A Hangya és a Darázs rendezője sincs elragadtatva az első rész gonoszától

2018. július 03. - Marvel Magyarország

De ez nagyban hozzájárult kiválasztani a folytatásét. 

a-hangya-fullank-top.jpg

Peyton Reed rendező kissé szokatlan helyzetbe került, amikor A Hangya rendezői székét a kreatív nézeteltérések miatt távozó Edgar Wright-tól átvéve egy évek óta fejlesztés alatt álló mozifilmet kellett vászonra vinnie, mindezt meghatározott időn belül. A folytatás népszerűsítésekor adott egyik nyilatkozatában elmondta, hogy számos nagyszerűnek vélt elemet megtartottak Wright eredeti koncepciójából (ilyen pl. a tolvajmozis jelleg), de akadt köztük olyan is, amivel kevésbé volt elégedett, mint Fullánk karaktere.

Elmondása alapján egyszerűen úgy érezte, Darren Cross egyes korábbi Marvel gonoszok újragondolása, név szerint pedig Obadiah Stane-t említette meg az első Vasemberből. (Wright részéről egyébként még érthető lehetett a döntés, aki a Marvel Moziverzum indulásakor már A Hangya forgatókönyvén dolgozott.) Fullánk gyakorlatilag a főhős kifordítottja ugyanolyan képességekkel, amit megannyi filmben eljátszottak a készítők (többek között Amerika Kapitány: Az első bosszúálló, A hihetetlen Hulk, Doctor Strange).

A rendező pontosan ezt tartotta szem előtt, amikor A Hangya és a Darázs gonoszának a két főhős képességeitől teljes mértékben eltérő erőkkel felruházott Szellemet választotta. Annak ellenére, hogy az első rész készítése elég nagy léptékben haladt Wright távozása után, Reed keze értelemszerűen meg volt kötve valamelyest kreatív szempontból, és csak olyan változtatásokat eszközölhetett, amik nem zavarták nagyban a történet alakulását (eredetileg Hope van Dyne jóval kevesebb képernyőidőt kapott volna A Hangyában, ezért a színésznővel közösen írtak neki néhány plusz jelenetet). Mint az interjúból kiderült, a folytatásban sokkal nagyobb mozgástere volt és számos saját elképzelését megvalósíthatta, amely vonatkozik karakterekre és a sztorira is.

Szellem szerepében Hannah John-Kamen bizonyíthat július 26-tól, a tengerentúli premierhez képest három héttel később a hazai közönség számára. 

(forrás: io9, Screen Rant)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr2514090515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.07.04. 09:20:57

szar is volt.
de ez nem a film szégyene.
majdnem mindegyik mcu filmben szar a gonosz...

Marvel Magyarország 2018.07.04. 10:52:52

@doggfather: A Harmadik Fázisban azért érezhető szerencsére valamiféle fejlődés ezen a téren. Zemo, Keselyű, Killmonger, Thanos, esetleg Hela? Utóbbival mondjuk kevésbé lehetett együtt érezni, de hatalmas erejével és Cate Blanchett játékával (lubickolt a színésznő a szerepben) számomra egészen emlékezetes gonosz lett, az előtte felsoroltak viszont mind abszolút kiemelkedőek lettek véleményem szerint (különösen Keselyű és Thanos).

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.07.05. 08:07:19

@Marvel Magyarország: zemo és hela maximum az első két fázishoz képest kiemelkedő.
keselyű zseniális, de az főleg batman miatt az, sajnos nem kap elég teret a filmben, tony lop el tőle is játékidőt.
killmonger zseniális ez tény. ő "A" gonosz, illetve az antagonista aki eddig a legjobb volt, utána thanos, majd loki a sorrend nálam.
loki gonoszságát sajnos eljátszották azzal, hogy sokan megkedvelték, és mostanra hős lett. :S
thanos meg ugye nem "gonosz", nem is antagonista, ő protagonista, csak ugye a filozófiája a hősöknek nem tetszik. :D

De ez akkor is szomorú, hogy 20 filmben 3 olyan gonosz van mindösszesen aki ér valamimt. a többi papírvékony.
süti beállítások módosítása