Mi történik akkor, ha Thanos győz?

A napokban került megjelenésre a Fumax kiadó gondozásában a Kozmikus Szellemlovast szerepeltető 2018-as minisorozat (avagy A bébi Thanosnak meg kell halnia), amelyről kritikánk hamarosan olvasható lesz. Ennek apropóján úgy gondoltuk, itt az idő újra elővenni a karakter debütálását bemutató címet, ami ráadásul a mindenki által ismert Őrült Titánt, Thanost is új megvilágításba helyezte.

1975-ös debütálása óta Thanos többször is felbukkant ellenfélként a Marvel-képregényekben, elsősorban különféle kozmikus összetűzéseket szító gonosztevőként. Nem feltétlenül ő a legprominensebb az univerzum antagonistái között, mégis az ő nevéhez köthetőek olyan ikonikus történetek, mint a Végtelen-trilógia első két felvonása, a Végtelen hatalom vagy a Végtelen háború. Az Marvel Moziverzum első központi ellenfeleként pedig népszerűsége ismételten szárnyra kapott.

Mint ilyen, képregényes fronton hazánkban újra kiadták Jim Starlin fent megnevezett klasszikusait, valamint megjelent a trilógia záródarabja, a Végtelen hadjárat is. Nem sokkal később az egészet felvezető történet is publikálva lett a Mega Marvel: Thanos lapjain, melyben a titán összegyűjti a Végtelenség Ékköveit. Természetesen az amerikai anyacég sem pihent, és olyan Thanosra koncentráló történeteket jelentettek meg az első Bosszúállók-filmet követően, mint a Jonathan Hickman legendás, modern Avengers-sorozatát felvezető Infinity, vagy a karakter eredetét bemutató Thanos Rising Jason Aaron tollából. 2018-ban pedig, miután Jeff Lemire leköszönt az éppen aktuálisan futó Thanos-széria írójaként, az őt felváltó texasi fenegyerek egy teljesen újszerű sztorival állt elő az Őrült Titán számára. Ez a fenegyerek nem más volt, mint a képregényes szakmában akkor nem egészen öt éve aktív Donny Cates, a történet pedig az ezen írás alanyaként szolgáló, hatfüzetes Thanos győz.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Thanos sosem volt a legszofisztikáltabb gonosztevők egyike: nihilizmusa ugyan első látásra érdekes, de a mögötte meghúzódó okok mai szemmel nézve már kissé nevetségesnek tűnhetnek. Thanos pusztító hadjárata mögött ugyanis a szerelem áll. A szerelem, amit a Halál megtestesüléseként szolgáló Halál úrnő iránt érez. Ez hajtja előre, emiatt kísérel meg újabbnál újabb, galaxisokon átívelő tömegmészárlásokat végrehajtani, hogy lenyűgözze szerelmét, aki ugyanakkor nem is szemlélhetné ezt nagyobb közönnyel. Cates története azt az eshetőséget mutatja be, hogy mi lenne, ha Thanos mégis sikerrel járna. Mi történne akkor, ha az isteni erőknek parancsoló pusztító végül elpusztítana minden életet az ismert univerzumban, s káoszba taszítaná a kozmoszt? Hogyan viszonyulna ehhez élete nagy szerelme? De még inkább: hogyan viszonyulna ehhez saját maga?

A Rob Rodi által szerzett Loki minisorozat (amelyet szintén a Fumax adott ki magyarul) hasonló problémákat járt körbe a csínytevés istenének szemszögéből. Ugyanakkor, amíg abban a történetben egy győztes Loki lamentál a sikeréhez vezető úton, addig a Thanos győzben Cates egy dickensi csavar (és némi időutazás bevetésével) a mindenki által ismert, jelenkori Thanost küldi előre több millió évvel, hogy találkozzon jövőbeli alteregójával, a világokat leigázó Thanos királlyal. A sztori remekül mutatja be, milyen is lehet, amikor egy megalomán zsarnok szembesül a saját jövőjével. A két Thanos, bár ugyanaz a karakter, személyiségük mégis kellően különbözik egymástól a köztük lévő évmillióknak köszönhetően.

És bár a Thanosokon kívül kifejezetten kevés egyéb szereplő jelenik meg a kötetben, közülük is kiemelkedik a Kozmikus Szellemlovas karaktere, aki több ponton is megszerzi a rivaldafényt. A lovas első blikkre új karakternek tűnhet, azonban hamar kiderül, hogy egy ügyes csavarral Cates valójában egy jól ismert szereplőt alakított át, és mutatott be újabb köntösben. Megismerhetjük a hátterét és Thanoshoz való kapcsolatát, miközben előszeretettel szolgál a "comic relief" szerepében. Talán sokak számára egyúttal ez lehet a kötet negatívuma is: a lovas humora meglehetősen elszállt, még ha nem is annyira, mint mondjuk Deadpoolé. Ettől függetlenül, amennyire lehetett, meglehetősen jól lett felvezetve és megírva. Kellően eleget szerepel ahhoz, hogy mindent megtudjunk róla, de ne vegye el huzamosabb időre a fókuszt a két Thanos konfliktusáról.

Cates írásához remekül asszisztálnak Geoff Shaw rajzai, legyen szó akár bombasztikus akciójelenetekről, vagy éppen csendesebb párbeszédekről. Shaw mellett a képregény "technikai csapatából" külön kiemelném Clayton Cowles beírót, akinek stílusát a magyar kiadás is remekül átvette. Neki köszönhetően akkor is tökéletesen meg lehet különböztetni, hogy melyik szövegbuborék kihez tartozik, amikor alig látszik valami a karakterekből. Kellően egyedi, stílusos beírásokat sikerült alkotnia mindegyik szereplőhöz. A kötetet végül a 2018-as Thanos Annual első száma zárja, melyben több szerzőtől és illusztrátortól láthatunk különféle, Thanos gaztetteit bemutató rövid történeteket. Ezekben az a közös, hogy mindegyiket a Kozmikus Szellemlovas narrációja köti össze, így mint ilyen, akad köztük nem egy parodisztikus vagy éppen szatirikus hangvételű darab is.

A Thanos győz nem hagyományos szuperhőstörténet. Mint azt Cates is megfogalmazza az utószóban, még ő maga is meglepődött, hogy végül zöld utat kapott a kiadás, ugyanakkor mi ezért csak hálával tartozhatunk a Marvel akkori ügyeletes szerkesztőinek. A Lokihoz hasonlóan bátran tudom ajánlani mindenkinek, akik már unják, hogy állandóan a hősöké a dicsőség, és kíváncsiak olyan sztorikra is, ahol a gonosztevőké a főszerep. Akiket pedig érdekel a Kozmikus Szellemlovas, azoknak a Thanos győz egyenesen kötelező darab a karakter saját kötete előtt.

Cates egy nagyszerű, kreatív író, aki nem fél felrúgni a konvenciókat és néha kifejezetten vad, mégis nagyszerűen működő ötletekkel előállni. Csak remélni tudom, hogy a jövőben még több története is megéri majd a magyar kiadást, legyen szó akár a sokak által méltatott Venom-sorozatáról, vagy a tavalyi évben debütált, és instant modern klasszikussá előlépő Silver Surfer Blackről.

Balogh Dávid