Chloe Bennet visszatérne a Marvel világába Daisy Johnson szerepében

2020. augusztus 03. - Marvel Magyarország

Egyértelműen lenne potenciál a karakterében.

agents-of-shield-chloe-bennet-quake-poster.jpg

Hamarosan végleg leköszön a Marvel Television első élőszereplős sorozata, A S.H.I.E.L.D. ügynökei, amit még a kisebb-nagyobb hullámvölgyei közepette is elvitt a hátán a szereplőgárda. A lezáráshoz közeledve ismét beszédtéma lett, hogy a cég vezető kreatív igazgatójává kinevezett Kevin Feige vajon áthozhatja-e ezeket a karaktereket a mozis univerzum későbbi produkcióba, különös tekintettel a Chloe Bennet által megformált Daisy Johnsonra, akit a sorozat alkotói a Marvel-képregényekből emeltek át.

A földrengés erejével bíró rezgések generálására képes karaktert alakító színésznő a Looper nevű lapnak adott interjút, ahol egyértelművé tette, hogy örömmel visszatérne a Marvel világába, ha felkérnék őt. „Úgy értem, bérelt helye van a szívemben. 20 éves koromban kezdtem dolgozni a sorozaton, majd 27 évesen fejeztem be. Most pedig a karantén alatt volt időm elmélkedni az elmúlt hét év történésein, és hogy mennyit is jelent a számomra – még nem igazán fogtam fel, hogy a sorozat véget ért, szóval nincs is olyan érzésem, hogy utoljára alakíthattam Daisyt. Az viszont érdekes lesz, amint műsorra kerül az utolsó epizód, és a sorozat végleg kivonul az életemből.”

„Azt viszont soha nem mondhatom, hogy soha, hiszen Coulson is meghalt legalább 800-szor. Nem hiszem, hogy a meghallgatáson lehetett róla fogalmam, hogy ez az egész jelenség, a karakter, maga az univerzum és a S.H.I.E.L.D. örökké az életem része lesz. Szóval igen, határozottan nyitott vagyok arra, hogy újra eljátsszam őt.” Bennet ezután viccelődve hozzátette, hogy egyelőre ugyan semmilyen felkérést nem kapott a stúdiótól, de számít a rajongókra ez ügyben. „Nézd, a Coulson Lives mozgalom is a Twitteren kapott szárnyra, szóval ki tudja?”

Hivatalos döntés még nem született azzal kapcsolatban, hogy a későbbiekben tervez-e Feige a Marvel Television karaktereivel, vagy az eddig futó sorozatok szembetűnően kiesnek a kánonból. Mindazonáltal egy nehezen hitelesíthető forrásból származó pletyka szerint a Marvel elkezdett előkészíteni egy Titkos harcosokra koncentráló produkciót, aminek egy bizonyos formáját A S.H.I.E.L.D. ügynökeiben is láttuk már, szóval ha szerencsénk van, legalább Daisy Johnson alias Quake folytathatja pályafutását a csapat tagjaként.

(forrás: Superhero Hype, Looper)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr9016100728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.