Kiderült, hogy mikor fog debütálni a Pókember: Irány a Pókverzum második része

2019. november 02. - Marvel Magyarország

Visszatér Miles Morales szemet gyönyörködtető világa.

spider-man-into-the-spider-verse-miles-morales.jpg

A szemkápráztató animációval készült Pókember: Irány a Pókverzum annyira lenyűgözte a kritikusokat, hogy többen is a valaha készült legjobb Pókember-filmnek kiáltották ki, ráadásul az idei Oscar-gálán az aranyszobrot is elnyerte az animációs filmek kategóriáját uraló Disney elől. Akik úgy érzik, hogy még közel sem kaptak eleget Miles Morales és az alternatív univerzumból érkezett hálószövők történetéből, azok örülhetnek, ugyanis egyáltalán nem meglepő módon a Sony folytatást készít az animációs filmhez, és már azt is tudjuk, hogy mikor kerül a mozikba. 

A párhuzamos univerzumok elméletére építő alkotás következő felvonása 2022. április 8-án, vagyis bő három és fél évvel az első rész bemutatását követően debütál az amerikai filmszínházakban. A film producere, Amy Pascal még korábban árult el pár érdekességet az előkészületek alatt álló folytatásról, kezdve azzal, hogy a film egyrészt a Miles és a Hailee Steinfeld (ŰrDongó) hangján megszólaló Gwen Stacy közötti romantikus szálra fog koncentrálni, amire az Irány a Pókverzumban nem sok idő jutott, másrészt előkészít egy jóval Gwen-központúbb alkotást is: egy női szuperhősökre fókuszáló spinoffot, amelyről a bejelentéskor annyi derült ki, hogy Spider-Gwen mellett Cindy Moon (Silk) és Jessica Drew (Spider-Woman) lesznek a főszereplői.

Az Irány a Pókverzum folytatásához visszakanyarodva, a második részt David Callaham (Wonder Woman 1984, Zombieland 2.) írja majd, a rendezője pedig Joaquim Dos Santos (Avatar - Az utolsó léghajlító) lesz. Fontos részlet, hogy a 21 Jump Street, a LEGO-filmek és az Irány a Pókverzum mögött álló Phil Lord és Chris Miller állítólag a folytatás esetében ugyancsak produceri teendőket látnak el, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az első felvonás egy kreativitástól és energiától duzzadó, szívvel-lélekkel teli kísérletező képregényfilm lett.

(forrás: Hollywood Reporter)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5715278966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása