A Russo fivérek szerint a Végtelen-sagánál is ambiciózusabb lehetne A titkos háború adaptálása

2020. július 20. - Marvel Magyarország

Természetesen ezzel őket is vissza lehetne csábítani.

secret-wars-alex-ross.jpg

A Marvel Moziverzum nagyszabású történetszálát lezáró Bosszúállók: Végjáték rendezői, Joe és Anthony Russo saját produkciós céget indítottak AGBO Films néven, de azért az X-Men, a Fantasztikus Négyes vagy éppen A titkos háború kedvéért a nagy stúdiók és blockbusterek világának sem fordítanának hátat.

A rendezőpáros a BroBible nevű lapnak adott interjút, ahol elmondták, hogy szerintük egyedül az 1984 és 1985 között megjelent A titkos háború mérhető a Végtelen-saga grandiózusságához, és ha a Marvel stúdió valaha megfilmesítené ezt a történetet, nagyon szívesen szerepet vállalnának a formálásában. Joe elmondása szerint már gyerekkorában megismerkedett a képregénysorozattal, és hatalmas hatást gyakorolt rá, hogy a hősök színe-java összefogott benne.

„Ez volt az egyik legkorábbi történet, ami ennyi népszerű karaktert felvonultatott” – magyarázta Joe. „Különösen tetszett, hogy nemcsak a különböző hősszemélyiségeknek kellett egy hullámhosszra kerülnie, hanem még a gonosztevőkkel is kénytelenek voltak összefogni. Anthonyval szeretjük a hősök és a negatív karakterek közti bonyolult kapcsolatokat, valamint az olyan antagonistákat, akik hisznek egy általuk képviselt ügyben, és emiatt hősként tekintenek magukra. Ez mind megvolt A titkos háborúban, és ami azt illeti, a Végtelen háború kivitelezése már egy lépés volt az álmunk felé, hogy valaha adaptáljuk ezt a még annál is nagyobb ívű sztorit.”

Anthony Russo ehhez még azt tette hozzá, hogy „amennyiben ez megvalósulna, az lenne a legnagyobb film, amelyet bárki el tud képzelni, és pont ez az, ami a leginkább izgat minket – A titkos háború még a Végtelen-sagánál is ambiciózusabb.”

A tizenkét részes minisorozat Jim Shooter tollából, Mike Zeck illusztrációval jelent meg, és azon események leírását foglalja magában, amikor  a Túlontúli nevű kozmikus lény egy általa összeállított bolygóra, a Csatavilágra transzportál egy csapat szuperhőst és gonosztevőt, hogy önnön gyönyörködtetésére egymásnak uszítsa őket. A crossoverben a Marvel majd minden, az 1980-as években népszerű szuperhőse és szuperbőnözője feltűnik, így a Bosszúállókból, a Fantasztikus Négyesből és az X-Men tagjaiból is többekkel találkozunk az oldalakon, ami valóban ideális alapanyag lenne a Marvel következő nagy mozis dobásához. 

(forrás: BroBible)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr1516039746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása