BREAKING: Bejelentették a Marvel's Avengers bétateszt fontosabb időpontjait

2020. július 15. - Marvel Magyarország

Hamarosan fejest ugorhatunk a Bosszúállók-játékba.

marvel-avengers-screencap-2.jpg

Ahogy azt a Square Enix és a Crystal Dynamics már a tavalyi E3-on megígérte, hamarosan nyílt bétatesztet kap készülő szuperhősös akciójátékuk, a Marvel's Avengers, melyben a Bosszúállók tagjait lehet irányítani. A tesztre augusztusban kerül sor, és most minden fontosabb időpont, valamint a második "WAR TABLE" stream is leleplezésre került, mely során még többet fognak mutatni a programból.

Az amerikai IGN megerősítette, hogy első körben azok vehetnek részt a bétateszten, akik PlayStation 4 konzollal rendelkeznek, és előrendelték a játékot. Számukra ez három hét múlva, augusztus 7-én esedékes. Egy héttel később, augusztus 14-én kezdődik a második tesztfázis: a PS4-esek ekkor már mind részt vehetnek a játékban, az Xbox One- és PC-tulajok közül viszont csak azok, akik előrendelték a játékot. Az ezt követő hétvégén viszont már tényleg mindenki csatlakozhat, augusztus 21-től ugyanis a különböző platformok tulajdonosai játszhatnak egymással bármiféle megkötés nélkül.

A második "WAR TABLE" közvetítésre azonban pont két héten belül, július 29-én kerül sor, ahol a szokásos csapaton felül végre néhány újonc is bemutatkozik majd, illetve a fejlesztők ekkor fogják alaposabban részletezni, mire számíthatunk a nyílt bétateszt keretében. A Crystal Dynamics-nél dolgozó Shaun Escayg annyit elárult, hogy a bétában mindenből kapni fogunk ízelítőt: kipróbálhatjuk a kampányt, a többjátékos módot, a hősök fejlesztését, továbbá a War Zone és a Drop Zone küldetéstípusokat is – utóbbiakról szintén az élő stream során fognak először mesélni.

Az első ilyen prezentáción az alkotók alaposan bemutatták a Bosszúállók-játékot, nagyjából mindenre kitértek, ami fontos, köztük a harcrendszerre, a történetre és a főellenségre is. A Marvel's Avengers a jelenlegi tudomásunk szerint szeptember 4-én debütál majd PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re, de később felturbózzák PS5-re és Xbox Series X-re is.

marvels-avengers-beta.jpg

(forrás: IGN)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4516007308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása