Kikerülhet-e bárki is győztesen az antihősök csörtéjéből?

Frank Castle és Wade Wilson párszor már korábban is összeakasztották a bajszukat, ám először 2017-ben esett úgy, hogy önálló minisorozatban mérhették össze kvalitásaikat. A végeredmény pedig pontosan olyan, mint amire a két antihőstől számíthatunk: könyörtelenül akciódús, de a humora ellenére is tartogat sötét fordulatokat.

A két ádáz harcos nézeteltérése ezúttal a Megtorló egyik akciójából ered, ahol is a Bank fedőnevű bűnöző egyik szuperhősbunyókra specializálódott alvilági „fogadóirodáját” záratja be a saját eszközeivel (értsd: halomra lő mindenkit). Castle ezután a Bank nyomába ered, de pechjére éppen a bűnöző lakásán tartózkodik a családdal jó barátságot ápoló Deadpool, aki nem rest védelmébe venni vagyonkezelőjét (értsd: a Bank felbérli Castle kiiktatására). Amikor azonban a Bank felesége és gyereke is kereszttűzbe kerül, Wilson számára személyes üggyé válik Castle kinyírása. A Megtorló viszont olyan információk birtokában van, amik Deadpoolt is arra késztetik, hogy felülbírálja korábbi álláspontját, így kénytelenek lesznek összefogni a történet középpontjába kerülő rejtély felgöngyölítése érdekében.

A Deadpool A Megtorló ellen jól használja ki az alapötletben rejlő „buddy cop movie” lehetőséget, csak éppen a törvény másik oldalára helyezi főszereplőit. Ahogy az az említett filmtípusnál, és a hasonló alkalmi társulásokat bemutató képregényekben lenni szokott, a két karakter ellenségeskedése később együttműködésre vált, a folyamat közben pedig egymás iránt érzett ellenszenvük és szimpátiájuk is hullámvasútszerű dinamikát kap. A Fred van Lente nevéhez fűződő történet közel sincs túlbonyolítva, és valószínűleg nem is állt volna jól a párosnak egy komplex történet, de így is tartogat izgalmas, néhol egészen sötét fordulatokat. Az egyes fejezetek nyitánya is erősíti a menetközben kialakuló rejtélyfaktort: hőseink egy-egy párharc végkimenetele után eszmélnek fel, és velük együtt az olvasóban is több a kérdőjel, mint a megválaszolt kérdés. Van Lente persze később mindenre ad magyarázatot, de addig is jó érzékkel tartja fenn az érdeklődést.

A kötet inkább tekinthető Deadpool, mintsem Megtorló történetnek, így természetesen az eszement humornak is nagy szerep jut. A negyedik falat átszakító poénok, a csipkelődő kikacsintások ugyanúgy jelen vannak, mint a kaszabolással együtt érkező fekete humor. Szegény Castle időnként maga sem érti, hogy mibe is keveredett… Mindez a könnyed tréfálkozás viszont egy érdekes feszültséget teremt az explicit módon ábrázolt brutalitásukról ismert karakterek ámokfutása közben. Fröccsenő agyvelőkből és kiomló belekből sincs hiány, de az elviccelt, elbagatellizált erőszak is az alkotók céltáblájává válik. Hiszen ahogy Frank érinti is a témát, a tetteinknek következménye van. Deadpool sajátos humora és Castle tételmondata pedig a záróoldalakon találkozik össze egy igazán találó, minden paneljében valamilyen utalást, poént tartalmazó lezárásban, ami rettentően feldobja az egész történetet.

Mert alapvetően a kötetbe foglalt minisorozat az érdekes fordulataival együtt sem tartalmaz nagy megfejtéseket, akár a sztorit, akár a vizualitást tekintve. Pere Peréz enyhén animés, mangás hatást mutató látványvilága tökéletesen megfelel a modern képregény követelményeinek, Ruth Redmond színeivel együtt pedig szépen aládolgoznak a faltól-falig akcióval tömött cselekménynek. És valahol ennyi is ennek az egész crossovernek a lényege: két kíméletlen karaktert összeereszteni egy zsigerien szórakoztató akcióorgiában. Ezt az igényt viszont maximálisan és hibátlanul kielégíti.

Laki Péter