Még ha nem is sok, végre valami fejlemény a Venom háza tájáról.
A Sony Pictures megtartotta saját panelját a São Paulo Comic-Conon, ahol a Pókember: Irány a Pókverzum lenyűgöző első kedvcsinálója mellett a Venomról is ejtettek néhány szót. A film címszereplőjét játszó Tom Hardy az atlantai forgatási helyszínről küldött egy üzenetet a közönségnek, amiben megígérte, hogy igazságot szolgáltat Venom karakterének rengeteg akcióval és csípős humorral. Állítása szerint ez egy fontos darabja lesz a Marvel univerzumnak, és megerősítette a korábbi híresztelést, miszerint a Venom: Lethal Protector című miniszéria ihlette a produkciót.
A szóban forgó képregény egy hatrészes mini, amiben Eddie Brock San Franciscoba költözik a Pókemberrel kötött fegyverszünetét követően – Hardy a videóüzenetben azt is elárulta, hogy a film helyileg szintén itt fog játszódni. San Franciscoban Venom ellen egy csapat szupererővel felruházott zsoldost bérel egy múltbeli áldozatának fia, ráadásul egyesek a szimbiótára is kifejezetten fenik a fogukat, amely öt újdonsült szimbióta születését eredményezi. (Valószínűleg ezt fogják felhasználni Carnage eredetsztorijához, aki a pletykák szerint Riz Ahmed alakításában a mozi főgonosza lehet.)
A lejjebb mellékelt tweetben pedig az a póló látható, amit a brazil esemény látogatói már be is szerezhetnek, rajta a film logójával és a "We are Venom" szlogennel, amely a képregények rajongóinak szinte biztosan ismerős.
To promote #Venom movie they went live to Atlanta and @rubenfleischer and Tom Hardy talked for a bit. Tom then showed off a Venom shirt and all of a sudden people started handing them out. pic.twitter.com/8sUk3pmZZS
— Steven Weintraub (@colliderfrosty) 2017. december 9.
(forrás: CBR)
Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!