2020-ra a Sony két Marvel-film premierdátumát is kitűzte

2018. november 22. - Marvel Magyarország

Nem lehet túl nehéz kitalálni, hogy mely filmekről van szó. 

48684c5a-0958-4af9-a572-36ee55d73a5c-venom-dom-vcm2150_comp_v0089_1021_uc_r.jpg

A minap két időpontot is lefoglalt a Sony Pictures hivatalosan meg nem nevezett Marvel produkciók számára: Az egyik film, amely állítólag valaminek az első része lesz, 2020. július 10-én, míg a másik, folytatásként említett projekt ugyanezen év október 2-án kerül a mozikba jelenlegi terveik szerint.

A meglévő információk alapján egészen adja magát mindkét mozifilm kiléte: Tekintve, hogy a Marvel Moziverzum részét képező Pókember franchise legújabb felvonása jövő nyáron debütál, nem túl valószínű, hogy újabb folytatást kapna rögtön egy évvel később, így a nyári premierdátum nagy eséllyel a Jared Leto főszereplésével előkészületek alatt álló Morbius: Az Élő Vámpírt takarhatja.

A Pókember ellenségéből antihőssé avanzsált Morbiusra koncentráló filmet a Védhetetlent is jegyző Daniel Espinosa fogja dirigálni, és mivel a forgatás kezdete vészesen közeleg (erre utal Leto a közösségi médiában nemrég közzétett videója, amiben szakállától vesz érzelmes búcsút), teljes mértékben tarthatónak tűnik a 2020 nyarára kitűzött bemutató – valamelyest adott is, ha a stúdió tartja magát a korábban belengetett horrorosabb vonalhoz.

A másik dátumot kizárólag a Venom második része kaphatta, szinte kereken két évvel a másfél hónapja bemutatott, Ruben Fleischer rendezte első film után. A Sony saját Marvel Moziverzumát megnyitó produkció még ha a kritikusok körében nem is aratott osztatlan sikert, de magasan túlszárnyalta a pénzügyi várakozásokat: 780 millió dolláros összbevétellel többek között A galaxis őrzőit és A csodálatos Pókembert is maga mögé taszította, ráadásul – főként Kínának köszönhetően – átlépheti a hétvégén a 800 milliós határt.

Ugyan maga a stúdió egyelőre nem jelentette be hivatalosan a Venom folytatását, de egy ekkora sikert követően érthető, ha már most, két évvel előre lefoglalták ezt a meglehetősen jól időzített októberi dátumot. 

(forrás: Variety)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4814385928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása