Újra összeáll a nagy csapat.

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk az Út a Végtelen háborúig sorozatunkban, hiszen jelen cikkünk tárgya nem más, mint a második Bosszúállók film.

2012-ben az első résszel a Marvel egy hatalmas vállalkozást vitt végbe (egyúttal a következő lépcsőfokára emelte a franchise-építést), amikor közel ötéves tervezés után sikeresen összeeresztette az eddig csak külön filmekben felbukkanó hőseit. Persze mai szemmel visszanézve azért vannak kisebb-nagyobb hibái, de még így is egy nagyon szórakoztató darab, ami bizonyítja, hogy tényleg kifizetődő a lassú, megfontolt történetépítés. Ezek után a siker másodjára szinte garantált volt, a kérdés csak az maradt, tud-e vajon bármi pluszt adni az Ultron kora az első részhez képest.

Újra összeáll a csapat

A stúdió már 2011-ben elkezdte tervezni a Marvel Moziverzum második fázisát, aminek lezárásaként - az elsőhöz hasonlóan - egy potenciális második Bosszúállók kalandot szerettek volna. 2012-ben az első rész kirobbanó sikere után nem volt túl meglepő, hogy Bob Iger, a Disney igazgatója személyesen jelentette be a folytatás munkálatainak hírét. A főszereplők közül mindenkinek érvényes szerződése volt még a stúdióval, kivéve Robert Downey Jr-t, akinek eredetileg csak négy filmre szólt a megállapodása, amely a fázisnyitó Vasember 3-mal pont lejárt. Mivel mai napig a stáb egyik húzónevéről van szó, így végül adta magát a szerződések újratárgyalása, hogy végül Downey a cast legjobban fizetett színésze legyen. Joss Whedon pedig Jon Favreau után a második olyan rendező lett, aki legalább két filmet megírt, valamint rendezett a franchise-on belül.

A forgatókönyv kapcsán érdemes megemlíteni, hogy egy ponton a tervek szerint Marvel Kapitány is feltűnt volna a filmben. Kevin Feige azonban végül úgy döntött, ennyivel a 2014 végén bejelentett saját filmje előtt nem mutatják be a karaktert, és a számára leforgatott CGI-jeleneteket Whedon végül Skarlát Boszorkány effektjeiként használta újra. A Hulkkal kapcsolatos zárás is változtatásra került (a Quinjet által kibocsátott jeleket eredetileg a Szaturnusz gyűrűinél érzékelték volna), hogy a stúdió elkerülje a valótlan híreszteléseket egy Planet Hulk mozi kapcsán. (A képregény végül részben adaptálásra került a Thor: Ragnarökben, de erre később vissza fogunk térni.)

A film előkészületei 2013 áprilisában vették kezdetüket, majd ezt követően sorra jöttek a casting információk: Először az Ultront életre keltő James Spader lett bejelentve, majd novemberben Aaron-Taylor Johnson és Elisabeth Olsen, mint Higanyszál és Skarlát Boszorkány. Utóbbi kettőnél Whedon külön figyelmet fordított a részletes háttér kidolgozására, hiszen a képregényekben a testvérek mutánsok, ugyanakkor ezt a jogok megosztottsága miatt a filmben nem használhatta. Egyúttal azért is fontos volt a dolog, mert Higanyszál karakterének egy változata már korábban felbukkant a Fox-nál lévő X-Men franchise legújabb darabjában, Az eljövendő múlt napjaiban.

A forgatás 2014 februárjától egészen augusztusig tartott, és többek között Johannesburgban, Londonban, Szöulban, Bangladesben és New Yorkban vettek fel jeleneteket, egyszerre több stábbal is. Az utómunkálatokon összesen tíz vizuális stúdió dolgozott, köztük a George Lucas által alapított ILM. A soundtrackért Danny Elfman mellett a Vasember 3. zenéjét is szállító Bryan Tyler feleltek, és valami zseniális módon dolgozták bele a film hanganyagába a szólófilmek, illetve Alan Silvestri első Bosszúállók filmhez komponált dallamait.

Repedések a felszínen

Történet szempontjából Whedon tudatosan úgy állt a forgatókönyvhöz, hogy az Ultron kora egy trilógia középső része lesz, és mint ilyen amellett, hogy felvezeti a következő rész cselekményét, egyúttal logikusan bontja ki az első részben nyitva hagyott szálakat.

Korábban a fő bonyodalmat a csapat összeférhetetlensége, a személyes ego és "pöcsméregetés" adta, a második filmre azonban a csapat többnyire olajozott gépezetként működik (Kapitány a főnök, Stark felel a kütyükért), és állandó az összhang. Ennek legfőbb bizonyítéka a számtalan zseniális akciójelenet és csapatos megmozdulás (Kapitány és Thor párosa külön plusz pont, amiket leművelnek a pöröllyel és a pajzzsal), illetve az olyan már-már családias hangulatú karaktermomentumok, mint a házibulin való bohóckodás a Mjölnirrel, vagy a filmet végigkísérő csipkelődés a káromkodással.

Hőseink konfliktusait ezúttal a saját belső vívódásaik és aggályaik adják. Példának okáért Stark kétségei vezetnek Ultron megalkotásához, de már felfedezhető például a Polgárháború konfliktusának előszele is a Kapitánnyal való súrlódásain keresztül. Mindenkinél előjön valamilyen személyes probléma, de a készítők nagyon okosan felhasználták ezt a lehetőséget arra, hogy a szólófilmekben eddig még nem igazán szereplő karaktereket kicsit jobban körbejárják és bemutassák. Ennek köszönhetően például rengeteget megtudunk Natasha múltjáról, ahogy Clint karaktere is teljesen más megvilágításba kerül a családja által, és válik sokkalta népszerűbbé a rajongók körében.

