Falcon and the Winter Soldier: Már meg is érkeztek az első koncepciós vázlatok az új szerelésekről

2019. november 15. - Marvel Magyarország

Mutatjuk a régi ismerősök és az új karakterek kinézetét.

solyom-es-a-tel-katonaja-top.jpg

A héten egyelőre az USA-ban, Kanadában és Hollandiában útjára indult a Disney streaming szolgáltatása, a kínálatában pedig megjelent egy Expanding the Universe nevű rövidfilm, amelyben összefoglalják, milyen új tartalmak várhatók a Marvel Moziverzum világában televíziós fronton. Mivel a tervezett sorozatok döntő többsége még mindig előkészületi fázisban van, mozgásban csak a What If című animációs antológiát tudták megmutatni, miközben az olyanokból, mint például a Sólyom és a Tél Katonája, egy rakat koncepciós vázlatot tártak a rajongók elé.

A dokumentumfilmben bemutatott vázlatokból kiderül, milyen új megjelenést kapnak a szuperhősök és gonosztevők a sorozatban, és mint látható, a pajzsot megöröklő Sam Wilson (Anthony Mackie) és Bucky Barnes (Sebastian Stan) szerelése jelentősen megváltozott. A nyáron debütált első ízelítőn már megcsodálhattuk az egykori Barnes őrmestert rövid frizurával, szóval esetünkben érdekesebb lehet nála a másik címszereplő. Mackie karaktere láthatóan nem egyből lép fel Steve Rogers utódjaként, a szerelése ugyanis sokkal inkább emlékeztet a képregényes vörös-fehér színkombinációra, amit többen is hiányoltak Sólyom korábbi filmes megjelenéseiből. 

A D23 expón Kevin Feige két új színész csatlakozását jelentette be a Disney+-ra készülő Sólyom és a Tél Katonája sorozathoz. A Peggy Carter unokahúgát, Sharon Cartert alakító Emily VanCamp visszatéréséről már korábban is lehetett hallani, az viszont annál inkább meglepetésként érte a rajongókat, hogy az Overlord színésze, Wyatt Russell a képregényekből ismert John Walker, azaz U.S. Agent karakterét játssza majd, akit az Egyesült Államok kormánya Amerika Kapitány utódjául jelöl ki. Szintén a visszatérők sorát erősíti a Polgárháború antagonistája Helmut Zemo (Daniel Brühl) személyében, akit a készítők igyekeznek visszaterelni képregényes gyökereihez.

A Falcon and the Winter Soldier 2020. őszén debütál a Disney+-on.

(forrás: Collider)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr815306236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása