ELŐRETEKINTÉS: Marvel-sorozatok 2018-ban

2017. december 30. - Marvel Magyarország

Tévéképernyőkön is erős évnek néz elébe a Marvel.

sorozatok_2018_update.jpg

Bővelkedett sorozatokban ez az év, melyek között akadtak nagyon jók (The Punisher, Runaways), vannak, amelyek megosztották a közönséget (Defenders, Iron Fist) és most először olyan is akadt, ami sokaknál majdhogynem a nézhetetlen kategóriába került (Inhumans). Az idei szám 2018-ban sem esik vissza, épp ellenkezőleg – két újdonsült cím mellett megannyi visszatérőt köszönthetünk majd, miközben januárban tovább folytatódik három már elstartolt széria, név szerint A S.H.I.E.L.D. ügynökei 5. évad, a Runaways 1. évad és a The Gifted – Kiválasztottak 1. évad (utóbbi kettő egyben véget is ér, míg a S.H.I.E.L.D. aktuális szezonjának csak most jön a java).

A rövid bevezető után nézzük meg pontosan bekezdésekre tagolva, hogy mire számíthatnak jövőre a Marvel-sorozatok rajongói! 

Cloak and Dagger (1. évad)

Tandy Bowen és Tyrone Johnson, két teljesen más családi háttérrel rendelkező tinédzser különleges képességekre tesznek szert. Hamarosan rájönnek, hogy erejük sokkalta erősebben működik a másik közelségében, az egymás iránt táplált érzéseik viszont még inkább bonyolulttá teszik az amúgy is feje tetejére borított világukat. Az Olivia Holt által alakított Tandy a fény segítségével tőröket teremt, melyek pusztításra és gyógyításra egyaránt alkalmasak, az Aubrey Joseph játszotta Tyrone pedig a sötétséget használva képes teleportálni önmagát és másokat egyaránt.

A tízrészes sorozat 2018 telén, januárban vagy februárban várható, egyelőre még nincs pontos premierdátum a Freeform csatorna első Marveles műsorához. Köpeny és Kard kalandjai a bűnös New Orleansban a már megszokotthoz hasonlóan a Marvel Filmes Univerzum részét képezik majd. Az áprilisban debütált első, sejtelmes előzetest ITT nézhetitek meg, ráadásul magyar felirattal ellátva. 

cloack_and_dagger_promotional.jpg

Aubrey Joseph (Cloak) és Olivia Holt (Dagger)

New Warriors (1. évad)

Hónapokkal ezelőtt kapott zöld utat a Marvel első élőszereplős komédiája, a New Warriors, ami az azonos címet viselő képregény fiatal felnőtt hőseit helyezi középpontba a közönségkedvenc Mókuslánnyal kiegészülve. A New Warriors hat fiatal hősre összepontosít, akik minden tőlük telhetőt megtéve próbálják elsajátítani szuperképességeiket egy olyan világban, ahol a gonoszok legalább olyan rémisztőek tudnak lenni, mint egy félrement randevú. A műsor eredetileg a Cloak and Daggernek is otthont adó Freeformra érkezett volna, de mivel a csatorna nem tudott neki helyet szorítani egyre bővülő kínálatában, jelenleg is új partnert keres a Marvel Television a 2018-as premier reményében.

A tíz darab félórás epizódot taglaló első szezon főszerepeiben Milana Vayntrub (Squirrel Girl), Derek Theler (Mister Immortal), Jeremy Tardy (Night Thrasher), Calum Worthy (Speedball), Matthew Moy (Microbe) és Kate Comer (Debrii), akik nem olyan régen össze is álltak egy színfalak mögötti stábfotóra

Fox tartalmak (Légió 2. évad, Deadpool, The Gifted 1. évad)

Mint tudjuk, főként a témája miatt vegyes fogadtatást kapó Légió is visszatér jövőre egy második szezonnal, ami nyolc helyett tíz epizódot számlál majd, és az ígéretek szerint már valamikor 2018 elején műsorra tűzik. Bár ezt nem tudni, de minden bizonnyal a hazai Fox műsorán ugyanúgy világpremier keretében lesz látható, ahogyan az elődje. Az első évad fináléjában David (Dan Stevens) végül megszabadult a benne lakozó Árnykirálytól, azonban ennek az volt az ára, hogy a mutáns Oliver Bird (Jemaine Clement) testét szállta meg, aki az utolsó képsorokban Aubrey Plaza karakterével együtt távozott. A folytatásban minden fontosabb szereplő visszatér, így Stevens, Plaza és Clement mellett Rachel Keller, Jean Smart, Bill Irwin, Jeremie Harris és Amber Midthunder-rel fogunk találkozni.

Bár a májusban történt hivatalos bejelentés óta nem hallatott magáról a projekt, de a Marvel Television, az FX Productions és az ABC Signature Studios közös együttműködéssel egy felnőtteknek szóló animációs Deadpool sorozatot szállít az FXX csatornára, amit az Atlanta című műsorért is felelős Donald Glover és Stephen Glover hoznak tető alá showrunnerként. A még cím nélküli Marvel's Deadpool rajzfilmet egy tíz epizódot taglaló első évadra rendelték be, ami valamikor 2018-ban debütálhat.

Fentebb már írtuk, hogy a hazánkban is futó The Gifted – Kiválasztottak még három résszel tér vissza januárban, amivel egyben elbúcsúzik a sorozat első etapja. A rajongóknak rossz hír lehet, hogy nem túl magas nézőszámmal operálnak a legfrissebb epizódok; rengeteget esett a pilothoz képest az érdeklődés, ami ha tovább romlik a fináléra, akkor valószínűleg nem folytatódik a mutánsok története.

ruxtyn6f_o.jpg

Skyler Samuels (Esme) a The Giftedben

Netflix tartalmak (Jessica Jones 2. évad, Luke Cage 2. évad, Daredevil 3. évad, Iron Fist 2. évad, The Punisher 2. évad)

A Marvel utcaszintű hőseit egyesítő The Defenders után mindnyájuk saját folytatással tér vissza hamarosan a képernyőkre.

Az első mindenki kedvenc magánnyomozója, Jessica Jones lesz, aki március 10-én kapja meg második szóló évadát Krysten Ritterrel a főszerepben. A történet első részletei szerint hősnőnk igyekszik egyenesbe hozni az életét Kilgrave (David Tennant) halála után. Mialatt a városban egy kíméletlen gyilkos szedi áldozatait, egy új ügy vonakodva szembesíti Jessicát valódi oldalával, melynek okaiért még mélyebbre kell ásnia a múltját illetően. Természetesen a régiek mellett új arcokkal is találkozunk, az első előzetes pedig IDE kattintva érhető el.

A Daredevil harmadik évada feltételezhetően a méltán híres Born Again sztorit dolgozza fel, amiben a Charlie Cox, Elden Henson és Deborah Ann Woll trión kívül főszerepet kap Vincent D'Onofrio a Vezér, Wilson Bethel pedig egy ismeretlen karakter bőrében. Erik Oleson lesz az újdonsült showrunner, aki az utóbbi időben a The Man in the High Castle című Amazon sorozaton dolgozott producerként és íróként, azonban a szuperhősös műfaj sem idegen számára, ugyanis több mint egy évadon keresztül ő jegyezte a The CW-n futó Zöld Íjász forgatókönyvét.

Luke Cage (Mike Colter) és Iron Fist (Finn Jones) is megkapják a maguk folytatásait, amik több ponton keresztezni fogják a másik útját. Danny személyesen teszi tiszteletét Harlem golyóálló hősének műsorában, míg az Iron Fist-ben a képregényhű bionikus karral felturbózott Misty Knight (Simone Missick) lesz vendégszereplő. Ezekkel az átjárásokkal egyértelműen a forrásanyagból ismert duókat építik tovább a rajongók kedvéért, úgymint a Heroes for Hire, valamint a Misty és Colleen Wing (Jessica Henwick) által alkotott Daughters of the Dragon. Míg a Luke Cage második évada Jessica után kerül a képernyőkre feltehetően 2018 nyarán, addig a Scott Buck után új showrunnert kapott (imáink meghallgatottak) Iron Fist kapcsán találgatni is nehéz, elvégre az ősszel várható harmadik Daredevil után nem tudjuk, bevállalnak-e még egy műsort az év végére. 

De ha Vasököl mégis visszatér 2018 utolsó hónapjaiban, Frank Castle újabb akciózására már biztosan csak 2019-ben kerül sor. A november közepén bemutatott sorozata után a nagy sikerre való tekintettel alig egy hónappal már be is rendelték a folytatást, amiben egyelőre csak Jon Bernthal visszatérése hivatalos.

defenders-team.jpg

Kép a The Defenders című sorozatból

Ezek tehát a 2018-ra és azon túlra biztosan megerősített sorozataink, amit az elmúlt évhez hasonlóan könnyűszerrel megfejelhetnek még néhány vadonatúj címmel és folytatással. Utóbbiak szempontjából fejtegettük már a The Gifted potenciális második évadát, ami hivatalos bejelentésig a levegőben lóg, de hogyha egy skálán kéne elhelyezni, még mindig esélyesebb az Inhumans második évadának berendelésénél, viszont kevésbé, minthogy a Runaways is megkapja a maga folytatását. 

Kovács Gergő

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4813529377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.01.02. 10:48:25

a netflixes sorikat várom, de azokat nagyon.
süti beállítások módosítása