Íme, Woody Harrelson Vérontója a Venom 2. forgatásáról érkezett képeken

2020. február 25. - Marvel Magyarország

Természetesen a karakter új frizuráját is beleértve.

venom-woody-harrelson-cletus-kasady-main.jpeg

A Venom előkészületek alatt álló folytatásában a Woody Harrelson által megformált, még az első film stáblistás jelenetében beharangozott Cletus Kasady, alias Vérontó már főgonoszként tűnik majd fel. A korábbiakban csak pixeles felvételeken vagy stilizált, fekete-fehér képeken, most viszont a forgatásról származó magas felbontású fotókon, színesen is lehetőségünk van szemügyre venni a karaktert.

A Just Jared jóvoltából közzétett lesifotókon természetesen egyelőre még csak civilben látható a figura, akit múlt hétvégén sikerült lencsevégre kapni Oaklandben, ahol a forgatás fő része zajlott, miközben San Franciscóban kaszkadőrmutatványokat vettek fel. Harrelson Vérontóját nagyjából ugyanilyen megjelenéssel láthattuk a korábbi anyagokon is, azonban sok rajongó valóban fellélegezhet, hogy a második részre már sikerült elhagyni azt a torzonborz fizimiskát, mint legutóbb a rács mögött. Ez a megközelítés már valamivel hűbb a képregényekhez, legalábbis a hajszín minden kétséget kizáróan Kasady sajátja.

Ami a legfontosabb, hogy a színész garantáltan brillírozni fog a szerepben, a kérdés tehát már csak az, hogy a stúdió mennyire lesz hajlandó elengedni a gyeplőt, és teret adni a karakter brutalitásának. Nem ő lesz azonban az egyetlen fenyegetés, akivel Venomnak meg kell birkóznia, mellette ugyanis a tébolyodott Frances Barrison, avagy Sikoly is megnehezíti Eddie és a szimbióta dolgát, méghozzá az Oscar-jelölt Naomie Harris (007 – Skyfall, Holdfény) megformálásában.

A Venom 2. amerikai bemutatója október 2-án lesz.

(forrás: Just Jared)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5615490354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.02.28. 11:29:11

kopasz csávónak ez a pepita valami röhej.
nem értem minek erőltetik.
nem a vörös haj a legfontosabb, nem ez az egyetlen amitől képregényhű lesz.
süti beállítások módosítása