Loki trailerelemzés: Minden utalás és meglepetés az első előzetesből!

2020. december 21. - Marvel Magyarország

Mire készül ezúttal a csínytevés istene?

loki-trailer1-header.jpg

A decemberben tartott Disney Investor Day folyamán a Tom Hiddleston főszereplésével készülő Loki-sorozatról is lehullott a lepel, méghozzá egy csaknem háromperces előzetes képében, amelyben közelebbről is lehetőségünk volt szemügyre venni, mégis miben sántikál a csínytevés istene a Bosszúállók: Végjáték eseményei óta. Nem kis meglepetésünkre az előzetes még a WandaVízió elborult koncepciójánál is több Easter Egget és elsőre talán nem egyértelmű titkot rejtegetett, melyekről most az alábbi elemzés során bővebben is szeretnénk értekezni. 

Nem szeretem a homokot

Az előzetes a Bosszúállók: Végjátékban látható nagy szökés után rögtön választ ad nekünk arra, hogy mégis hová került Loki a sokadszorra is birtokába jutott Tesseract segítségével. Az utazás során, ha nagyon szemfülesek vagyunk és kellő mértékben lelassítjuk a látottakat, egy emberi, pontosabban Heimdall szemére hajazó beállítást is elcsíphetünk, amelyre a későbbiekben még visszatérünk. Most már az sem kérdéses, hogy a Végtelen Kő egy sivatagos világba repítette a nyikhaj istenkét, aki – Tony Starkhoz hasonlóan az első Vasember-filmből – nem igazán van elragadtatva a végtelen homoktengertől. Mondanom sem kell, a Lokit megtaláló, első ránézésre mongol bennszülöttek szintén nincsenek túl jó véleménnyel a távolról érkező bajkeverő láttán.

lokit1-011-3000x1276.jpg

Úgy hallottam, szeretsz fecsegni – Bemutatkozik a TVA

A váratlan sivatagi találkozás után ugrunk egyet, és máris a TVA, azaz a Time Varience Authority főhadiszállásán találjuk magunkat, akik amolyan interdimenzionális rendfenntartókként (kvázi időzsaruk) nem másra ügyelnek, minthogy a különböző dimenziók idővonalaiban ne keletkezhessenek olyan végzetes alternatív idősíkok, mint amik például Loki szökésével jöttek létre. A meglehetősen bürokrata szervezet első felbukkanására még 1986-ban, a Thor 362. számában került sor. Mint az kiderül, Loki fogolyként fogja élvezni a TVA vendégszeretetét, amit a nyakán látható nyakörv is megerősít. A régóta pletykált Owen Wilson által alakított Mobius M. pedig nem is vár vele sokat, hogy az egoista istenség orra alá dörgölje, ezúttal nem ő diktálja a dolgok alakulását. Apró érdekesség, hogy Mobius külső megjelenését az 1996-ban mindössze 43 éves korában elhunyt Marvel képregényíró, Mark Gruenwald ihlette.

lokit1-016.jpg

A lehetőségek tárháza végtelen – A Marvel Studios logóban is beköszön a multiverzum

Újabb nehezen kivehető apróság, amit tényleg csak az igazán szemfülesek szúrtak ki. Az ismerős Marvel logó hátterében a Loki nevét kiadó betűk megannyi variációját láthatjuk, amely egyfajta negyedik falat is áttörő utalásként már most arra akar minket emlékeztetni, hogy a multiverzum bizony tényleg létezik, és jaj annak, aki belekavar. Eme apró kikacsintás egyébként nem először kerül elő a széria marketingje során, hiszen már a projekt tavalyi bejelentése után is többféle betűstílusban vehettük szemügyre a sorozat logóját.

Egy titokzatos köpenyes figura

A trailer folyamán többször is előkerül egy egyelőre homályba burkolózó köpenyes alak, aki elég csúnyán elbánik a TVA alighanem menekülni próbáló ügynökével. Hogy mégis ki lehet ez a már első látásra is kifejezetten ellenségesnek tűnő valaki, arra van néhány konkrét tippünk. Ugyanis a lesifotósoknak hála korábban már szemügyre vehettük Sophia Di Martino karakterét, amint a jelenethez nagyon hasonló környezetben egy Lokiéhoz megszólalásig hasonló jelmezt visel. Ez alapján pedig nem kizárt, hogy Di Martino Lady Lokit kelti majd életre, aki a képregényekben bekövetkező Ragnarök után vette át az eredeti Loki helyét. Pontosabban az eredeti Loki lelke innentől fogva egy női testben volt kénytelen folytatni addigi tevékenységét. Nem zárhatjuk ki viszont azt az elméletet sem, miszerint valójában szimplán Loki egy alternatív dimenzióból származó női verziójáról beszélünk, mely az általunk ismerthez hasonlóan szintén hatalomra vágyik, ám terveit tekintve jóval nagyobb méretekben gondolkodik, mint Hiddleston inkarnációja.

lokit1-021.jpg

Loki kénytelen szembesülni korábbi kudarcaival

Nem sokan szeretünk szembesülni az általunk elkövetett hibáinkkal, pláne nem úgy, hogy azokat az orrunk alá dörgölik. Lokinak viszont bármennyire is nehezére esik ez, a trailer tanúsága szerint rögtön premierplánban lesz lehetősége erre egy bírósági tárgyalásnak tűnő számonkérés alkalmával. Ha tippelnünk kéne, Loki bűnlajstroma akkora lehet, hogy az még TVA-mércével mérve is legendás, így teljesen érthetőnek tűnik az a lépés, mellyel inkább beszervezik maguk közé, semmint végleg hűvösre tegyék őt. Elvégre rablóból lesz a legjobb pandúr. A montázsban felbukkan egy újabb érdekes kérdést felvető apróság, ami Loki a Thor: Ragnarökben látható felbukkanására hivatott utalni. Elképzelhető tehát, hogy a TVA levetíti Loki alternatív életének összes pillanatát, beleértve a Thanos általi szörnyű végzetét is? Egy ilyen húzással kétségtelenül helyes irányba lehetne terelni a csínytevő istenség személyiségét, ám Lokit ismerve erre nem látok túl sok esélyt.

lokit1-030.jpg

A jelenet másik legtöbb kérdőjelet felvető pillanata azonban mégsem ez, hanem a három hatalmas szoborfej, melyek elképzelhető, hogy a TVA alapítóit, a háromarcú kozmikus entitást, a Living Tribunal névre hallgató lényt hivatottak ábrázolni.  Noha erre egyelőre nem kapunk konkrét választ, a meg nem nevezett karakterekkel nem itt találkozunk egyedül, hiszen az előzetesben egy teljes alakos szoborcsoport formájában is láthatjuk őket, ami szintén felveti egy érdekes elmélet lehetőségét. Mi van akkor ugyanis, ha a TVA három alapítója közül az egyik nem más, mint a Marvel Moziverzum következő nagy antagonistájának ígérkező Kang, a hódító? Elsőre talán gyenge lábakon tűnő teóriának tűnhet, ám nem szabad elfelejteni, hogy mivel a Loki egy megannyi idővonalat, dimenziót és alternatív valóságot felvonultató kalandnak ígérkezik, így nem kizárt, hogy Kang már A Hangya és a Darázs következő mozis kalandja előtt tiszteletét teszi az MFU negyedik fázisában. És tekintettel arra, miszerint Kang is egy interdimenzionális gonosztevő, nem is lenne olyan ördögtől való legalább említés szintjén behozni a Jonathan Majors által alakított figurát.

lokit1-028.jpg

Nem mondtad ki a varázsigét – Loki sikertelen szökése 

Nem is Lokiról beszélnénk, ha az univerzum legnagyobb lókötője előbb vagy utóbb ne próbálkozna meg valamilyen módon a szökés gondolatával. A kedvcsináló tanúsága alapján Loki nem is vár túl sokat ezzel a húzással, azonban nagyon hamar nyilvánvalóvá válik számára, hogy bármilyen trükkel is próbálkozik, azok itt fabatkát sem érnek, ugyanis a TVA biztonsági intézkedései pontosan az ilyen hozzá hasonló bajkeverők ellen lettek létrehozva.

lokit1-037.jpg

Ki a titokzatos kislány?

Csupán egy nagyon rövid bevágást kapunk a Mobius és egy rejtélyes kislány közti interakcióról, azonban a háttérben látható ördögi figura már önmagában felvet bizonyos kérdéseket: Elképzelhető lenne, miképp ebben a valóságban az ördögöt tekintenék az elsődleges istennek? Netán a mozaik a démoni erőknek parancsoló Mephistót ábrázolná, akivel a képregények lapjain Wanda Maximoffnak is meggyűlt a baja?

lokit1-038.jpg

Nincs végzet, csak ha bevégzed

Ezeknél a posztapokaliptikus beállításoknál okkal merülhet fel a gondolat, miként ezeket már láttuk valahol. A lila fényben úszó hold becsapódása, valamint a szintén lilás környezetben ülő női alakot látva sokan valóban Fekete Özvegyre tippeltek, ám én ezúttal is sokkal inkább Lady Lokira tenném voksomat. Nem kizárt, hogy a magányosan ülő női Loki idővonalának végét láthatjuk, amint egymagában nézi végig az általa előidézett világmindenség pusztulását. Egy másik bevágásban az igencsak leharcolt New Yorkot, és a szintén nem túl jó állapotban lévő Bosszúállók tornyot láthatjuk, ami arra enged következtetni, hogy ezen az idővonalon – netán dimenzióban – Loki 2012-es New York-i támadása végül sikerrel zárult.

lokit1-044.jpg

Kapj el, ha tudsz!

Remélem, nem túlzok azzal a kijelentésemmel, hogy a trailer legizgalmasabb pillanatát a D.B. Cooper bőrében parádézó Loki szállította, aki a hozzá illő utánozhatatlan eleganciával szinte már most ellopta a show-t. A mai napig megoldatlannak számító esetre még 1971-ben került sor, amikor egy D.B. Cooper névre hallgató férfi eltérített egy Portlandből Seattle-be induló Boeing747-est, hogy aztán annak utasait túszként fogva tartva 200.000 ezer dolláros váltságdíjat követeljen magának. A túszejtő, miután megkapta a pénzt, egy ejtőernyővel elhagyta a repülőgép fedélzetét, onnantól fogva pedig soha többé nem került elő. Korábban néhány pletyka arról pusmogott, hogy a Loki-sorozatban a címszereplő itt-ott beavatkozik majd az emberi történelem néhány fontos pillanatába, vagyis nem kizárt, hogy az MFU-ban Lokinak valóban fontos szerep jutott a történelem nagy pillanatainak alakulásában, melyek sajnálatos módon végül kimaradtak a történelemkönyvekből.

lokit1-047-3000x1276.jpg

Heimdall, nyisd ki a kaput!

Néhány bekezdéssel feljebb már megemlítettem, hogy Heimdall szemére még visszatérünk a későbbiekben, és ígéretemhez hűen valóban így fogok tenni. A nagy repülőgépes szökés után nem sokkal ugyanis a semmiből felbukkanó Bifröszt beszippantja Lokit, ami arra enged következtetni, miképpen Idris Elba Heimdallja is belekeveredik valamilyen módon az eseményekbe. Tekintettel arra, hogy Heimdall szeme mindent lát, így a kapuőrnek biztosan lesz egy-két keresetlen szava az idővonalakat alaposan összekuszáló Lokihoz a nagy újraegyesülés alkalmával.

lokit1-053.jpg

Make Loki great again!

lokit1-049.jpg

Amikor azt hinné az ember, hogy a Loki előzetese már nem tartogat meglepetéseket, a Marvel Studios marketingesei akkor dobják le az atomot a Vote Loki képében. A 2016-ban napvilágot látott, négyrészes képregénysorozatban Loki nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy indul az Egyesült Államok elnöki székéért, és jó politikushoz hűen kifejezetten ügyesen helyt is állt a testhezálló szerepben. Ugyan az előzetesben látottak alapján kizártnak tűnik, hogy Loki itt is versenybe szállt volna az elnökségért; a posztapokaliptikus környezet, a háttérben a TVA egyenruhájában parádézó Hiddleston, továbbá az a bizonyos trón a világító L-betű alatt arra enged következtetni, hogy Loki saját maga egy újabb alternatív kiadásával lesz kénytelen megverekedni. És talán pont azzal, amelyik romba döntötte New Yorkot? Ki tudja. Mindenesetre Loki harcstílusát, na meg piszkos trükkjeit ismerve biztosra veszem, hogy amennyiben tényleg sor kerül egy Loki kontra Loki bunyóra, arra még sokáig fogunk emlékezni.

lokit1-057.jpg

Valószínűleg többet is megtudhatunk majd 2021 májusáig, amikor is végre kezdetét veszi a Loki. Addig is várjuk a ti észrevételeiteket is – írjátok meg mindenképpen kommentben, mit szúrtatok még ki ebből az előzetesből!

Összeállította: Gaál Alexander

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr3416352330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intelligensmosópor-jogi aktivista 2020.12.21. 18:47:36

Nem szeretem a homokot -- Ez a rész feltételezi hogy a trailer jelenetei olyan sorrendben vannak ahogy a sorozatban is lesznek, ami egyáltalán nem biztos.

Loki lelke innentől fogva egy női testben volt kénytelen folytatni addigi tevékenységét. -- Tekintve hogy aktívan ellopta azt a testet a "kénytelen" nem biztos hogy jó szó erre. Viszont legalább nem írtátok hogy nő volt azokban az időkben ugyanis azt rendszeresen kikérte magának.

TVA alapítóit, a háromarcú kozmikus entitást, a Living Tribunal névre hallgató lényt hivatottak ábrázolni -- Nem tudjuk ki alapította a TVA-t. Attól a szobor még lehet a Living Tribunal, bár nekem hiányozna Kirby dizájnja aminek egy fejen volt mind a 3 arca.

Netán a mozaik a démoni erőknek parancsoló Mephistót ábrázolná -- Ez egy jó tipp tekintve hogy annak a seggfejnek a képregényekben Loki-val is van múltja. (Mármint rendszeresen próbálják egymást átverni.)

Én személy szerint Verity Willis-t szeretnék, de annak hogy ő is a sorozatban lenne semmi jele.
süti beállítások módosítása