A S.H.I.E.L.D. ügynökei 5. évad: Sorozatzáró is lesz egyben a szezonfinálé

2018. február 28. - Marvel Magyarország

Talán hamarosan búcsút kell vennünk az ügynököktől.

aos5_team_promo_pic_2-53.jpg

Tavaly felröppent a hír, miszerint az ABC kaszálta volna A S.H.I.E.L.D. ügynökeit a rendkívül népszerű, de nézettségben sajnos elenyésző negyedik évada után, hacsak a Disney nem szól bele a dolgokba. A jelenleg futó szezon kapcsán ugyan még korai beszélni erről, de a sorozat készítői látszólag minden eshetőséget számításba vesznek, és az évadzárót úgy írják meg, hogy az egyben akár az utolsó részként is megállja a helyét.

A hétvégén a teljes stáb a közelgő századik epizódot ünnepelte, ahol a TVLine elkapta néhány szóra Jed Whedon és Maurissa Tancharoen showrunnereket. A páros elárulta, jelen pillanatban is a finálén dolgoznak, ami évad- és sorozatzáró is lehet a műsor jövőjének függvényében. Bár a részleteket egyelőre titokban tartják, hiszen hónapokra vagyunk a zárástól, azért beszéltek róla egy kicsit:

"Igen, természetesen készen állunk rá, hogyha ez lenne a vég. Bárhogy is legyen, mindenképp kifizetődő lesz. Egyértelműen pengeélen táncolunk, ezért vannak olyan dolgok, amiken még az utolsó pillanatban változtathatunk. Megcsináljuk, amit tervezünk, és szerintem rendkívül izgalmas lesz."

A péntek esti sugárzás nem sokat segített a számokon, ugyanis az átlagos 2,3 millió nézővel A S.H.I.E.L.D. ügynökei az ABC jelenleg futó legkevésbé érdekelt drámája.

Amit Whedon és Tancharoen biztosan meg tudnak ígérni, hogy a sorozat jövőhét pénteken érkező századik felvonása mindent megváltoztat az évad hátralévő részeire, és rendkívül érzelmes lesz. Amellett, hogy valamilyen úton-módon Lash és Hive visszatérésére is sor kerül, végre kiderül, milyen egyezséget kötött Coulson a Szellemlovassal. A szóban forgó epizódról még készülünk a hétvégén egy összefoglalóval.

(forrás: TVLine)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr7013704230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása