A Kingsman-franchise készítője szívesen foglalkozna a Fantasztikus Négyessel

2019. október 11. - Marvel Magyarország

A rendező ráadásul nagy rajongója a képregényeknek.

fantastic-four-movie-reboot-hir-fokep.jpg

Matthew Vaughn számára nem ismeretlen a képregények világa, elvégre a Ha/Ver, az X-Men-franchise egyik legnépszerűbb darabja, Az elsők, illetve a Kingsman-filmek is a ő nevéhez fűződnek, a 2015-ös, mindenki által mélyre temetett Fantasztikus Négyes-filmben pedig produceri teendőket látott el. A rendező ennek ellenére továbbra is szívesen készítene filmet a csapat főszereplésével.

„Mindig is vonzott az ötlet, hogy a Fantasztikus Négyesből igazán képregényhű film készüljön” – mondta. „Ők a kedvenceim egyike, és ez a csapat mint szellemi tulajdon, elméletileg van akkora név, mint Pókember. Úgy gondolom, hogy a Négyes és a Pókember által képviselt értékek azok, amelyek segítségével könnyen a csapatba tudod képzelni magad, vagy azonosulni Peter Parkerrel. Szóval igen, azt hiszem, a Fantasztikus Négyes miatt lennék a legizgatottabb.” Vaughn hasonló állásponton volt 2017-ben is, amikor azt mondta, ha lehetősége nyílna készíteni egy Fantasztikus Négyes-filmet, azzal vezekelhetne a legutóbbi próbálkozás csúfos kudarca miatt. Ráadásul most, hogy a Disney-Fox egyesülés lezárult, és a Marvel így hozzájutott az X-Menhez, valamint a Négyeshez kapcsolódó filmes jogokhoz, erre nagyobb esély is van, immár a Marvel Moziverzum részeként.

Kevin Feige ugyanis a San Diegóban tartott Comic-Conon megerősítette, hogy készülőben van már a csapat új filmje, ami remélhetőleg olyan szintű és minőségű lesz majd, amit a Marvel első családja megérdemel. Arról nincs információ, hogy legkorábban mikor láthatunk a projektből valamit, de jelenleg biztosra vehető, hogy egészen az MFU ötödik fázisáig nem kerül rá sor. Ugyanakkor, ha a rendezőnek esetleg nem lenne ideje a Kingsman-franchise mellett még erre is, akadhat egy másik jelentkező, aki nem más, mint az eddigi két Hangya-film készítője, Peyton Reed. Ő még a kétezres évek elején vázolt fel egy filmtervet a Marvelnek egy a hatvanas években játszódó Fantasztikus Négyesről, és azóta is többször hangsúlyozta, hogy érdekelné egy újabb próbálkozás.

A Disney-Fox üzlet előtt Noah Hawley (a Légió showrunnere) bejelentette, hogy egy Doctor Doom-filmen dolgozik. Most azonban úgy tűnik, hogy ez a projekt nem igazán halad már előre, úgyhogy Victor von Doom ismét a Fantasztikus Négyes ellenfeleként jelenhet majd meg a vásznon.

(forrás: CinemaBlend)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5815211300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása