Megint csúszik a Sötét Főnix és a Gambit premierdátuma

2018. szeptember 29. - Marvel Magyarország

Cserébe Deadpool még idén visszatér a mozikba.

fox-hir.jpg

Ismét több előkészületek alatt álló Marvel produkciót is érintő változtatások történtek a 20th Century Fox ütemtervében. Robert Rodriguez eredetileg december 21-én bemutatásra kerülő "Alita: A harc angyala" című mangaadaptációja az X-Men-franchise következő felvonásának tervezett premierdátumát, 2019. február 14-ét kapta meg, a Sötét Főnix pedig ezzel 2019. június 7-ére módosult (alig két nappal az első előzetes debütálását követően, aminél ráadásul még a februári időpontot tüntették fel).

Többek között a döntés hátterében állhat, hogy az ominózus kedvcsinálót mindössze 9 millióan (ez egy ilyen jellegű filmnél nagyon alacsony és aggasztó számadatnak minősül) nézték meg 24 óra leforgása alatt, illetve nagy valószínűséggel olyan lehet a pótforgatások mértéke, hogy az utómunkálatokat nem tudnák maradéktalanul befejezni februárra.

A közleményben szó esett a régóta halogatott Gambit-filmről is, ami jövő év júniusáról egészen 2020. március 13-ra vándorolt. Bár a sokadik rendezőjét vesztett projekt fejlesztése még mindig tart Channing Tatummal a fedélzeten, elkészültét talán a Fox filmes divíziójának Disney általi felvásárlása is befolyásolhatja, hiszen jelen állás szerint év végére végbemehet az egyesülés. (Ugyanitt: A Gambitet 2016-ban mutatták volna be az eredeti elképzelés szerint, most járunk 2020-nál.) 

Mindennek tetejébe kiderült, hogy az Alita helyét egy hivatalos cím nélküli Deadpool-film fogja betölteni decemberben. Nem megerősített információk szerint a stúdió az idén debütált Deadpool 2. családbarát – R-besorolás helyett PG-13 – változatát küldi mozikba, ugyanis a kínai cenzúrának köszönhetően David Leitch rendezését nem mutatták be az ázsiai országban, ezzel egy igen jelentős nemzetközi bevételtől elesve. (A második rész mindössze 50 millióval maradt el az első film összbevételétől, és ezt Kína elég hamar behozhatná.) Egyes spekulációk szerint a családbarát verzió akár teljesen új szereplőket is felvonultathat, ezt sugallja Ryan Reynolds "A herceg menyasszonya" egyik jelenetét idéző bejegyzése, amit nemsokkal a tegnapi bejelentés előtt osztott meg.

(forrás: Deadline, THR)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr4714270727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása