Tudtátok-e, hogy Daniel Brühl Budapesten öltötte magára először Zemo ikonikus maszkját?

2020. július 11. - Marvel Magyarország

A színész helyzetjelentést adott a sorozatról.

falcon-and-the-winter-soldier-baron-zemo.jpg

Régóta ismeretes, hogy a Sólyom és a Tél Katonája-sorozatban Sam Wilson Bucky Barnesszal közösen veszi fel a harcot az Amerika Kapitány: Polgárháborúban megismert Zémó báróval, aki immár magára ölti a képregényekből ismert lila maszkját is, melyet legutóbb nem láthattunk rajta, noha az eredeti képregénykarakter ritkán jelenik meg nélküle.

A karaktert megformáló Daniel Brühl a Colliderrel beszélgetve elárulta, épp a The Alienist folytatásán, az Angel of Darknessen dolgozott Budapesten, amikor először ölthette magára a képregényes gyökereihez visszaterelt Zémó maszkját: „Emlékszem, Kari Skogland rendező Budapesten találkozott velem, hogy felvegyünk valamit Zémóként. Nagyon fellelkesültem a maszk láttán, de egyébként is izgalmas volt számomra a visszatérés, hiszen már előző alkalommal is szórakoztató és merőben más terep volt az MCU a korábbi munkáimhoz képest. Izgatott voltam, amiért lehetőségem adódott még jobban felfedezni ezt a világot.” 

Ez a bizonyos budapesti felvétel éppenséggel a sorozatot bejelentő kedvcsinálóhoz kellett, amit tavaly a Comic-Conon adtak le hatalmas sikerrel. Brühl továbbá arról is mesélt, hogy a frissesség mellett a Polgárháború forgatásán megismert arcoknak is örült Sebastian Stan és Anthony Mackie személyében.

A színész megerősítette, hogy miután a koronavírus ellehetetlenítette a munkálatokat, van még tennivaló a sorozattal: „A koronavírus a sorozat munkálatait is érintette pár hónapja, de remélhetőleg hamarosan folytathatjuk a felvételeket. Nem tudtuk befejezni a forgatást, szóval ez még mindig hátravan, de bízom benne, mihamarabb lehetőségünk lesz visszatérni.”

A Disney+-ra érkező Sólyom és a Tél Katonája-sorozatot a tervek szerint még idén be szeretnék mutatni, de az év elején tervezett augusztusi premier természetesen egyre valószínűtlenebb.

(forrás: Collider, ComicBookMovie)

Ha tetszett a cikk és nem szeretnétek lemaradni a legfrissebb hírekről, kövessetek minket a Facebookon is! 

A bejegyzés trackback címe:

https://marvelmagyarorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr5915994890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása