A Doctor Strange folytatása Miss Americát is bevezeti, már az is megvan, ki játssza

2020. október 16. - Marvel Magyarország

Újabb Marvel-karakter is debütál a filmben.

amerchavez.jpg

Az már jó ideje ismeretes, hogy a Doctor Strange második részében a Benedict Cumberbatch megformálta főhős mellett benne lesz az Elizabeth Olsen által alakított Skarlát Boszorkány, és egy korábbi castingfelhívásból azt sem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy egy másik Marvel-karakter, America Chavez, azaz Miss America is benne lehet majd. Habár a stúdió mindeddig nem kommentálta az értesülést, de már az sem titok többé, hogy kit néztek ki a szuperhős szerepére.

A Deadline számolt be róla elsőként, miszerint a Bébicsőszök klubja Netflix-sorozatból ismert Xochitl Gomez is csatlakozott a Doctor Strange in the Multiverse of Madness szereplőgárdájához, és annak ellenére, hogy a magazin nem határozta meg a szerepét, szinte biztos, hogy az idősíkok közötti utazásra képes America Chavezt köszönthetjük a személyében. Amellett, hogy Miss America az első latin, LMBTQ-szuperhősként a Marvel diverzitásra való törekvéseit is tudná segíteni, feladatait komolyan vevő és ellenségeivel könyörtelenül leszámoló személyisége remekül illeszkedne a Moziverzumba.

Chavez emberfeletti ereje és állóképessége mellett repülni is tud, de a legkülönlegesebb adottsága kétségkívül az, hogy képes Doctor Strange-éhez hasonló portálokat nyitni, amelyeken keresztül többedmagával szabadon utazhat a multiverzumban. Ebből adódóan nem akkora meglepetés, hogy pont az alternatív valóságokat pedzegető Doctor Strange második részében kerül bemutatásra, ráadásul az Ifjú Bosszúállók tagjaként a hamarosan bemutatkozó csapatfelállásnak is kulcsfigurája lehetne.

A Doctor Strange in the Multiverse of Madness rendezője immár nem az első filmet is levezénylő Scott Derrickson lesz, hanem egy igazi képregényfilmes veterán, Sam Raimi, aki ráadásul a horror műfajban is eléggé jártas, elég csak megemlíteni tőle a Gonosz halott-filmeket. A forgatás rajtját Cumberbatch korábban október végére vagy november elejére lőtte be, de mint kiderült, erre csak azután kerül sor, ha a színész leforgatta a jeleneteit a készülő Pókember 3-hoz.

A film bemutatódátumát nem egyszer módosították már a koronavírus-járvány miatt, de jelen pillanatban 2022. március 25. tűnik befutónak, legalábbis az Egyesült Államokban.

xochitl_gomez.jpgXochitl Gomez

(forrás: Deadline)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2716242168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Intelligensmosópor-jogi aktivista 2020.10.17. 18:22:31

Ms. America nem Miss America (a különbség hogy a Ms. nem utal családi állapotra, míg a Miss egyértelműen azt jelöltné hogy nem házas).

Amúgy a Marvel-nek Miss America kódnevű hőse is van de ő halott már a 70-es évek óta (a végén már házas is volt az irónia kedvéért).

Egyébként hogy a Young Avengers felé építkeznek azt régen suttogják... hiszem ha látom. Szerintem a Disney messze nem elég bátor hozzá.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.10.20. 10:46:55

@Intelligensmosópor-jogi aktivista: nem is kellene YA.
Még messze nem pörgették ki az avengerst szerintem.

Marvel Magyarország 2020.10.20. 10:55:09

@doggfather: De hát a két csapatfelállás egymástól függetlenül létezne, illetve tudna létezni. Feige megerősítette korábban, hogy lesz újabb Bosszúállók csapat, de az is egyértelmű, hogy célirányosan építkeznek az Ifjú Bosszúállók felé (Cassie Lang, Kate Bishop, Wanda és Vízió ikrei, most America Chavez, akár Kamala Khan...). Már volt is róla híresztelés, hogy a csapat a mindössze pár év múlva érkező A Hangya 3-ban állhat össze először, amire Kang feltűnésével még nagyobb esélyt látok személy szerint.

L. J. Wesley 2020.10.20. 13:47:10

@Intelligensmosópor-jogi aktivista: mármint, az a Disney nem elég bátor egy Young Avengers-hez, akik a rettentő népszerűtlen, beszélő fát és mosómedvét felvonultató képregényből csináltak brutál sikeres filmet? Pls...
Btw: Marvel. A Disney csak a tulaj, Marvel Studios csinálja a filmeket

Intelligensmosópor-jogi aktivista 2020.10.20. 13:59:26

@doggfather: Öööööö... Gondolj rá úgy hogy: Avengers + Utánpótlás csapat Avengers.

Az én problémám abból adódik, hogy YA-nak a legutolsó felállásában egy azaz 1(!!!!) darab heteró csapattagja volt (Kate Bishop), sőt az összes csapattagjuk közül talán csak 2 volt aki nem tartozott valamilyen kisebbséghez vagy volt lány (Speed, és Iron Lad... Jonas/Kid!Vision kérdőjeles de legalább nem is emlékszik rá senki).

Fapapucs legyek ha ezt a Disney be meri vállalni (legjobb esetben bejönnek majd a nevek aztán jól sose említik majd meg, hogy Wiccan pl. zsidó... és meleg).

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.10.21. 10:54:39

@Marvel Magyarország: jah, hogy 2 csapat lenne egyszerre. érdekes ötlet, meglátjuk a piac elbírja e.
már az inhumans is soknak tűnik. pláne ha jön az f4, az x-men (előgg utóbb ugye).
meg aztán a marvel se hiszem, hogy bátor hozzá. a civil war utáni bosszúállók (tony csapata) is mellékesen futott csak, de önállóan semmit se csináltak, gyorsan átadták a helyüket az eredeti felállásnak.

@Intelligensmosópor-jogi aktivista: ide is az a gondolatom, hogy túl sok lenne.

egyszerűen túl gyorsan kipörgetnék a szuperhőstrendet ha jönne még egy plusz csapat.

(de ez csak magánvélemény persze)

Intelligensmosópor-jogi aktivista 2020.10.21. 12:12:56

@doggfather: Tekintve hogy az a sorozat megbukott az Inhumans-ról mint csapatról (vagyis a királyi családról és kapcsolt dolgokról) ha jól sejtem mindenki úgy fog tenni mintha sose létezett volna.

Én X-Men-re se számítok még legalább egy évtizedig (egy-két mutáns karakterre meg utalgatásokra talán) F4-ra meg aztán főképpen nem.

... Túl gyorsan kipörgetnék a szuperhősöket? Én emiatt nem aggódnék amíg nem jelentenek be pl. Doop filmet/sorozatot. :3