Új hősök születnek

A film fő attrakcióját viszont egyértelműen az új szereplők adják - vagyis kéne, hogy adják, elég ha csak a korai marketingre gondolunk, ahol többször is hangsúlyos volt Ultron karaktere. Ultron, a végső feladatát és a világot teljesen félreértő, zavarodott gyerek, aki rendkívüli hatalommal rendelkezik, dacos és egyúttal örökölte kreátora egóját. Bár James Spader szinkronja remekül hozza a robot manírjait, és vizuálisan is jól sikerült megvalósítania őt a CGI-mágusoknak, sajnos még így sem lett olyan emlékezetes gonosztevő, mint amilyennek a képregények ismeretében, vagy egyszerűen csak az előzetesek után vártuk volna.

Személy szerint én a film bemutatója előtt tartottam Aaron Taylor-Johnson és Elizabeth Olsen párosától, mivel azelőtt a Godzillában láttam őket, ahol egy házaspárt játszottak, enyhén szólva sem kiemelkedő alakítással. Emiatt kicsit féltem tőle, milyenek lesznek majd az általuk játszott Maximoff-ikrek, összességében viszont elmondható, nem lőtt velük mellé a stúdió - ugyanakkor Pietro halálát mai napig felesleges drámai húzásnak tartom, ami bűzlik a jogokkal való hercehurca szagától. (Egyébként vicces kis apróság, hogy ugyebár a Marvel Studios csak azzal a feltétellel dolgozhatott a karakterekkel, ha a testvérek a filmben nem mutánsként szerepelnek - ez az eredeti verzióban megvalósul ugyan, de a magyar változatban mégis sikerül mutánsként hivatkozni rájuk.)

Az újonnan bemutatott figurák közül talán a Paul Bettany alakította Vízióval bánt a legmostohábban a szkript, ugyanis a J.A.R.V.I.S. evolúciójának számító android csak a film utolsó harmadában kapott jelentősebb szerepet. Emiatt nem láttunk túl sokat a személyiségéből, aminek részletesebb kibontására egészen az Amerika Kapitány: Polgárháborúig kellett várnunk.

Múlt, jelen, jövő

Az új szereplők felszínes ábrázolása elsősorban talán annak tudható be, hogy a film tele van cameókkal, és itt most nem csak a már elmaradhatatlan Stan Lee-re gondolok. Szinte az összes korábbi Marvel-film mellékszereplője beköszön egy vagy több jelenet erejéig, Nick Furytól kezdve Hadigépen át Sólyomig. Ez olyan szempontból jót tesz a történetnek, hogy talán itt érezhető legjobban a közös univerzum ténye, viszont ez a sok kisebb-nagyobb vendégszerep összeadva nem kevés játékidőt vesz el. Emiatt a sok vissza- és előreutalás bár tökéletes arra, hogy lezárja a második fázist és egyszersmind felvezesse a harmadikat, de egyúttal időnként megakasztják a film saját cselekményét és néha eléggé zsúfoltnak érződik tőlük.

Elég csak a Végtelen kövekre gondolni, amikről itt szereznek hőseink először tudomást, de a velük kapcsolatos összes jelenet kilóg a történetből. A nagy egész tekintetében persze rendkívül fontosak, ugyanakkor az említésük és Thor hozzájuk köthető kis túrája Selvig professzorral mind-mind olyan elem, ami ha hiányzott volna a filmből, az akkor is érthető marad, sőt, talán még kevésbé lenne döcögős. Thanos stáblista utáni jelenete ilyen téren meglehetősen antiklimatikus, és a film bemutatójának idején sokan félreértették. Látszik, hogy szinte az utolsó pillanatban került bele.

Cserébe viszont kapunk organikusan a cselekménybe épített felvezetéseket is, mint például Ulysses Klaue karaktere és Wakanda nevének első elhangzása. Érezhető, hogy a stúdió már ekkor tudatosan készült az idei Fekete Párduc filmre, amit T'Challa személyes felbukkanása a Polgárháborúban tovább erősített.

Végszó

Összességében azt tudom mondani, hogy bár az Ultron kora nem váltotta meg a világot, de még így is egy viszonylag erős Mavel alkotás, ami több területen fejlődést mutat az első részhez képest - nagyobb, dinamikusabb és jóval összetettebb darab. Sok helyen A Birodalom visszavághoz hasonlították olyan szempontból, hogy bár jó pár szálat lezár, felvezet mellettük számos újat is - tipikus középső film tehát annak minden előnyével és hátrányával. Ahogy mondtam, emiatt néha túlzsúfoltnak érződik (talán jobb lett volna a stúdiónak az eredeti, hosszabb változatot mozikba küldeni), de ettől függetlenül remek szórakozást nyújt és az MFU nagy egészét tekintve megkerülhetetlen darab.

80%

Balogh Dávid

Az Út a Végtelen háborúig cikksorozat előző részei:

Út a Végtelen háborúig - 10. rész
Út a Végtelen háborúig - 09. rész
Út a Végtelen háborúig - 08. rész
Út a Végtelen háborúig - 07. rész