, akit maximum az emel ki a Malekithek sorából, hogy Hollywood egyik leghíresebb színészóriása alakítja. A megannyi hozzá köthető expozíció ugyancsak nem segít rajta, számomra ő jelentette a film egyik legnagyobb csalódását. A szuverén társadalom tagjait is sikerült bohócnak beállítani, nekem ez is rosszul csapódott le - Ayesha ugyanakkor kellőképp megfogott, főleg ama bizonyos “Adam” stáblistás jelenetével. Ő rá még kíváncsi leszek a későbbiek során.
Mary Poppins és társai
Na, eleget kritizáltam a filmet, térjünk át a napos oldalra: a karakterek továbbra is elképesztően jók együtt. Az első rész az ő kis szedett-vedett társaságuk csapattá alakulásáról, egymás elfogadásáról szólt. A második rész ezt a vonalat viszi tovább a hagyományos csapatdinamikának megfelelő következő szintre, vagyis oda, ahol a tagoknak meg kell tanulniuk együtt is dolgozni és felülkerekedni egymás hülyeségén. Ennek megfelelően a család (különösen az apa-fia és apa-lánya) motívum továbbra is komoly szerepet kap az alkotásban, amit mind külön-külön, mind összegészében megtapasztalunk az öt (Yondu, Nebula és Mantis csatlakozásával igazából nyolc) központi karakteren.
Peter Quill szerepében Chris Pratt továbbra is brillírozik, csávókám gyakorlatilag mindenkivel képes tökéletes kémiát kialakítani. Számomra Zoe Saldana is kimagasló teljesítményt nyújtott Gamora szerepének mélyebb megismerése során, nekik kettejüknek Karen Gillan Nebulájával remek történetszálat firkantott Gunn a lapokra - nem is baj, kell a megfelelő alapozás a Végtelen háborúra. Mordály is kapott egy érdekes belső konfliktust, amely remekül lett körüljárva Yondu segítségével. Michael Rooker vöröstarajos és kékbőrű Mary Poppins-a számomra a film csúcspontja, szerintem neki sikerült a legmélyebb és legjobban kifejtett karakterfejlődést megalkotni a filmben.
Drax, ahogy már említettem, eléggé a háttérbe szorult - nem csoda, hogy Dave Bautista először majdnem elsírta magát - szó szerint - bánatában a forgatókönyv elolvasása után - nem igazán tetszett neki, hogy ennyire bohócot csinált belőle Gunn. Tényleg furcsa egyébként, hogy a Pusztító becenévre hallgató karakter a film elején szerepel gyakorlatilag egyedül aktívan harcjelenetben, az igazán szép és értékelhető pillanatait az újonc Mantis-szal karöltve tölti. Cserébe viszont Drax és Mantis beszélgetése a távolba meredve a film (és nem mellesleg túlzás nélkül az egész Marvel Moziverzum) egyik leggyönyörűbb jelenete, amit bizony csak nagyon nehezen sikerült nem végigbőgni a moziban. Ja, és Kicsi Groot. Kicsi Groot elvisz minden jelenetet, amiben egy pici szerepet is kap, és szerencsére nem lett annyira túltolva, mint attól egykoron tartottunk.
A film végi csatajelenet és Yondu önfeláldozása épp emiatt üt akkorát, amilyet. A karakterek remekül vannak felépítve, látszik, hogy Gunn talált egy központi, meghatározó motívumot (a viaskodó család), amire a maga módján felfűzte mindegyik bolond karaktert, hogy aztán a fináléban megkapjuk a - tudom, másodjára fogom ellőni öt soron belül, de... - a film és az egész MFU legszebb jelenetét a Fosztogató Temetés képsorai alatt. Ahogy mondtam, amikor A galaxis őrzői vol. 2 jó, akkor elképesztően erős: Yondu leereszkedése Mary Poppins-ként, önfeláldozása Peterért és a teljes Fosztogató brigád tisztelgése egykori tagjuk előtt kérdés nélkül tanítandó példa lehet bárkinek, aki meghitt karakterpillanatokat és érzelmekben gazdag jeleneteket szeretne valaha is írni.
A magnó pedig, kicsit akadozva, de szól tovább
Nem lett ez rossz, na. Közel sem. De a tartalmi és minőségbeli visszalépés az előző részhez képest azért érzékelhető, és habár a szerethető, vicces karakterek elviszik a hátukon a filmet, de egy következő folytatásra ez már gyanúsan kevés lesz. Reméljük, a soron következő harmadik részben sikerül Adam Warlock köré egy olyan történetet írni, ami méltó az első felvonás és a szóban forgó karakter szempontjából is. Addig is lessük meg, hogyan tud együttműködni ez a cseppet sem defektes brigád a Bosszúállókkal.
70%
Goretity Dániel
Az Út a Végtelen háborúig cikksorozat előző részei:
Út a Végtelen háborúig - 14. rész
Út a Végtelen háborúig - 13. rész
Út a Végtelen háborúig - 12. rész
Út a Végtelen háborúig - 11. rész
