A Bosszúállók már biztosan nem osztozkodnak közös univerzumon a PS4-es Spider-Mannel

2020. augusztus 17. - Marvel Magyarország

A Marvel Games fejese tisztázta a helyzetet.

avengers-spider-man-connection.jpg

A PlayStation 4-re elérhető Marvel’s Spider-Manben meglátogathattuk a Bosszúállók tornyát is, azonban magával csapattal nem volt lehetőségünk találkozni, mert a főhős elmondása szerint éppen bevetésen voltak a keleti parton. Emiatt szárnyra kaptak olyan feltételezések, miszerint a Crystal Dynamics által fejlesztett Marvel’s Avengers ezzel a szállal kapcsolódhat majd Pókember kalandjához, azonban a Marvel Games főnöke, Bill Rosemann egyszer és mindenkorra tisztázta a dolgokat.

„Természetesen mindkét program a Marvel univerzumában játszódik, viszont mindkettő a saját kis világában, ha úgy tetszik” – mondta az Entertainment Weekly nevű lapnak adott interjúban. „Ebben a pillanatban az az elképzelés, hogy a játékaink között nem lesz kapcsolat, és nem fognak közös univerzumon osztozkodni.” A stúdió  jövőbeli terveiről Rosemann szűkszavúan csak annyit mondott, hogy „most minden erőnkkel arra koncentrálunk, hogy a lehető legjobb játékokat alkossuk meg a Marvel’s Avengers és a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales képében."

Minden bizonnyal a kreatív csapatokat szem előtt tartva hozták meg ezt a döntést, hiszen így nem kell foglalkozniuk azzal, hogy mindenáron összekössék a két címet egymással. Ráadásul az Xboxon, illetve PC-n játszóknak nem feltétlenül jelentene sokat egy ilyen összefonódás, lévén a Spider-Man és az érkező Spider-Man: Miles Morales is kizárólag PlayStation konzolokon érhető el. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a rajongóknak teljesen mellőzniük kell Pókembert az Avengersben, hiszen a közkedvelt szuperhős Crystal Dynamics-féle változata szerepet kap ebben a játékban is, viszont itt is csak PS-en lesz elérhető a karakter.

A Marvel’s Avengers szeptember 4-én fog megjelenni PC-re, Xbox One-ra, illetve PlayStation 4-re, de előtte még jönnek a további bétatesztek, a Spider-Man: Miles Morales pedig idén év végén érkezik meg PS5 konzolokra.

(forrás: ComicBookMovie.com, EW)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9616139882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása