Hela eredetileg nem a Thor: Ragnarök gonosza lett volna

2017. november 03. - Marvel Magyarország

Meglepő érdekesség derült ki Cate Blanchett karakteréről.

thor_ragnarok_textless.jpg

A Thor: Ragnarök sokak egyik legjobban várt eleme a kétszeres Oscar-díj nyertes Cate Blanchett által életre keltett Hela volt, aki egyben a Marvel Moziverzum első női főgonosza is. Mint az a Marvel Studios elnökének hála egy friss interjúban kiderült, az eredeti tervek szerint nem kellett volna ilyen sokáig várnunk a halál istennője filmes debütálására, hiszen már a Thor: Sötét világban be akarták mutatni.

"Az összes kezdeti ötletünk szerint Hela benne volt a filmben" – árulta el Kevin Feige. "Őt akartuk volna gonosznak, sőt, majdnem ő is lett a Thor 2 gonosza, ám végül ez nem valósult meg különböző okokból." Ezek a bizonyos különböző okok nagy eséllyel köthetőek Isaac “Ike” Perlmutterhez, a Marvel Entertainment korábbi vezérigazgatójához, aki például a Vasember 3-nál is elvetette a női főgonosz ötletét olyan sziklaszilárd érvekkel, minthogy nehezebb eladni női akciófigurákat. 

Egyébként nem nehéz elképzelni Hela karakterét a Sötét világban annak általános esztétikáját és sötétebb tónusát figyelembe véve, azonban látva, hogy miként vitték vászonra a Ragnarökben, talán sokkal jobban jártunk ezzel a verzióval (elég csak arra gondolni, mennyire megnyirbálták Malekith jeleneteit a 2013-as produkcióban, aminek köszönhetően az MFU egyik legfelejthetőbb ellensége lett). "De hála Istennek, hogy nem így lett, hisz most itt volt nekünk Cate Blanchett és Taika [Waititi rendező]" – tette hozzá Feige.

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1713154728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása