Alison Brie reagált a She-Hulk eljátszásával kapcsolatos híresztelésekre

2020. február 29. - Marvel Magyarország

Nem erősítette meg, de nem is cáfolta őket.

she-hulk-alison-brie_1.jpg

A Marvel Moziverzum jól ismert szuperhőseire épülő sorozatok mellett a Disney+-on a filmekben korábban nem szereplő karakterek is saját szériákat kapnak: Ms. Marvel és Moon Knight mellett She-Hulk is önálló történetben mutatkozik majd be a streamingszolgáltatón. A bejelentés óta meglehetősen időszerűvé vált a főszereplők megtalálása, és ugyan végleges döntés továbbra sem született, jelentések szerint a stúdió Alison Brie-t szemelte ki a She-Hulk-sorozat élére.

„Nem is tudtam erről az egészről, amikor egy csomó olyan bejegyzésre ébredtem az Instagramon, amiken rólam és She-Hulkról raktak képeket egymás mellé” – magyarázta a színésznő egy beszélgetős műsorban. „Azt gondoltam, hogy »menő«. Utána láttam az idézetet az Alison Brie-típusról. Tényleg nagyon izgalmasnak vélem, hiszen évek óta Anne Hathaway- és Zooey Deschanel-típusú szerepekre jelentkezem. Nagyon hízelgőnek találom, hogy most én lehetek a példa mások számára.” 

A twitteres híresztelés egész pontosan úgy szól, hogy a Marvel stúdió első körben őt nézte ki a hősnő szerepére, ám ha Brie nem tudná vállalni a sorozatot, akkor egy hozzá hasonlót próbálnak találni. A műsorvezető megkérdezte tőle, hogy szeretné-e eljátszani She-Hulkot, azonban a színésznő lakonikusan csak ennyit válaszolt: „Érdekes lenne.” Brie legismertebb szerepei Annie Edison a Community és Trudy Campbell a Mad Men – Reklámőrültek című sorozatokban, az utóbbi években pedig olyan tévés produkciókban láthattuk, mint az első női pankrátorműsorról szóló GLOW, a BoJack Horsemanben pedig hallhattuk őt.

She-Hulk, polgári nevén Jennifer Walters Bruce Banner unokatestvére, aki akkor válik a zöld óriás női változatává, amikor egy baleset következtében vérátömlesztést kap Bannertől. Az első hivatalos hírmorzsa a sorozatról, hogy a vezető író az a Jessica Gao lett, aki a Rick és Morty kultikus Pickle Rick című epizódjáért Emmy-díjat is kapott, nem hivatalos információk alapján pedig a Liv Tyler megformálta Betty Ross, illetve annak apja, a William Hurt által játszott Thaddeus „Thunderbolt” Ross tábornok is szerepet kaphat benne.

(forrás: ComicBookMovie.com)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5415497760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása