Spoileresen értekezünk Hugh Jackman utolsó kaszabolásáról.
Még mielőtt belekezdenék a kritikába és nagyító alá venném a frissen megtekintett Logant, le kell szögeznem pár fontos dolgot az emberi szubjektivitásról, ami ennél a filmnél most úgy érzem, különösen helytálló. Főleg, ha figyelembe vesszük az emberek elég magas várakozását, Hugh Jackman több mint tizenhét éves munkáját, és a kritikusok egyöntetű, kimagaslóan pozitív értékeléseit.
Óriási “Na ne mondd…” pillanat következik: mindenki számára más-más részei fontosak egy filmnek. Mindegyik esetén beszélhetünk objektív mutatókról több fronton is: narráció, karakterfejlődés, operatőri munka, zene, fények, CGI stb., hajnalig sorolhatnám a listát. Végül azonban mindig csupán néhány paraméter fog számunkra igazán fontossá válni, hogy meghozzuk az ítéletünket az adott mozi értékelésénél. Ez pedig mindannyiunknál más és más szempontokat jelent.
Én például nem igazán törődöm túlzottan egy-egy zenei aláfestéssel vagy centiméter pontossággal kimért és beállított kamerapozíciókkal. Persze elismerem őket, egyszerűen csak nem annyira fontosak, hogy közrejátsszanak a „Dani, neked hogy tetszett?” típusú kérdésekre adott válaszaimnál. Számomra kettő emelkedik ki igazán a szóban forgó jellemzőkből: a karakterek megfelelő kidolgozottsága (a fejlődésük útja, a személyiségük sokszínűsége és rétegeltsége, a morális dilemmáik), valamint a jól elmesélt, izgalmas történet (kellő fordulatokkal, megfelelő narratívával, és persze kreatív, új ötletekkel). Épp emiatt pedig a Logan számomra csupán félsiker.
A bevezető végén felhozok még egy konkrét példát hasonlítási alapnak, mindjárt meg is értitek, miért. Épp a film előtt pár nappal került fel a magyar Netflixre a Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men) című, 2007-es alkotás, ami anno négy Oscar-díjat (Legjobb film, Legjobb rendező, Legjobb adaptált forgatókönyv és Legjobb mellékszereplő Javier Bardem zseniális alakításáért) is bezsebelt. A története dióhéjban annyi, hogy egy félresikerült üzlet helyszínén egy férfi talál egy táskányi pénzt, aminek a nyomában van egy pszichopata gyilkos is. Az egész film - nagyon leegyszerűsítve - kettejük macska-egér hajszájáról szól az USA határain belül és túl, a texasi és mexikói pusztákon, ahogy helyszínről helyszínre kerülnek egyre közelebb a másikhoz ők, és az utánuk kutató egyéb harmadik felek. Nagyszerű karakterek, jól megírt párbeszédek, a stáblistánál mégis unottan zártam be a Netflixet, mert a történet számomra abszolút nem bizonyult kellően izgalmasnak. Ez nem a film hibája, teljesen megértem, miért szeretik sokan és miért ismerte el rengeteg kritikus, köztük az Akadémia is. Egyszerűen csak “nem nekem készült”. Fogalmam sem volt, hogy pár nappal később gyakorlatilag egy az egyben ugyanezt a filmet fogom viszontlátni a moziban…
Lássuk most tehát a - talán túlzottan is hosszúra nyúlt - bevezető után a Logan erősségeit és gyengeségeit. Mindezt pedig vigyázat: spoileresen.
Karakterek, avagy Oscart Hugh Jackman-nek. Komolyan.
Először a pozitívummal kezdeném a kritikát: a főszereplő karakterek tökéletesek. A szóban forgó úriember egyszerűen zseniális a filmben és nem, nem túlzok a bekezdésem címével. Már értem, miért itt, ennél a filmnél hagyja abba az X-Men-es pályafutását, méltó búcsú ez számára majdnem húsz év karomfényesítés után. Hihetetlenül jól megírt jelenetei vannak, az alakítása pedig tökéletesen átadja a megfáradt, sokat látott és még többet szenvedett mutáns életét. Az R-besorolást ismét ügyesen használta ki a Fox, mind a nyelvezet, mind pedig a brutalitás terén: végre megkaptuk azt a Farkast, akit jól ismerhetünk a képregényekből. Az akciójelenetekben is brillírozik Jackman a dühöngő állat szerepében, néhány húzásán esküszöm visszahőköltem és beleborzongtam a képernyőn átadott erőszak miatt. Tényleg csak dicsérni lehet a színészt, rengeteg érzelmet él át Logan a filmben, Hugh pedig teljes profizmussal adja át minden egyes percét karaktere utolsó kalandjának az utolsó kézremegéstől kezdve a legfájdalmasabb és legtehetetlenebb „Fuck!” felkiáltásokig, amiket valaha filmben hallottál.
Rendkívül jó a szinergia közte és Patrick Stewart X Professzora, valamint Dafne Keen Laurája között is. Élvezet volt őket közösen látni minden egyes jelenetben, legyen szó heves vitáról vagy gyengéd, családi idillről. Stewart is leírhatatlanul jó a filmben, komolyan nem csodálkoznék, ha végre nemcsak technikai Oscar-jelölést kapna egy képregényfilm A sötét lovag óta, hanem kettejüket bizony a két legjobb színész kategória kiemeltjei között is viszontlátnánk egy év múlva. Túlzásnak hangozhat, de évek óta most érzem ezt először igazán lehetségesnek és esélyesnek.
Az X-23-at alakító Dafne is egy igazi kincs lehet Hollywood számára, a Stranger Things-ben felfedezett Millie Bobby Brown mellett egy újabb fiatal gyerekszínésznő első szárnycsapásait láthatjuk magunk előtt, aki bizony később rendkívül sokra viheti még. Ó és igen, sejtettem hogy büntetni fog a kislány, de nem gondoltam volna, hogy Farkas a nyomában sem lesz durvulás tekintetében – Laura kb. minden jelenetet elvisz a hátán úgy, hogy alig szólal meg a filmben. Kíváncsi vagyok, mik vele a további tervei a stúdiónak, sokan szerintem viszontlátnánk a mozivásznon. Ami külön kiemelendő, hogy a tizenegy éves színésznő minderre úgy képes, hogy mellette a veterán Hugh Jackman és Patrick Stewart is tehetségük maximumát nyújtják – Dafne pedig képes megállni a helyét a titánok mellett végig a filmben. (Ahogy például visszaszól és ellentmond Logan-nek, azt valami hihetetlenül jó volt nézni.)
Áradoztam jogosan a karakterekről és alakításokról, evezzünk kevésbé tiszta vizekre és lássuk a film történetét.
Logan - a történet vége
Az alapszituáció szerint 2029-ben járunk és a mutánsok szinte teljesen eltűntek a föld színéről valamiért. A már idős és mentálisan, valamint fizikailag is meggyötört Logan sofőrködésből keresi meg azt a kevéske pénzt, amit javarészt az általa rejtegetett Xavier gyógyszereire költenek társával, Caliban-nal. Charles láthatóan szintén nagyon beteg, folyamatosan ágyban fekszik, az elméje kihagy és időnként olyan rohamok törnek rá, amikbe a körülötte lévő emberek egytől egyig könnyen bele is halhatnak a pszichéjüket ért megterhelés hatására. Logan is legyengült az évek során, a gyógyító képessége már nem igazán szuperál úgy, mint fénykorában, valamint az alkoholt is orvosságként önti magába az egykori X-Men. Ekkor jön képbe Laura, vagyis X-23, egy látszólag csak többnapos fuvarnak induló és jól fizető meló formájában, ami, illetve aki aztán persze beindítja az események láncolatát. Laura “teremtői” ugyanis ezerrel kutatnak a megszöktetett lány után, így megkezdődik a hajsza az országon keresztül, amely során egyre több minden derül ki Laura származását és képességét tekintve.
Na, most már gondolom értitek, miért hoztam fel épp az előzőekben a “No Country for Old Men” példáját. A történet ugyanis igazából… ennyi. A mutánsok eltűnését elintézik a végső harc közben egy botrányos “gonosz monologizál” jelenettel és egy pusztító vírussal úgy, hogy előtte végig Charles betegségét gondolhattuk volna fő oknak egy-egy beszélgetésfoszlány alapján. Igen, arra is kapunk egyszer egy félmondatos utalást Logan és Laura egyik jelenetében az Édenben, hogy a férfi haldoklik a benne lakozó adamantiumnak “köszönhetően”.
De egyebet nem tudunk meg róluk, a történet leginkább a gyerekeken elvégzett mutáns-kísérletekre összpontosít... engem pedig egy újabb laborkörnyezetes és emberkísérletes (valamint klónos, de erről majd később…) vonal a sokadik X-Men moziban már abszolút nem tud lekötni. Ráadásul az expozíciót egy telefonon található videók formájában oldják meg, ami a borzasztóan cheesy kategória. Az antagonisták karaktereiről szó szerint semmit se tudok írni, sem a “Jobbkézről” (...sorry), sem pedig a doktor úrról. Totál semmilyenek, motiváció nélküli “gonosz doki és a verőlegénye” effektus, ami megint csak… “ehh”.
Az utolsó jelenet szimbólumorgiája igazán szép búcsú és lezárás, ezt nem fogom és nem is akarom tagadni. Logant utoléri a sötét múltja, ami elől mindig is menekült, most viszont végre szembeszáll a legnagyobb ellenségével, önmagával azért, hogy a fiataloknak reményt adhasson és habár rövid ideig, de az a vezetőjük legyen, akinek a vízióját még anno Charles vetítette elő neki. És ez tényleg a karakter szempontjából tökéletes húzás… csak ez a klónos megvalósítás túlságosan is a sokadik lerágott csont, és számomra elvett a film értékéből.
Az X-szé forgatott kereszt is megható és gyönyörű emlékeztetője az utolsó eredeti X-Men távozásának a szériából, ám sajnos erre is rányomja a bélyegét a történet vége és a végső harc, amin tizenöt-húsz percen keresztül kínlódtam. Egy egész osztályra való mutánsgyerkőc durvábbnál durvább képességekkel ahelyett, hogy másodpercek alatt elintézné az őket üldöző katonasereget, inkább fejvesztve és sikítozva menekül előlük az erdőn át? Vagy amikor már csak a Farkas v Farkas harc van, akkor miért csak nézik a segítőjüket? Miért nem segítenek Laurán kívül Logannek, miért kell mindegyikőjük, hogy “Jobbkézt” 91231 képesség kombinált használatával töröljék ki a létezésből?
Eddigre már talán megértettétek, mi a problémám ezzel a filmmel. A The Walking Dead-et is több millió másik emberhez hasonlóan ilyesmi indokok miatt hagytam abba. Remek karakterek, nagyszerű közös jelenetek, de gyakorlatilag vagy semmi, vagy butaság, vagy korábban már valamilyen többször is ellőtt dolog történik. Emiatt pedig a Logan-ben ezek a nagyszerű karaktermomentek sokszor úgy gondolom, hogy megszenvedik a plot egyszerűségét. Számomra sokkal erősebbek lettek volna ezek a pillanatok, ha közben emellé még egy kellően érdekes és újszerű történet is párosul.
Az már csak apróság, de muszáj megjegyeznem, révén X-Men filmről van szó: az a fránya kontinuitás. Ez a film elvileg Az eljövendő múlt napjai után játszódik – de akkor mikor történik a Deadpool? Meg pontosan mi történt Az eljövendő múlt napjai és a Logan között? Az biztos, hogy ez a film továbbra sem segített válaszokat találni az idővonalra vonatkozó kérdéseinkkel kapcsolatban… viszont legalább ez nem is akkora probléma, ugyanis a Logan a többi X-Men film komolyabb ismerete nélkül is teljesen élvezhető és megfelelően érthető.
"- Fáj, amikor azok kijönnek? - Piszkosul."
A Logan egy jó film. Sőt, nagyszerű film. Szerencsére a méltán közkedvelt karaktert remekül elbúcsúztatja a rajongóktól és elfeledteti velünk a másik két, nem túl emlékezetes önálló kalandját. Abszolút ajánlom minden X-Men rajongónak, akikre legalább olyan hatással volt anno kislányként és kissrácként a fenti idézet az első X-filmből, mint rám tizenévesként.
Viszont, ahogy ezt egyébként a Deadpoolnál is éreztem és tartom a mai napig… kicsit túl van értékelve. Használtam már egyszer A sötét lovag példáját, használom most megint: nem, szerintem nem igaz, hogy a Logan „megreformálta volna a szuperhősmozit”. Kiemelkedő darabja a képregény adaptációknak és titkon reménykedem, hogy egyszer a Disney megengedi majd a Marvel Filmes Univerzumnak is az R-besorolást, mert piszok jól működik. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy közel sem olyan kiemelkedő ez a film, mint aminek jelenleg beállítják, ennek az oka pedig a már említett egyszerű és olykor-olykor “klisés” történet.
Az értékelés margójára: abszolút megértem azokat, akik erre legalább 9/10-eket adnak. Tényleg, el tudom képzelni és nem tartom túlzásnak sem. Viszont ezt a kritikát nem ők írták és ahogy már említettem, az én személyes preferenciáim és elvárásaim skáláján ez nem egy kiemelkedő film. Ti pedig döntsétek el saját magatok - nyomás a moziba, mert 2017-ben az eddigi uborkaszezon után ez az egyik legjobb, ha nem a legjobb film, és Hugh Jackman karakterének méltó búcsúja.
75%
Goretity Dániel
