28 dolog, amit talán nem tudtál a Pókember: Hazatérésről

2018. április 23. - Marvel Magyarország

Érdekesen állt össze az új falmászó első kalandja.

big_startfilmru1358252.jpg

1. A Majd újra lesz nyár című 2013-as filmjének népszerűsítésekor Tom Hollandot arról kérdezték egy interjúban, hogy milyen jellegű produkcióban próbálná ki magát legközelebb. A fiatal színész az akciót és a humort emelte ki, majd mikor felmerült, hogy játszana-e szuperhőst, a következőt válaszolta: Talán Pókembert, majd tíz év múlva. A reboot rebootja, ha valaha sor kerül rá.

2. A Morita igazgatót életre keltő Kenneth Choi az Amerika Kapitány: Az első bosszúállóban Jim Moritat, a Howling Commando egyik tagját alakította. Ez alapján a két karakter rokoni kapcsolatban van, vélhetően az igazgató a háborús hős unokája.

3. Eredetileg Jennifer Connelly adja Karen, a Pókember jelmezébe épített mesterséges intelligencia hangját. A sors iróniája, hogy ő Paul Bettany felesége, aki éveken át J.A.R.V.I.S. sorait szolgáltatta a Marvel Moziverzumban, mielőtt Vízióként nagyobb szerephez jutott.

4. Aaron Davis (Donald Glover) megemlíti, hogy a környéken él az unokaöccse, aki a képregényekben Miles Morales, az Újvilági Pókember. Az ugyanebben a jelenetben szereplő kocsi rendszáma UCSM01 (Ultimate Comics Spider-Man #1), amelyben Morales először tiszteletét tette.

5. Eredetileg Nick Fury lett volna Peter mentora a filmben Samuel L. Jackson visszatérésével, azonban a készítőknek annyira tetszett a karakter dinamikája Tony Starkkal az Amerika Kapitány: Polgárháborúban, hogy végül őt választották erre a szerepre.

6. Peter házi készítésű Pókember jelmeze erősen hajaz Ben Reilly (Peter klónja a képregényekben) első jelmezére: vörös szerkó egy kék ujjatlan mellénnyel, rajta övvel és a hálóvetőkkel. Az egyetlen különbség, hogy a filmben kék alapon vörös mellény van, tehát felcserélték a színeket.

7. J.K. Simmons korábban érdeklődését fejezte ki a J. Jonah Jamesonként való visszatérésre a Sam Raimi rendezte trilógia után, jóllehet ez teljesen feledésbe merült, amint megkapta Gordon felügyelő szerepét Az igazság ligájában. Rajta kívül a Daredevil című netflixes sorozatban Wilson Fisket játszó Vincent D'Onofrio szintén többször is hangot adott annak, hogy szívesen felbukkanna a filmben (az ötlet egyáltalán nem légből kapott, a karakter a képregényekben Pókember és Fenegyerek közös ellensége).

8. Peter iskolájának különböző pontjain Howard Starkról, Abraham Erskine-ről és Bruce Bannerről is kiszúrhatunk képeket.

9. A szerepre való felkészülés során Tom Holland hamis személyazonosságot használva eltöltött néhány napot egy New York-i gimnáziumban, hogy visszarázódjon a diákéletbe.

10. A film elsősorban egy coming-of-age sztori, amely rengeteget merített a műfaj mesterétől, John Hughes rendezőtől: Egy rakás filmet kellett megnéznünk – árulta el Holland egy interjúban. Nagyjából úgy kell elképzelni, hogy az egész csapat leült az atlantai otthonomban, és egy nap alatt lepörgettünk olyan fantasztikus alkotásokat, mint a Nulladik óra, a Meglógtam a Ferrarival vagy az Álmodj rózsaszínt.

11. May néni kocsijának rendszáma "AMF-1562". Az "AMF" az Amazing Fantasy című magazinra, a "15" a füzet számára, a "62" pedig az évre (1962) utal, amikor Pókember első alkalommal feltűnt a képregényekben.

12. Peter testnevelés tanára megemlíti az egyik motivációs Amerika Kapitány videó lejátszásakor, hogy Steve Rogers mostanra valószínűleg háborús bűnös, amely a karakter jelenlegi helyzetére utal a Polgárháború eseményeit követően.

13. Jon Watts rendező elmondta, hogy Peter Parker a filmben 15 éves. Az elképzelés szerint a Hazatérés folytatásai egy-egy újabb évet mutatnának be a gimnáziumból, vagyis Peter harmadik és negyedik, egyben végzős éve kerül terítékre a következő két produkcióban.

14. A film elején látható Marvel Studios intró alatt az 1967-es Pókember-rajzfilmsorozat Michael Giacchino által nagyzenekari kísérettel átdolgozott zenéje hallható.

15. Ez az első olyan élőszereplős Pókember-film, ahol a főhős jelmeze a klasszikus, képregénybeli hálószárnyakat is tartalmazza.

spider-man-homecoming-img.jpg

16. Amikor Happy Hogan a Bosszúállók új, a repülőgépen szállított eszközeit sorolja a filmben, kiderül, hogy Tony készített egy új prototípust Amerika Kapitány pajzsához, valamint kapunk egy utalást Thor övére: Meg... meg... Thor mágikus öve! A valódi neve Megingjörð.

17. Michelle (Zendaya) karakterén keresztül több hivatkozást is elültettek a készítők pókokra, vagy a címszereplőre. Először az Of Human Bondage című W. Somerset Maugham regényt olvassa, melynek árva főhőse a nagyszüleivel él együtt. Később Vladimir Nabokovtól látjuk nála az Invitation to a Beheadinget, ebben egy halálra ítélt férfi a kivégzésére vár, és celláját mindössze egy pókkal osztja meg. A Washington-emlékműnél egy Slyvia Plath amerikai költőt ábrázoló pólót visel, akiről érdemes tudni, hogy előszeretettel használta a pókokat visszatérő motívumként a verseiben.

18. A film szerint 1962-ben alapították a Midtown-i gimit, ahová Peter jár, amely újfent egy utalásnak tudható be a karakter megalkotásának évére.

19. A klasszikus történetekben Ned Leeds (Jacob Batalon) a Hírharsona egyik riportere, míg a filmbeli verzióhoz inkább az Újvilági Ganke Lee karakterét vették alapul. Ganke Miles Morales kissé duci, kínai származású osztálytársa, aki amellett, hogy nagy LEGO rajongó, barátja titkos személyazonosságával is tisztában van.

20. Habár Keselyűt még sosem láthattuk korábban a nagyvásznon, ha valaha elkészült volna a negyedik Pókember-film Tobey Maguire főszereplésével, ő lett volna a főellenség John Malkovich alakításában. A Hazatérésben Michael Keaton játssza a karaktert, aki 1989-től 1992-ig Batmant alakította, valamint kissé ironikus módon a róla mintázott, Oscar-díj nyertes Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) főszereplője is.

21. Ahogy a 90-es években futó animációs Pókember-sorozatban, úgy a falmászó ebben a filmben sem használja az öklét a harcok során.

22. A film bemutatta a Marvel Moziverzumban a Damage Control nevet viselő kárelhárító céget, melynek pikantériája, hogy a képregényekben szuperhősök csatái után takarítja fel a romokat. A Marvelnél egy ideig tervben volt egy rájuk épülő komédiasorozat, azonban a DC hasonló témájú, azóta elkaszált Powerless sorozata óta nem hallottunk felőle semmit.

23. Amikor bejelentették a filmet, és még nem volt nyilvánvaló, hogy a Marvel Moziverzum Pókembere tinédzser lesz, Andrew Garfield után olyan színészek jelentkeztek be a szerepre vagy merültek fel pletykaként, mint Dylan O'Brien, Logan Lerman, Asa Butterfield, Daniel Radcliffe, Timothée Chalamet, Freddie Highmore, Alfred Enoch, Donald Glover, Josh Hutcherson és Grant Gustin.

24. Állítása szerint Happy egészen 2008 óta magánál tartja Tony eljegyzési gyűrűjét. Ebben az évben debütált a legelső Vasember-film, és egyben ez jelentette a Marvel Moziverzum kezdetét.

25. Michelle szájából elhangzik a film végén, hogy a barátai csak MJ-nek szólítják. Ez kikacsintás Mary Jane Watson karakterére, és egyúttal előreutalás egy potenciális kapcsolatra a közelgő folytatásokban a címszereplő és közte – ezt sugallják a Pókember: Idegenben eddigi marketinganyagai is.

27. A méltán népszerű jelenetet, amelyben Peter kitör a törmelék alól a film utolsó harmadában, az Amazing Spider-Man #33. száma inspirálta, ahol az előzményeket leszámítva ugyanez játszódik le.

26. A Polgárháború grafikus novellában Stark megépíti a vörös és arany színekben pompázó, úgynevezett Vaspók páncélt Peternek, ennek hatására pedig az adaptációban is majdnem vörös-arany lett Pókember jelmeze. A Marvel ragaszkodott hozzá, hogy a karakter debütálásakor a klasszikus színeket használják, ám a Hazatérés végén felhasználták az elvetett ötletet, és felfedték a Vaspók szerkót, amit Peter a Bosszúállók: Végtelen háborúban és a Végjátékban egyaránt visel.

28. A tesztvetítéseken a záró képsornak volt a legnagyobb sikere, amikor May rájön unokaöccse titkára, miszerint ő Pókember. Marisa Tomei és a rendező mindketten egyetértettek abban, hogy ezzel a lépéssel olyan aspektusból közelíthetnék meg Peter és May kapcsolatát a következő részekben, amelyre még sosem volt példa a korábbi feldolgozásokban.

Összeállította: Kovács G.

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr3013858384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.04.24. 07:56:34

és tényleg a film kb egyetlen értékelhető pillanata a 28as volt...

Eldoron 2018.04.25. 16:23:14

@doggfather: Egyetlen értékelhető pillanata? Dude szerintem te ne nézz filmeket, nem neked valóak :D
süti beállítások módosítása