Egy klasszikus X-Men gonosztevőt ígérnek a Gambit sztorijának első részletei

2017. szeptember 23. - Marvel Magyarország

Ebben így nem kevés potenciál lehet.

dsklhsdhs_1.jpg

Immár harmadik éve annak, hogy a 20th Century Fox bejelentette a Channing Tatummal az élen érkező Gambit filmet, amelynek az eltelt idő alatt egyedül a címszereplője nem változott. Az egyre csak halogatott projektet illetően továbbra is lelkes színész nemrég arról számolt be a rajongóknak, hogy a Gambit még mindig tervben van, és jelenleg a semmiből kezdik újra az előkészületeket. Habár Tatumot leszámítva egyéb biztos pont továbbra sincs a háznál, de a munkálatokat talán megerősíti néhány, a SplashReport-tól származó pletyka a film esetleges történetéről.

A részletek arra utalnak, hogy ez lesz a képregényfilmek Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmije, amiben egy egyszerre két szálon futó rablás tárul a szemünk elé. Az elsőn keresztül megismerjük Gambit eredetsztoriját, a Tolvajok Céhén át a LeBeau-klán és a Boudreaux család (ahová szerelme, Bella Donna is tartozik) közti háborúval együtt. Ezután ugrunk egyet az időben, ahol a főhőst nem más, mint Mister Sinister (Nathaniel Essex) bérli fel egy rejtélyes bőrönd ellopására a Boudreauxoktól, akik szintén eltulajdonították a szóban forgó tárgyat – ez a küldetés természetesen megidézi múltbéli démonait.

Sinister feltűnését az X-Men: Apokalipszis stáblistás jelenete szellőztette meg, amikor az Essex Vállalat szorgosan gyűjtögette Rozsomák vérmintáit (emiatt sokan már a Loganben számítottak rá). Határozottan említésre méltó, hogy állítólag a második rablásához Gambit olyan mutánsokkal társul, mint Dani Moonstar, aki az áprilisban érkező Új mutánsokban fogja először tiszteletét tenni, valamint Jaime Madrox (Multiple Man), akit az X-Men: Az ellenállás végében láthattunk korábban.

A legutóbbi rendező, Doug Liman távozásával sokan lemondtak róla, hogy ezek után valaha is elkészül a produkció, azonban a fentebb olvasható információk és Tatum pozitív megjegyzései alapján úgy néz ki, mégis van némi remény; ráadásul ezek az abszolút pletykaként kezelendő, sztorival kapcsolatos infók egész érdekesen hangzanak. Most, hogy a készülő X-Men: Dark Phoenix mellett úton vannak olyan spinoff filmek, mint a Deadpool 2, az említett New Mutants vagy az X-Force, nem lenne meglepő, ha a Fox ezzel a közkedvelt karakterrel is bővítené saját Marvel univerzumát a közeljövőben.

(forrás: Splash Report)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr6712888436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2017.09.24. 18:32:44

remélem, hogy ezt nem bsszák el...

gambit nagy kedvenc!
süti beállítások módosítása