A Thor: Love and Thunder új forgatási fotói szerint visszatér az asgardi színtársulat

2021. március 02. - Marvel Magyarország

Természetesen Hela szerepére is sikerült találni egy nagyágyút.

sam-neill-odin.jpg

Februárban végre elkezdődtek a Thor: Love and Thunder forgatási munkálatai Sydney-ben, Taika Waititi vezényletével, ráadásul az első lesifotókon rögtön találkozhattunk is néhány ismerős arccal. A Daily Mail tegnap új képeket közölt a forgatásról, melyeken nemcsak a Ragnarökben játszódó színházi előadás színpadát csodálhatjuk meg, de a színtársulat tagjai is mind felbukkannak, immáron kibővülve.

Amikor a harmadik rész elején Thor visszatér Asgardba, láthatjuk, hogy egy színdarab készült életük addigi eseményeiből. A darabban Thort Chris Hemsworth bátyja, Luke alakítja, Lokit Matt Damon kelti életre, míg Odint Sam Neill, aki a Vademberek hajszájában már dolgozott együtt Waititivel. A Love and Thunderben a Ragnarököt fogja előadni ez az asgardi színtársulat, legalábbis erre enged következtetni Hela jelenléte, akit az Oscar-díjra jelölt színésznő és komikus, Melissa McCarthy alakít, szóval a rendező nem engedett abból, hogy sztárokat válogasson be ezekre a vélhetően cameószerepekre.

Matt Damon visszatérésére egyébként már korábban felhívtuk a figyelmeteket, ám mivel akkor úgy tűnt, hogy hosszabb ideig fog tartózkodni családjával a forgatás helyszínén, egyértelműen nagyobb szerepet képzeltünk el számára a Loki-imposztornál. Persze nem kizárt, hogy ezúttal az asgardi színdarabot hosszabban élvezhetjük majd, mint előző alkalommal.

Az azóta Oscar-díjassá vált Taika Waititi rendezte folytatás igazi sztárparádét vonultat majd fel, hiszen itt lesz Natalie Portman, Tessa Thompson, Christian Bale, Chris Pratt és a fent említett színészek is. A forgatás egyelőre javában zajlik, a premiert jövő májusban tervezik az Egyesült Államokban.

Ha tetszett a cikk, további hírekért kövess minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr7716447672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.03.03. 10:11:04

mindneki meg van őrülve ettől a hírtől.

hát, ha nem is felesleges, de majdnem az volt a társulat legutóbb is.
Még egyszer elővenni ugyanazt a poént?!
süti beállítások módosítása