A WandaVision a felvételében is különbözik majd a Marvel korábbi produkcióitól

2019. november 14. - Marvel Magyarország

Egyre biztosabb, hogy különleges sorozatra érdemes készülni.

wandavision-avengers-infinty-war-top.png

A D23 expón kiderült, hogy a Thor-filmekben Darcy Lewist alakító Kat Dennings, illetve a tavalyi A Hangya és a Darázsban az egykori S.H.I.E.L.D. ügynök Jimmy Woo-ként feltűnő Randall Park egyaránt benne lesznek a Disney+-ra érkező WandaVisionben. Jac Schaeffer vezető író egy Expanding the Universe nevű Marvel-kisfilmben nagyon lelkesen beszélt a sorozatról, és az elmondásából eléggé úgy tűnik, hogy a WandaVision valóban egy különös hibrid lesz: „A Marvel-rajongók még sosem láttak ehhez fogható sorozatot. Félig klasszikus szituációs komédia lesz, félig pedig a Marvel Moziverzum alkotásait megidéző grandiózusság fogja jellemezni.”

Mint arra a Marvel stúdió elnöke is utalt korábban, a WandaVisionben tehát a Marveltől megszokottnál is több humorra érdemes számítani. A legfrissebb értesülések szintén ezt támasztják alá, a sorozat egyes részeit ugyanis rendhagyóan élő stúdióközönség előtt fogják felvenni, ezzel erősítve a sitcom vonalat, ahol a komikum forrása ezeknek az ismert szereplőknek és helyszíneknek szokatlan, érdekes helyzetekbe való helyezése. Nem véletlenül az I Love Lucy volt a készítők egyik legfőbb ihletforrása, hiszen az Elizabeth Olsen alakította Wanda Maximoff által teremtett alternatív valóságban ő és Vízió (Paul Bettany) egy tökéletes nukleáris családot fognak megtestesíteni az 1950-es években, ennek részeként pedig a gyermekvállalás sem maradhat el, ami igazán beszédes lehet a képregényekben jártasabbak számára.

Természetesen ezt a filmbe illő kertvárosi idillt a WandaVision második felére felváltja majd a totális káosz, hasonlóan az alapul szolgáló The Vision and the Scarlet Witch és a 2015-ös Vision című grafikus novellákhoz. Olsen a következőket mondta a sorozatról: „Nagyon mélyre fogunk ásni, rengeteg meglepetésre lehet számítani, és végre valahára meg fogjuk érteni Wanda Maximoffot Skarlát Boszorkányként.” A Doctor Strage második részéhez szorosan kapcsolódó szériához korábban csatlakozott a leginkább a vígjáték-szerepeiről ismert Kathryn Hahn egy kíváncsiskodó szomszéd szerepében, valamint Teyonah Parris is, aki a Marvel Kapitányban szereplő Monica Rambeau felnőtt verzióját alakítja majd. 

A WandaVision 2021. tavaszán érkezik a Disney+ kínálatába.

wandavision-concept-poster.jpg

(forrás: Murphy’s Multiverse)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr8415305366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása