Nézzük meg, milyen sikerrel teljesítette az elvárásokat Frank Castle sorozata.
November 17-én debütált az immáron hatodik Marvel/Netflix kooperáció legújabb darabja, a Daredevil spin-off sorozataként berendelt The Punisher. Frank Castle karaktere a Fenegyerek 2. évadában jött, látott és győzedelmeskedett a rajongók szívében, úgyhogy epekedve várta mindenki a Megtorló önálló kalandjait. 2017 eddig finoman fogalmazva sem kedvezett a Marvel televíziós oldalának, ám a rettentően gyenge Iron Fist, az “egynek elment” The Defenders és a szavakat sem érdemlő Inhumans után végre ismét egy rendkívül minőségi tartalmat kaptak a rajongók a kezükhöz.
Apróbb spoilerekkel folytatva bemutatjuk, miért lett az egyik legjobb Netflixes Marvel show a The Punisher 1. évada.
Alapvetően spoilermentes kritikával készültünk, így a történet csupán dióhéjban: a Daredevil 2. évadának cselekménye után fél évvel járunk. A “hipszter” kinézetű Frank egy építésen melózik éjt nappallá téve, miközben próbál emlékei elől menekülni. A világ úgy hiszi, hogy Frank Castle halott, főhősünk pedig szeretné továbbra is fenntartani ezt a látszatot. Természetesen mindezt teljesen felborítja a titokzatos Micro karaktere, aki a teljes amerikai nemzetbiztonságot és Frank katonai múltját érintő összeesküvés elmélettel toppan be rejtőzködő életébe. Rövidesen kiderül, hogy Frank titkos alakulata körül Afganisztánban több minden zajlott a háttérben, így Microval közösen elkezdenek kutatni az igazság után – miközben a Nemzetbiztonságnál egy fiatal, feltörekvő nyomozónő szintén hasonló célokat tűzött ki maga elé.
A történet, ahogy azt a Marvel/Netflix formulánál már megszokhattuk, lassan halad előre és bontakozik ki. Viszont itt nem éreztem, hogy egy-egy szál felesleges vagy kevésbé kidolgozott lett volna, szépen összeérnek a vonalak minden fronton. Vannak karakter és akcióközpontú részek egyaránt, az évad felénél kapunk egy érdekes fordulatot is (bár a Punisher képregények tapasztalt olvasói nem hiszem, hogy meg fognak lepődni), Frank múltját kellőképp megismerjük, úgyhogy a sztorival nekem semmi problémám nem akadt. Egy-két részben éreztem azt az évad közepén, hogy egy “The Punisher” címre hallgató sorozathoz képest túl sok Frank Castle karakterdrámát kapok, viszont a többi Netflixes Marvel show-val ellentétben itt az utolsó 3-4 rész kegyetlenül felpörög és eldurvul. Aki az évad során attól tart, hogy nem kapja meg a kellő tesztoszteron adagját, az szó szerint várja ki a végét, ahol elképesztően grafikusan mutatják be a képregényekre is jellemző brutalitást.
Régóta először végre úgy éreztem, hogy a 13 részes formátum itt rendben működött. Lehetett volna kevesebb részben ezt bemutatni? Igen, de akkor úgy gondolom, hogy releváns mértékben kevesebbet kaptunk volna a karakterekből és a témákból ahhoz, hogy a sorozat elérje a célját. Persze, vannak lassabb epizódok, ugyanakkor kapásból ki tudnék emelni 5-6 olyat is, amiben kreatív, pörgős, remekül kidolgozott akciót látunk. Ehhez szükség van arra, hogy törődjünk a karakterekkel. Apropó akció és durvulás – ez a sorozat tényleg nem véletlenül 17+ az USA-ban. Nem spóroltak a művérrel, brutális módon mutatják be az erőszakot, szóval tessék így készülni. (Apró spoiler – soha többé nem fogtok tudni úgy tükörbe nézni, mint az utolsó rész után, Jézusom…)
Mindenképp kiemelendő a konkrét történéseken túl, hogy a show rendkívül érdekes morális kérdéseket fitogtat. A jó és a rossz közötti határ alaposan elmosódik és az Államokban jelenleg is aktuális, meghatározó problémákat boncolgat. A hazatérő veteránok mentális helyzete, a szabad fegyverviselés mellett és ellen szóló kérdések, a hivatali bürokrácia a maga hátba szúrásaival – mind-mind szerves részét képezik a The Punisher 1. évadának. Ezenkívül természetesen a veszteség, valamint annak feldolgozása, a továbblépés képessége is meghatározó téma Frank és a többi katona esetén. A 12. rész végén van egy zseniális montázs, ahol Frank “két világ között” arra az egyszerűnek tűnő kérdésre keresi a választ, hogy mit is jelent számára az “otthon” kifejezés. Az őrlődést elképesztően briliáns módon sikerült vizuálisan bemutatni, de a többi témát is alaposan körüljárta a sorozat: a csoportos terápia meeting-ek és a kerti bunker, valamint Lewis szála a PTSD különböző szintjét, Karen és Ori szenátor sztorija pedig a fegyverviselés pro és kontra oldalát hivatottak bemutatni. Dinah (Amber Rose Revah) és “Narancs ügynök” a bürokratikus vonalat kellő mértékben adagolják a nézőnek, nem éreztem magam Iron Fist-esen, ahol inkább szólt cégvezetésről és a felső 1%-ról a sorozat, minthogy a misztikus kung-fu tónust helyezzék előtérbe.
Mindezt pedig rétegelt, komplex karakterek szolgáltatják számunkra a 13 epizód során. Jon Bernthal alakítását a Daredevil 2. évadában is egekig magasztaltam, természetesen itt most sikerült még részletesebben bemutatnia Frank karakterét, aki számomra az évad végére vált Frank Castle-ből igazán a Megtorlóvá. A show elérte a célját: együtt tudunk vele érezni, mégis, egy pillanatra sem jut eszünkbe ráaggatni a “hős" jelzőt. Ehhez pedig remek írásra és alakításra is szükség volt.
Micro (Ebon Moss-Bachrach) háttértörténete és jelenlegi életvitele is szívbemarkoló, egy rendkívül erős mellékkaraktert és jobbkezet ismerhettünk meg személyében. Billy Russoként a Westworld-ből (vagy a Dorian Gray-filmből) ismert Ben Barnes brillírozik, szerintem remekül állt neki ez a szerep, továbbá Frank és közte remekül működik a “Káin és Ábel” típusú kapcsolat. Igazából nem éreztem egyik szereplőn sem, hogy gyengébb lett volna a többieknél. A visszatérő Karen is jól szuperált Frank mellett, remek a kémia Deborah Ann Woll és Bernthal között, sajnáltam, hogy a beharangzottakkal ellentétben viszonylag keveset szerepelt.
Összefoglalva a The Punisher egy piszkosul erős sorozat lett, korrekt történettel és mély témákkal, melyek miatt az újranézés szinte garantált. Remekül kidolgozottak a karakterek, Bernthalon látszik, mennyire komolyan vette ezt a szerepet és mennyit jelent neki a karakter katonai múltjának hű ábrázolása az igazi veteránok szemében. Párszor sajnos tényleg lassúcska a narratíva, főleg az évad közepe táján, de csak ismételni tudom magam – minden összeér, és az utolsó pár rész bitang mód felpörög.
Én úgy gondolom, magától értetődő a 2. évad berendelése, a The Punisher kvalitásban ott van a Daredevil és a Jessica Jones igencsak magas szintjén.
85%
Írta: Goretity D.