Valóban Tom Hiddleston játssza majd Lokit a tervezett minisorozatban

2018. november 09. - Marvel Magyarország

Tom Hiddleston biztosan visszatér a szerepben. 

tom-hiddleston-loki-main.jpg

A The Walt Disney Company vezérigazgatója, Bob Iger végre elárulta az első részleteket a cég készülőfélben levő streamingszolgáltatásával kapcsolatban. Fontos részlet, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben Disney+ néven lesz megtalálható a platform, és a jelenlegi tervek szerint valamikor 2019 második felében kezdheti meg pályafutását az Egyesült Államokban.

Ami számunkra valószínűleg a leginkább érdekes, hogy a bejelentés részeként a Disney-főnök hivatalosan megerősítette a Marvel stúdió gondozásában a Disney+-ra készülő Loki-sorozatot, ezzel együtt pedig azt is, miszerint nem túl nagy meglepetésünkre Tom Hiddleston fogja játszani a címszereplő karaktert. Másra sajnos nem tért ki az utóbbiakon kívül, de tekintettel arra, hogy egy ilyen cím mennyire hangsúlyos lehet az előfizetők bevonzását illetően, a forgatás talán már jövőre kezdetét veszi.

A Marvel Moziverzum karaktereit felvonultató sorozatokon túl egyéb közkedvelt, a Disney tulajdonában levő tartalmak szintén helyet kapnak a szolgáltatáson. Jon Favreau vezetésével például már készül a Star Wars-univerzum részét képező The Mandalorian, a minap pedig a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet eseményei előtt játszódó, egyelőre cím nélküli Cassian Andor-projektet jelentettek be.

A Marvel tervei között állítólag még megannyi minisorozat szerepel olyan népszerű, de nem feltétlenül élvonalbeli szuperhősökkel, mint Wanda Maximoff, azaz a Skarlát Boszorkány (Elizabeth Olsen), valamint újonnan egy közös Tél Katonája (Sebastian Stan) és Sólyom (Anthony Mackie) kalandról is hallhattunk híreket. Bár a Lokit leszámítva ezek egyikéről sem ejtett szót Iger, remélhetőleg ahhoz hasonlóan mindkettő közel jár a berendeléshez.

(forrás: ComicBookMovie)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr3414361369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása